Egy rosszfiú kiszemeltje

Csillagok között

Annabell az anyósülésen ülve, karjában fogva új szerelmét, ki csak pillantgatott jobbra-balra. Hol édesanyja mosolygós arcát nézte, hol pedig apját leste, ki szüntelenül az utat figyelte, de néha-néha oldalra pillantott Kedvesére és fiára, kik mesébeillően szépek voltak. YoonGi úgy érezte, hogy akkor, abban a pillanatban mindene megvolt amire addig vágyott. És nem a siker volt az. Egy gyönyörű, szerető család vette őt körbe, kik folyamatosan támogatták őt jóban, s rosszban. Mikor rájuk gondolt, a zenei karrierje, mely egy időben mindennél fontosabb volt, egyszerre megszűnt létezni. Számára mindig is a család volt, és lesz a legfontosabb az életében. Még mindig nem tudta felfogni, hogy miként, hogy érdemelte meg őket... Egy csodálatos életet...

- Hogy vagytok? Bírjátok az utat? - érdeklődött a férfi, és egy pillanatra oldalra pillantott a párosra.

- Igen - bólintott - Hwayi, ahogy látom, már szeret autózni - kuncogott a lány - Nagyon nézelődik.

- Na majd akkor sokszor megyünk majd együtt mindenhova - pillantott rá gyermekére, majd egy édes mosollyal az ajkain rákaccsintott, mely egy nevetést váltott ki a babából - Tetszik az ötlet, picúr? - kuncogott jóízűen.

- Szerintem ugyan olyan kis rosszcsont lesz mint te - jegyezte meg mosolyogva a nő.

- Én sem voltam ám mindig rosszfiú - intett egyet mutatóujjával, ellenezve menyasszonya kijelentését, miközben az utat nézte - Csak elkanászodtam egy picit, és így éltem ki magam... Na jó... Néha azért voltam rosszcsont meg hisztis - vallotta be egy szemforgatás keretében.

- Hihihi~~ Tudtam én~~ - nevetett, majd visszapillantott a babára - De remélem nem fogod kikészíteni anyut.

- Ha én nem, akkor ő - kuncogott szórakozottan, majd befordult Annabellék háza elé, ahol leparkolt. A férfi azonnal kiszállt a kocsiból, majd úriember és vigyázó apuka módjára megkerülte a járművet és kinyitotta a másik oldali ajtót, hogy szerelmei ki tudjanak szállni.

- Köszönöm Manó - pipiskedett fel egy picit, majd egy édes, finom csókot nyomott szerelme ajkaira. Féltő gyengédséggel mozgatta párnácskáit a férfi, miközben egyik kezével a kocsinak támaszkodott, míg a másikkal párja derekát karolta át. Ajkai édesek voltak akár a méz, melynek nem tudott ellenállni. Szíve megtelt szerelemmel és egésznek érezte magát, melyet oly rég nem tudott elmondani magáról. Az érzelmes, romantikus pillanatot egy édes nevetés szakított félbe, mely arra késztette a szerelmeseket, hogy elváljanak egymástól.

- Már meg sem csókolhatom az anyukádat? - pillantott rá egyszem, pici fiára, majd lehajolva adott puszit a baba orrára, majd a homlokára is nyomott kettőt, mely megint nevetésre késztette - Áhá! Szóval rajtam nevetsz te kis gazfickó - szórta el puszikkal a piciny pofit, mellyel nem tudott egyszeriben betelni, de ahogy abbahagyta, egy nagy levegőt kifújt, és párjára pillantott.

- Vége a csókcsatának?

- Még nem - hajolt oda kedveséhez, és egy csókot nyomva ajkaira, újra megszólalt - Na mostmár vége. Mehetünk.

Benyitva a bejárati ajtón, pillantották meg azonnal a kis csapatot a két fél családjával együtt, kik a nappaliban ülve várták őket, majd mikor megpillantották az érkező piciny, egész családot, felálltak és hozzájuk sétáltak. Mindenki megdöbbent a babán, hisz még koreai babát, tejszőke fürtökkel és kristálykék szemekkel még nem láttak, s emiatt a szépség miatt mindenki csak csodálta a csöppséget, ki csak nézte a még ismeretlen arcokat. Ajkait nyálasra szopkodva tanulmányozta mindenki arcát, érdeklődéstől csillogó íriszekkel.

A lány anyukája kilépett a kis tömegből remegő ajkakkal, s kezekkel, és hozzájuk lépkedett, először köszönthesse kisunokáját.

- Szia Kicsim... - szólította meg a babát könnyes szempárral Annabell anyukája, miközben óvatosan megfogva unokáját, vette kezébe. Olyan pici volt... Könnyű akár egy tollpihe... Törékeny, akár a legszebb porcelán... És gyönyörű, akár az anyukája... Az apró kis testben lányát látta kicsiként... Mintha újra őt tartaná a kezében... Az ő, pici lányát... Aki felnőtt... Le se lehetett volna tagadni hogy az ő vére eme gyermek. Lehet hogy leginkább YoonGi-ra hasonlított, de Bell vonásai is láthatók voltak rajta - Szia Hwayi... - küszködött könnyeivel, melyek felszántották arcát - Hát ez a nap is eljött kicsi Hwayi... Köszöntelek a családban - egy keserű mosollyal leste a babát, ki egy nagyot felsikítva, nevetni kezdett, s ez az édes nevetés bezengte az egész házat. Bell anyukája egy gyengéd puszit nyomva a homlokára, pillantott rá újból - Mi mindig itt leszünk neked... Lehet hogy még nem tudod, de látni fogod ahogy felnősz, s megérted... Teljenek napok, hetek vagy évek. Mi mindvégig szeretni fogunk, amíg vagyunk, és leszünk... Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot ami hiányzik... Gyönyörű, kicsi Hwayi... Kérlek légy mindig boldog...