Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

11.fejezet

- Ahri! Jóreggelt. - kopogott szobám ajtaján Itachi.

- Neked is. - töröltem meg szemeimet.

- Bemehetek?

- Persze.

Mosolyogva, és reggelimmel jött be szobámba.
Éreztem, hogy arcom egyre vörösebb, és vörösebb lesz.
Nem akartam elhinni, hogy ágyba kapom a reggelit.
Szemeimet dörzsöltem. Biztos ez egy álom!

- Valami baj van? - ült le ágyamra, miközben a tálcát ölembe tette.

- Nem, semmi. - mosolyodtam el, majd nekiláttam reggelizni.

- Ahogy reggeliztél elmegyünk vásárolni, neked új ruhákat.

- Nem kell ezt tenned.

- Nem járhatsz ugyanabban a ruhában!

- De...

- Nincs semmi de!

- Jó... - fejeztem be reggelimet. - Köszönöm, nagyon finom volt.

- Örülök, hogy ízlet. Öltözz fel! Nem sokára indulunk.

...

Kevesebb ruhát akartam venni, de Itachi ragaszkodott hozzá, hogy több ruhát vegyek.
Miközben vásároltunk összefutottunk Arisaval, és Deidarával.

- Nee-chan...

- Hugi... - öleltük meg egymást.

- Hát te? - engedett el

- Vásárolni jöttünk. És, ahogy nézem ti is. - mutattam a csomagokra amiket Deidara fogott.

- Igen.

- Menyét, hm...

Itachi válaszul csak megforgatta szemeit. Váltottunk még egy pár szót utánna, mindannyian mentünk saját utunkra. Itachi, és én is haza indultunk, a rengeteg csomaggal.

- Nem kellett volna, ennyit venned nekem. - néztem az elsuhanó tájat.

- Ugyan már.

Hangjából hallani lehetett, hogy mosolyog, amin én is elmosolyodtam.
Nem tudom mivan velem. De amikor először megcsókolt...nagyon akartam, úgy éreztem, hogy többet akarok.
Fura vagyok nem igaz?
De én bérgyilkos vagyok! Az is maradok! Még akkor is, ha én nem akartam az lenni.

- Haza értünk. - majd mindketten kiszáltunk a kocsiból.
Bevittük, a házba ruháimat.

- Felviszem őket. - fordultam vele szembe.

- Segítek. Utánna, van kedved segíteni feldíszíteni a fát?

- Miért?

- 2 nap múlva Karácsony. - kuncogta el magát.

- Tényleg?

- Igen.

- Akkor segítek, ha elpakoltam a ruháimat.

Hamarosan Itachival, a fát díszítettük. A fáról mostmár csak, a csúcs hiányozott.
Tarkómat vakarva, gondolkodtam hogyan tegyük a fa tetejére a csúcsot.
Két erős kéz fogta meg derekam, ami felemelt.
Pirulva Itachira néztem, aki csak mosolyogott.
A csúcs hamarosan fánk tetején díszelgett.
Itachi letett a földre, majd bedugta az égősorokat

- Segítesz kint is?

- Persze. - majd kintről kezdtük feldíszíteni a házat.
Égősorokat tettünk, a teraszra, amit Itachi szintén bedugott, szép látvány volt így.
Lesétáltam a lépcsőn. A hó ropogott lábam alatt.

- Huh de szép. - fordultam meg, és az égőket néztem. De Itachi nem állt a teraszon. Amit nagyon furcsáltam.
Valami hideg érkezett nyakamba. A hideg miatt reflexszerűen kaptam ruhámhoz.
Édes nevetésre lettem figyelmes.
Megfordultam, és Itachival találtam szembe magam, aki az arcomba nyomott egy kis havat.

- Áh, ne. - nevettem el magam.

