Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

95.fejezet

Az ablakon beszűrődő fényre ébredtem. Kikászálódtam az ágyból, hogy aztán lehúzzam a redőnyt, vagy a sötítőt behúzzam. Végül behúztam a sötítőt, amin nem szűrődött be fény, így nyújtózva bújtam vissza férjemhez. Arca olyan békés  ilyenkor. Imádom nézni, ahogy alszik, hiszen ilyenkor arcán, férfias vonásai olyan békésnek tűnnek. Fejemet mellkasára helyeztem, hogy újból vissza pihenjek.

Ismerős helyen álltam. Megfordultam, hogy lássam a családi házunkat. Apu ott ült a teraszon, egyik lába fent volt, jobb kezét feltett lábán pihentette. Másik lába hanyagul lógott, bal keze, jobb karján pihent. Férfias, szerettel teli, apai mosollyal mosolygott rám. Anyám kilépett a házból. Haja elterültek hátán, két tincs arcánál pihent. Oda mentem hozzájuk.

- Kaa-san...Tou-san...

- Üdvözlünk, kicsi lány. - ölelt meg anyu, egy puszit nyomva arcomra.

- Örülök, hogy ismét találkozunk, hercegnőm! - szált le apám a korlátról, majd ő is úgy cselekedett mint anyám.

Már épp szólni akartam, mikor egy ismerős, mély férfias, domináns hang ütötte meg fülemet. Megpillantottam, Itachit! Na, de ezt hogyan? Hogy?
Mikor észre vett elindult felénk, én pedig a nyakába borultam. Bal keze csipőmön pihent, jobb keze pedig nyakam mögött.

- Hogyhogy itt vagy? - kérdeztem mikor elengedtem férjemet.

- Nem tudom. Azon kaptam magam, hogy egy másik helyen vagyok.

- Mi hoztuk ide a férjedet, hogy találkozzunk vele. - mosolygott lágyan, anya.

Apa szigorú tekintetett vett elő! Szinte már félelmetes volt, ahogy Itachi szemeibe nézett, és ahogy végig mérte őt.

- Namikaze Isato. - nyújtotta apám kezét.

- Uchiha Itachi. - nyújtotta férjem is kezét, majd a két férfi kezet fogott egymással.

- Ő itt mellettem a feleségem, Namikaze Eimi.

- Örülök a találkozásnak!

- Én is, Itachi-san.

- Kérem asszonyom, hívjon csak, Itachinak!

- De akkor nincs semmi baj, igaz apu?

- Nincs. - mosolygott lágyan apu.

- Csak látni akartuk a kisebbik gyermekünket, és a férjét. - mondta, anyu mosolyogva, mi pedig, Itachival egymásra néztünk, aztán vissza.

- Itachi, a feleségemmel, Eimivel, nagyon hálásak vagyunk neked, amiért szárnyaid alá vetted, Ahrit! Nem tudunk, elég köszönetet mondani neked.

- Isatonak igaza van! Befogadtad, gondjaid alá vetted őt, és ami a legfontosabb...szereted őt! Neked köszönhetően, Ahri, nem bérgyilkos többet!

- A világlegcsodásabb lányáért, még a világ végéért is elmennék! Mindig vigyázni fogok a lányukra.

- Köszönjük. - mondta apa.

- Anya, apa...viszont én szeretnék kérdezni valamit.

- Csak bátran, kicsi hercegnőm.

- A nővéremről...Arisáról lenne szó!- néztem szüleimre, akik mintha megdermedtek volna, majd egymásra néztek, úgy vissza ránk.

- Mit szeretnél megtudni?

- Hát azt, hogy miért ilyen makacs?

- Ez attól függ mire érted. - mondta apa becsukott szemekkel, majd aztán kinyitotta zöld íriszeit.

- Semmire! Csak úgy kérdeztem.

- Nos, anyai ágról nagyapád volt olyan makacs, mint a nővéred, Arisa... - kezdte el magyarázni, apa, de anya felemelte kezét, jelezve, hogy majd ő folytatja.

- Nagyapád...Namikaze Hiroshi, igen egy makacs természetű férfi volt, de mégis a legjobb apa volt a földön! Mindig kiállt az igazáért, családjáért. Nem félt semmitől, és senkitől! Ám, nagyon makacs volt. Ha kigondolt valamit, akkor addig nem nyugodott míg azt, nem valósította meg. Apádat sem kedvelte, minden áron elakarta tőlem szakítani, apádat, de én nem engedtem! A sarkamra álltam, és egynap a cuccaimmal együtt apádhoz költöztem. Majd egyszer többet mesélek.

