Egy rosszfiú kiszemeltje

Tiszta szerelem

Vernon könnyed léptekkel lép be otthonába, miközben táskáját ledobta maga mellé, és kabatját és sálját az akasztóra tette. Cipőjét levéve indult meg az emelet felé, hátizsákját megfogva, hogy ott majd kipakolhasson. Nem látta vagy hallotta hogy bárki is lenne ott rajta kívül, így nyugodtan járkálhatott fel és alá a házban, melynek nagyon örült. Szülei mit sem tudnak arról hogy van még egy másik vendégük, és arról, hogy ettől a bizonyos vendégtől lesznek majd unokáik. Sokmindenbe belegondolt Vernon. A közös jövő, a szeretkezések, a gyerekek, az együtt töltött idők, minden. De mindegyik jelenetben, melyet agya lejátszott, ott a lány nem próbált meg elszökni, ellnállni vagy esetleg egy rossz szót is szólni. Elfogadta minden egyes érintését, és csókját. És mindezt a való életben is meg akarta valósítani. Tudta hogy sikerülni fog neki. Neki mindig minden összejön. Kiszámolta, megtervezte. Még amíg nem lesz gyerek, addig a fogamzásgátlókat is kiszámolta neki, hogy addig mennyit kell szednie. Miután elvégezte a sulit, utána úgy tervezte, hogy Amerikába megy és Annabellt is viszi magával. Ismeretlen környezetbe, ahol nem tud tájékozódni, sem egykönnyen elmenni, és ott sem keresné senki. Tökéletes terv! Minden egyes kis részlet ki lett számolva! Nem eshet ebben hiba!

Yoongi és Vernon anyukája előre gondolkodva, tüntették el az arra utaló nyomokat, hogy bárki is a házban lenne. A rendőröket is elbújtatták. Nem akarta az anyuka azonnal lecsukatni a fiát. Előbb hallani akarta a saját szavaival mit és miért tett, mert egyszerűen még mindig nem tudta elhinni mi is történt itt valójában. De minden egyes pillanatban mikor jobban belegondolt, beleszédült és forgott vele a világ.

Kivéve az altatókat a táskából, tette azt kulcsra zárható fiókja belsejébe, nehogy megtalálják. Kulcsa még mindig ugyan ott volt, bár később belegondolt, hogy figyelmetlenség volt felőle, hogy szem előtt hagyta. De tudta, anyukája nem nyúlna úgy a cuccaihoz hogy meg ne kérdezte volna.

A kulcscsomót pörgetve mutatóujján, pödört lefelé a lépcsőn, Bell felé. Már a gondolatra is elfogta a jókedv, ahogy belegondolt, hogy most hétvégére tervezte az első szexet. Rég nem volt ilyenben része, de most, vagyis mostantól azzal csinálja akit jobban szeret mint bárki mást és ölne érte. Izgatott volt és már alig várta azt a napot. Pont akkor nem lesznek itthon a szülei. Tökéletes! Szemei elé képzelte ezeket a jeleneteket. De csak annyi járt a fejében, hogy "Most már csak az enyém!".

Kinyitotta az ajtót, majd lebaktatott a lépcsőkön, melyek hangját Yoongi tisztán hallotta, és ördögien elmosolyodva várta a másik reakcióját, mikor megtudja, hogy nincs ott a lány. Annabell már mocorgott egy kicsit, mutatva, hogy kezd elmúlni az altató hatása, de ettől függetlenül még nem ébredt fel. Az alvó szépség lovagja ölében ülve szundított. Teste körbe volt tekerve a családtól kapott takaróval, hogy még véletlen se hüljön ki a vékony, gyenge teste.

Vernon felkapcsolva a lámpát, fordította fejét a ketrec felé, de ahogy meglátta hogy üres, még a kulcsok is kiestek a kezéből döbbenetében.

- H-Hogy? Mi a fasz?! - akadt ki hirtelen. Hogy szökhetett meg?! Ebből még egy tigris sem tudott volna kiszabadulni! Akkor ez hogy tudott?! Meghajlítani sem bírta volna a rácsokat, nem hogy kinyitni ezt a szart! Akkor meg hogy a picsába?! Gondolatai nem hagyták nyugton, és forrt a vére a dühtől. Megszökött! A ház is be van zárva, szóval még itt lehet bennt. Biztos elbújt. Gyorsan meg kell talalnia mielőtt hazaérnek!

