Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

91.fejezet

*Arisa szemszöge*
Az idióta hugom most rontotta el az életét, azzal, hogy kimondta az igent, Itachinak!
Mély levegőket véve áltam hugom pillantását, aki szintén keményen tartotta fogva tekintetem, mint én az övét. Ha akarnánk se tudnánk azt letagadni, hogy vérszerinti testvérek vagyunk! Ugyanaz a vér csörredezik az ereinkben! Ugyanaz a múltunk! Nem értem, hogy ez az ostoba lány, miért nem akar eljönni velem! Hiszen lett volna még idő meggondolni magát, de most...mostmár nincs visszaút! Végül, Ahri megunta a szemezést velem, és elfordította tekintetét, amin kuncogva megráztam fejemet. Ajkamhoz emeltem a poharat, hogy megigyam annak tartalmát...pezsgő.
Távol áltam mindenkitől! Nem akartam senkivel sem beszélni, hiszen egyre jobban közeledik az az idő mikor végleg elmegyek innen! Itt hagyok mindent, és mindenkit! Nincs szükségem senkire.

- Arisa minden rendben? - bukkant fel, Keiichi.

- Ja. Miért?

- Itt álsz egyedül, ahelyett, hogy oda mennél a hugodhoz gratulálni?

- Engem nem érdekell! Nem érdekell, ez az egész! Igazából nem is akartam jönni, csak Deidara elhozott, mondván illő itt lennem, mivel csak a hugomról van szó. De semmi kedvem ehez!

- Arisa...

- Hm?

- Elmondok neked egy titkot...

- Nem is tudom, akarom én tudni? - néztem a férfira felvont szemöldökkel, aki elszántan nézett rám.

Elszántan néztem rá a férfira, aki fáradtan sóhajtott egyet, de nem engedett tekintetéből! Ugyanolyan elszánt volt.

- Ha meghallgatsz, ha nem, én akkor is elmondom azt amit akarok!

- És mivan, ha engem cseppet sem érdekel, hogy mit akarsz mondani? Én nem vagyok olyan mint a hugom!

- Valóban. Valóban, nem vagy olyan mint, Ahri! Ti ketten ég és föld vagytok, de úgy gondolom, hogy illő lenne meghallgatnod! Nem gondolod...Arisa?

- Ch...legyen! De úgysem fog érdekelni az amit mondani akarsz! - mondtam szúrósan, miközben ajkamhoz emeltem a poharat, hogy megigyam tartalmát.

- Tudod, amit most mondani fogok neked, az egy ezer pecsétes titok. Nos, én is bérgyilkos voltam. Méghozzá egy makacs bérgyilkos.

- És?

- Tudod mikor változtam meg?

- Nem. És nem is tudom, hogy érdekel-e.

- Arisa!

- Ch, jólvan.

- Akkor változott meg az életem, mikor találkoztam, Belldandyval. Akkor minden megváltozott, mert szerelmes lettem, és feladtam a bérgyilkos életet.

- Nagyszerű. De engem nem érdekell, hogy ki miért, vagy kiért hagyta fel az életét, vagy tudjam is én! Én a saját utamat járom! És ha megbocsájt, Keiichi-san. - nézek a meglepedt férfira, majd odébb álok.

Neki támaszkodtam a falnak, úgy néztem a tömeget. Ez alatt mindenki gratulált az ifjú párnak, akik most megcsókolták egymást. Körülöttük mindenki tapsolt, fütyült, éljenzett! Úgy éreztem, hogy gyomor tartalmam mindjárt vissza jön, ha nem fordítom el tekintetem. Hogy hova a fenébe kerültem én?! Miért kellett nekem eljönnöm? Deidara miért ráncigáltál el ide? Ahj! Csak menjünk haza!

- Minden rendben? Hm.

- Ja persze.

- Akkor mégis miért vagy ilyen? Hm.

- Milyen?

- Ingerült. Hm.

- Nem vagyok ingerült, csak fáradt vagyok!