- Akkor, Arisa, nagyapára hasonlít ebben a térben?

- Igen. A nővéred, ugyan olyan, mint nagyapátok, Namikaze Hiroshi. Ugyanaz a vér csöredezik az ereiben, mint apáméban csörredezett.

- Makacs is marad?

- Reméljük, hogy nem! De a nászútatokon, úgy gondolom, hogy nem kéne foglalkoznotok most ilyen dolgokkal. - mosolyog, anya, majd megölelve egy puszit nyomott homlokomra.

Apám szintén elismételte anyám mozdulatát, majd kezet fogott férjemmel. Tudtam, hogy most közeledik a fájdalmas búcsú. Kézen fogva lementünk, majd megálltunk, és néztük ahogy a szüleim, és a mi kis családi házunk halványul, majd egyszer s mindenkorre eltűnik.

Lassan nyitottam fel szemeimet, majd lassan is ültem fel ülő helyzetbe. Itachi hátamat simogatta, majd ő is felült, hogy magához öleljen. Fejemet meztelen, izmos mellkasába fúrtam, menedéket keresve. Percekig ültünk így, míg végül kikászálódtunk az ágyból, hogy felöltözzünk.

- Mit szólnál, ha elmennénk egy étterembe?

- Benne vagyok! - csillantak meg szemeimet, majd elindultunk.

Egy csodás étteremhez értünk, ahol szabad asztalt kaptunk, és mindkettőnk rendelt egy-egy tányér spagettit, hozzá deszeretnek dangot, valamint onikirit.
Míg várakoztunk, Itachival sok mindenről beszélgettünk. Beleértve a szüleimmel való találkozást. Mikor megkaptuk az ételeinket, enni kezdtünk. Egyszer kétszer, Itachi tányérjából lopkodtam, de ezt ő nem is hagyta szó nélkül, mert megetetett. Végül mikor mindent megettünk, egymás szemeibe nézve ültünk, egymással szemben. Férjem felállt, majd a kezét nyújtotta. Kezemet az ő kezébe helyeztem, hagytam, hogy evvel is felrántson. Bal kezét csipőmre tette, míg jobbjával kezemet fogta. Szabad bal kezemet vállára tette, szinte éreztem magunkon a többi vendég kívancsi, olvadozó tekintetét, valamint a pincérek tekintetét. De abban a percben, és időben nem számított semmi, csak Itachi, és az a szerelem, vágy amit egymás iránt éreztünk! Ajkaink egy lágy, szenvedélyes csókban találkoztak, körülöttünk mindenki tapsolni, fütyülni kezdett.

Az étterem után egy sétára indultunk, a kisebb kis várocskában, ahol néha egy pár autó elsuhant mellettünk, de ez minket nem érdekellt! Csak arra lettünk figyelmesek, hogy napsütés közben esni kezd az eső.
Az úton már kisebb kis tócsák jelentek meg. Épp egy autó jött felénk, mikor, Itachi megragadva csipőmet, fordított magunkon egyet, hogy egyikőnket se érjen el a víz.

- Ideje haza mennünk, nem? - fúrta tekintetét enyémbe, mire én csak félénken bólintottam.

Otthol, csakis lazítottunk. Filmet néztünk egymás karjaiban, mikor elállt az eső, és a napnak is volt ereje egy kellemes fürdőt vettünk a medencében. Először laza pihenésnek indult, ami aztán átváltott egy kisebb kis csatába, mivel az én drága férjem, a matracról egyenesen a vízbe lökött. Nem hagyhattam szó nélkül, én pedig azonnal lenyomtam, vagyis csak próbáltam lenyomni a fejét a víz alá. Végül a kis csata után, úgy döntöttem kifekszem napozni. Körülbelül 10 percet feküdtem a napon, mert valaki eltakarta teljes testével a napot. Kinyitottam szemeimet. Férjem azonnal ölébe kapott, így sétált fel velem a szobába, ahol aztán azonnal ajkamra mart! Bal combomba markolt, majd lábára tette, míg végül elnem érte azt, hogy ölében üljek. Testünk egymáshoz préselődött. szívünk őrületes tempóban vert! Mindletten kívántunk a másikat, de mégis megszakítottuk ezt a kis "játékot", mert inkább úgy döntöttünk, hogy kiélvezzük a mai napot, és csakis egymásra figyelünk, és a szerelmünkre.