- De, de! - dobott egy újabb kis havat nyakamba, amitől hátra ugrottam.
Mellkasának ütköztem. Hirtelen súlyomat nem tudta megtartani, így mindketten elterültünk a havon.
Felette voltam, míg ő alattam volt. Pirulva néztem fekete íriszeibe.
Ő csak mosolygott.
Arcomat kezei közé vette, úgy húzott magához egy csókra.
Nyelve erőszakosan furakodott számba, sajátom után kutatva.
Kezét hajamba vezette. Gyengéden hajamba markolt.
Ajkaimat eltépve az övétől, álltunk fel.

- Hát azt hiszem este nem kell fürödnöm.

- Nem. - kuncogott. - Ahri... - váltott komolyabb hangnemre.

- Igen?

- Nem haragszol, a csók miatt?

- Nem! Talán kéne? - pirultam el.

- Nem tudom. - pirult el ő is.

- Nem haragszom. - nevetve nyomtam egy kis havat arcába.
Beszaladtam a házba. Nevetve szaladt utánnam.

*Arisa szemszöge*
Deidara éppen a teraszt díszítette, égő sorokkal, mikor úgy döntöttem, hogy meglepem.
Kezembe vettem egy kis havat, amit nyakába szórtam.
Reflexszerűen ugrott egyet, ruhájából kirázva a havat.

- Nah megállj, hm! - vett fel ő is egy kis havat, amit egyenesen felém dobott.
Figyelmemet elterelve került mögém. Hamarosan arcomba kaptam egy kis havat.
Arcom után, nyakamba is került.
Ruhámból kirázva a havat, fordultam Dei felé, aki nagyon közel állt hozzám.
Ajkaink találkoztak egymással. Nem csak én, de Dei is meglepődött.
Lassan lehúnyta szemeit, majd én is engedtem a csábításnak.
Kezeimet hajába vezettem. Gyengéden markoltam meg, miközben nyelveink keringőt jártak egymással.
Végül a levegőhiány tette dolgát.

- Sajnálom, hm.

- Semmi baj. - pirultam el.

Mindketten bementünk, a konyhába ahol megittunk egy bögre forró csokit.

- Máris jobb. - dőltem hátra, a széken.

- Nem mondom, hogy nem leptél meg a hóval, hm.

- Gondoltam, most miért ne? De én is kaptam ám. - kuncogtam el magam.

- Te kezted. - kuncogott.

- Igaz. - ittam meg forró csokimat. - Megyek megfürdök.

- Rendben, hm..

Pizsamámat fogva mentem át, a fürdőbe ahol engedni kezdtem a meleg vizet.
Ruháimat levéve, ültem bele a kellemes meleg vízbe.

- Mi a fene volt, ez a csók?! Rohadtul nem hiszem el! Ilyen nincs! Megcsókoltam egy rendőrt! Méghozzá azt aki elkapott, és kihozott a börtönből! Hát, ez kész őrültség! - massziroztam meg halántékomat. - Valahogy elkell innen mennünk. De most még nem! Elkell hinniük, hogy jó útra tértünk. Aztán...elmegyünk innen! - ördögien elmosolyodtam.

Ahogy végeztem a fürdéssel, szárazra megtörölköztem. Felvettem pizsimet, aztán lementem a konyhába. Finom illatokat éreztem.

- Hm, éhes lettem.

- Nem tudom, hogy szereted-e tükört tojást, hm.

- Imádom.

- Akkor ülj le! Nem sokára kész vagyok, hm.

- Rendben. - ültem le, az asztalhoz.
Miközben várakoztam, a nappaliban álló feldíszített Karácsony fát néztem.

- Szép munkát végeztünk, hm. - tette elém vacsorámat.

- Igen. - kezdtem el enni. - Ühm...ez nagyon finom.

- Örülök, hogy ízlik! Amíg vacsorázol, megfürdök én is, hm.

- Rendben.

Lassan befejeztem vacsorámat. Elmostam tányéromat. Szemeimet egyre nehezebbnek éreztem. Felmentem szobámba, ahol ágyba bújtam. Az álom hamar megis talált. Rögtön mély álomba zuhantam.