Harmassával véve a fokokat rohant fel, és kezdte a konyhával. Szekrény? Semmi. Kamra? Semmi. Ablak még ép, szóval itt nem ment ki. Felettébb megnyugtatta ez a dolog. Lábai most már a nappali felé vették az irányt, de abban a pillanatban megfagyott, ahogy meglátta a lányt Yoongi-val, aki védelmező angyalként ölelte magához s közben szemei szikrákat szórnak. És anyukája csak ott ül és őt szugerálja, kicsit könnyes szemeivel.

- Mi a... - csak ennyit tudott kimondani - Anya! Ez mit keres itt?!

- Mi ez az egész Vernon? - kezdett bele nyugodtan az anyuka, kikerülva fia kérdését. Torka összeszorult, és mellkasa piszkosult fájt. Árulónak érezte magát, amiért fia ellen van, de ez volt a helyes cselekedet. Bántalmazott egy ártatlan, kedves lányt, és ezt nem hagyhatta annyiban.

- Anya.. - kezdett bele, de hirtelen azt sem tudta hogy mit is mondjon. Erre nem készült fel. Erre nagyon nem - Csak be akar csapni! Ne higgy neki! Ő hozta ide hogy aztán rám kenhesse!

- Csak ennyit tudsz kipréselni magadból? - kérdezte gúnyosan, ahogy már nem bírta szó nélkül hagyni reménytelen próbálkozásait, és kuncogta ördögien a végét Yoongi, ahogy tudta, neki van nyerő szériája. Most már nem veszthet! Nem történhet semmi baj.

- Fogd be a büdös pofádat! - ordította rá úgy, hogy erei már kidudorodtak nyakán és homlokán. Feje tűzvörös volt, ahogy felment benne a pumpa. Ez a kis vakarék csak ne szóljon bele!

- Vernon! - kiabált az anyuka, ahogy már nem bírta tovább ezt, idegei már pattanásig feszültek, nehogy megüsse fiát vagy elsírja magát - Nem Yoongi hozta ide! Ne hazudjál! Én találtam meg! Miért kellett hazudni?! Miért csináltad ezt?!

- Mert ő az akit nekem teremtettek! - nevetett fel őrülten - Anya, hát te sem érted?! Meg kell értened! Ez szín tiszta szerelem, csak ez az ember közénk állt és Anna nem tudott normálisan gondolkodni! - míg Vernont széttépte az ideg, addig Yoongi fejben elgondolkozott és megdicsérte a másikat, sőt még áll a tapsolt is, hozzácsapva még fütyült is, hogy most az egyszer normálisan tudott róla beszélni a megszokott Féreg, Kispöcsű és ehhez hasonlók után.

- Ugyan mit kéne megértenem?! Azt hogy összeversz egy lányt és te ezt nevezed tiszta szerelemnek?! Nem erre neveltelek! - ordította torka szakadtából, mely miatt félő volt hogy bereked miközben beszél.

- Nem! - utolsó szavát anyjának címezte, majd vérben forgó szemeit a párosra vezette - Te... - hörögte mély hangján, melyből semmi jót nem lehetett kiszűrni, csak a szín tiszta haragot - Megöllek! - ahogy ezt kimondta, futott feléjük, de pár lépésnél többet nem tudott megtenni, mivel két rendőr vetődött rá teljes súlyukkal, lenyomva Vernon-t a földre, ki minden erejével azon volt hogy onnan kiszabaduljon, és beteljesítse azokat amiket mondott és kitervelt. Rángatózott, ordítozott, rúgkapált - Ne! Engedjenek el! Megöllek bazdmeg! Megöllek! Érdted?! Engedjenek! - fejét verte már a fa parkettába, levezetva haragját, miközben torka szakadtából üvöltött, míg a rendőrök ismertették vele a jogait a már betanult szöveggel - Nem! Nem megyek!

- Na jöjjön - mondta az egyik rendőr, majd társával karöltve vezették ki nagynehezen a fiút, akinek idegei még mindig pattogtak és ezeket ki os mutatta és mondta, de úgy, hogy utcákon keresztül is lehetett hallani. Megnyúzás, csonkítás, külnféle gyilkolási módszereket sorolt fel Yoongi-nak címezve, amin ő csak jót nevetett. Visszafordult Kedveséhez, és somogatva a haját, érintette össze homlokukat, s lehunyva szemeit suttogta kettőjük közé, hátha hallja.

- Most már minden rendben lesz... Nem fog többé bántani... Nem hagyom... Ígérem... Szeretlek Kicsim... Kérlek... Ébredj fel...