Bérgyilkosok királynői...vagy mégsem? I.kötet: Namikaze testvérek /Befejezett/

21.fejezet

Ám aggodalmam kicsit se szünt.

- Keiichi...

- Tessék?

- Köszönöm, hogy segítesz megtalálni őt.

- Ugyan semmiség. De várj!

- Hm? - nézek rá felvont szemöldökkel.

- Az nem Ahri? - mutat előre mire én is odanézek. Leparkolok. Azonnal kiszálok kocsimból, és Ahrihoz szaladok.

- Ahri!!

- Itachi? - fordult felém. Felkapom. Lábait csípőmköré fonja.

- Annyira aggódtam. - teszem le a földre, de továbbra is szorosan tartom őt karjaim között, szemeim könnyezni kezdtek. Hatalmas kő esett le szívemről, ezalatt újra esni kezdett a hó. Vacogást éreztem.

- Hiszen te teljesen átvagy fagyva! - tolom el magamtól. Leveszem kabátom, és ráterítem, úgy megyünk vissza a kocsihoz, beültetem hátra, én pedig visszaülök.

- Keiichi-san, te hogy, hogy itt vagy?

- Találkoztam Itachival, úgy döntöttem segítek neki megkeresni téged. Nagyon aggódott ám miattad!

- Sajnálom, hogy aggodalmat okoztam.- hajtja le fejét, amit a visszapillantoból látok.

- Ilyet ne mondj! - nézek rá komolyan a visszapillantóból, könnyeitől csillogó szemeit rám emeli.

- De...

- Nincs semmi de!!

- Az a lényeg, hogy előkerültél, és nem kell újra megnyakaznom Itachit.

- Megnyakazni?

- Igen. Muszály voltam egyszer nyakon vágni, mert annyira aggódott érted, hogy olyanokat mondott, nem kellett volna téged magadra hagynia, meg ilyesmik. Hát én meg nyakon vágtam. Ennél a háznál megállhatsz! - mutatott egy kertes ház felé.

Leparkoltam. Kezet fogtunk, majd bement. Ahri előre ült. Beiindítottam a motort, és haza indultunk.

- Itachi, mi lett a kezeddel?

- Összetörtem a poharat.

- Tessék?

- Aggódtam. - parkoltam félre. - Nagyon aggódtam, hogy nem vagy otthol. - fordulok felé. Kezemet arcára simítom, hüvelykujammal cirógatni kezdem arcát.

- Ne haragudj. Nagyon szeretlek.

- Ahogy én is téged.

- Itachi...

- Igen?

- Biztos, hogy engem szeretnél párodnak?

- Igen. - csókolom meg, amit viszonozz.
Lassan válok el ajkaitól.

...

Fürdés után, Ahri lefertőtlenítette kezemet, utánna pedig bekötötte.
Megfogom kezét. Tekintetét rám emeli.

- Miért mentél el? Mi történt?

- Nem fontos. Itt vagy mellettem, és csak ez számít, megpersze az, hogy itt vagy nekem. - ült ölembe. Kezemet végig csúsztattam hátán, le egészen fenekéig.
Éhesen markoltam fenekébe, amitől felnyögött.

- Mindig itt leszek neked, és melletted is leszek. - csókolom meg ajkait. Kezét hajamba vezeti, kihúzza piros hajgumim, mire tincseimbe markol.
Felültetem az asztalon, csókunkat nem szakítva meg.

Éhesen faljuk egymás ajkait, mintha nem lenne holnap. Szorosan tartom karjaim között, mintha csak attól félnék, hogy bármeik percben eltünhetne.

- Itachi... - vál el ajkaimtól. Kezeit arcomra simítja.

- Mi a baj? Olyan furcsa vagy. Mi történt?

- Biztos, hogy szeretsz?

Meglepedten nézek rá. Engedek szorításomból. Hátrálok pár lépést, úgy nézek szemeibe.

- Azt hiszed, hogy csak úgy vagyok veled?! Vagy csak arra kellettél nekem, hogy az ágyba vigyelek?

- Nem! Én, nem...

- Hányszor mondjam el neked, hogy melletted vagyok, és leszek?! Ha nem szeretnélek nem csókolnálak!! - kelek ki magamból. Hangomat felemelem, Ahri meglepedt arccal nézz rám.

- Én...

- Persze, de hidd csak azt, hogy kihasznállak! Ha nem szeretnélek nem mentem volna utánnad! Nem aggódtam volna miattad!! - indulok fel szobámba. Testemben fortyog a düh. Hangosan csapom be magam mögött az ajtót.

*Ahri szemszöge*
Hangosan csapódott az ajtó. Elrontottam mindent. Hogy tehettem ezt? Kételkedtem benne.
Arcomat tenyerembe temetem, úgy kezdek el zokogni.

Leszálok az asztalról. Leülök egy székre, úgy zokogok tovább.
Ránézek a karácsonyfára. Gyönyörűen világított rajta az égősor.

- Mit tettem? - motyogom magam elé. Várom azt, hogy választ kapjak, de az nem jön.
Csendben megyek fel szobámba. Ám mielőtt bemennék, megállok. Itachi szobájára nézek. Nem hallok semmi mozgolódást.
Elrontottam mindent. Szipogni kezdek. Bemegyek szobámba. Arcomat párnámba temetem úgy kezdek el sírni.
Könnyeim megállás nélkül hullanak, mintha sose fogyna ki.
Abbahagyom a sírást. Szemeim fáradtan csukódnak le.

- Ne haragudj...szeretlek...