Egy rosszfiú kiszemeltje

Szeretlek... Szeretlek...

- Kérlek ne sírj... - lágy hangja még jobban rázendítette szomorúságom. Talán már soha nem lehet az enyém... Soha... És nem lehet az életem része... Én nem ezt akarom... Én azt akarom hogy benne legyen az életemben. Velem legyen míg csak lehet és szeressen. Azt akarom hogy ne menjen el... Karjaimat szorosabbra fogtam körülötte és nem hagytam hogy elmenjen. Magamnak akartam őt... - YoonGi... - suttogta fülembe, miközben ujjai finoman simogatták fejbőröm. Apró teste óvatosan és lassan fordult meg ölelésemben, majd ujjait tarkómra vezette. Nem bírtam lenézni rá szégyenemben, és csak még jobban szorítottam - ... YoonGi... - szólított meg újra, mire szívem összeszorult - ... Szeretlek... Nagyon nagyon... - suttogta alig hallhatóan fülem mellett. Hangja remegett, és tudtam hogy minden szava őszinte. Szerelmes volt... Tudtam... Éreztem...

- Szeretlek.... Szeretlek... Szeretlek... - hajtogattam suttogva s egyben sírva, akár egy őrült. Csak ezt az egy szót tudtam mondani. Könnyeim potyogtak és nem tudtam nekik megálljt parancsolni nekik. Ezekkel a szavaival megkönnyebbültem és áttört a fal... Másik kezét arcomra vezette, majd ezzel az egy érintéssel rávett arra, hogy felemeljem a fejem, és ránézzek. Gyönyörű kék íriszeit könnyfátyol fedte és csak rám figyelt - Szeretlek... Szeretlek... - mondtam még mindig folymatosan, miközben belebújtam a tenyerébe.

- Én is Szeretlek... - cirógatta meg hüvelykujjával könnyes arcomat. Ajkait összepréselte, majd megnyalta - Nem tudlak nem szeretni YoonGi... - csuklott le feje ahogy nem bírta megtartani. Nem akarta, hogy lássam ahogyan sír. Akárhogy is, boldoggá tettek a szavai. Szeret... Szeret... És ez nekem mindennél fontosabb - Képtelen vagyok... - mondta keservesen - Miért nem tudlak ezek után utálni?... - keze lecsúszott mellkasomra és pólómat megmarkolva kérdezgette mindezeket - Annyira... Annyira utálni akarlak...

- Tudom... - mondtam lehangoltan és magamhoz öleltem, így feje a mellkasomon pihent - Tudom... De nagyon szeretlek Kicsim... - suttogtam hajába, majd egy puszit nyomtam rá - A világon mindennél jobban... - kezeim közé vettem arcát, majd mielőtt még ellenkezett volna, megcsókoltam. Ajkai puhán nyomódtak az enyéimhez, és mennyei érzés volt újra érezni őket. Az ízük keserű volt mint a citrom, de egyben édes, akár a barack. Szívem hevesen dobogott ahogy újra átéltem mindezt. A csókját, az ölelését és a szerelmét. Homlokomat az övének támasztottam és élveztem ennek a percnek minden egyes pillanatát - Soha többé nem akarom ezt... Nem akarok veszekedni... Nem akarom hogy eltűnj az életemből... Nem hagyom hogy elmenj... Az én barátnőm vagy... Az én babám... Én pedig a te Manód vagyok...

- Igen... - kuncogta, miközben szipogott egyet - Az én Manóm vagy...

- Annabell... Kérlek... - hangom könyörgőre váltott és már erőszakosan hunytam le pilláimat - Szeretlek... Kérlek... Kérlek gyere hozzám feleségül... Szeretlek... Nagyon... Nagyon szeretlek... - hajtogattam folyamatosan és nem tudtam abba hagyni puha arca cirógatását - Ígerem, soha többé nem foglak bántani...

- Leszek, YoonGi... - mondta keserűen kuncogva, mire az én ajkaimra egy boldog mosoly csúszott... Igent mondott... Igent mondott...

- Köszönöm... Köszönöm... - mondtam félig-meddig érthetően, mivel minden szó közt egy csókot nyomtam szájára - Szeretlek...

- Én is szeretlek Manó - ölelte át szorosan testem, de úgy, mintha attól fétl volna hogy elmegyek. Most már nem hagyom hogy elmenjen. Itt marad...

- Na add a kezed - váltam el tőle óráknak tűnő percek után. Bal kezét a tenyerembe helyezte, én pedig szabad kezemmel kivettem zsebemből a kis dobozkát és a benne lévő egyszerű, mégis gyönyörű gyűrűt az ujjára húztam. Csodálatos volt... - Ígérem, jó férjed leszek Kicsim. Mindent meg fogok adni neked... Nekünk... - adtam csókot homlokára, majd magamhoz öleltem - Nem tudod hogy most én milyen boldog vagyok - kuncogtam halkan.

- Én is az vagyok - szorított magához és mellkasomba bújt.

- ... Háth, nem pont így terveztem el a lánykérést, de ezen is túl vagyunk - vallottam be neki egy kis szünet után - Van számodta valami - belenyúltam másik zsebembe és onnan előhúztam a kis könyvet, ami megmentett. Nehéz elhinni, hogy ez az apró tárgy mentette meg az életem, és a szerelmem.

- Mi ez? - nézett rám értetlenül, majd a kis könyvre.

- Ezt még neked csináltattam. Benne van minden... Ezek miatt emlékszem rád... Minden érzés, minden tett és emlék benne van, amit szeretek benned és amit veled átéltem... - mondtam neki őszintén, és egy kicsit szomorúan, ahogy újra fejembe kúszott, mennyire bántottam őt - Szóval, ez a tied - adtam apró kezei közé, melyeket gyönyörködve néztem. Nem bírtam levenni a szemeimet ujjáról, melyen ott díszelgett a gyűrűm. Felülmúlhatatlan érzés kerített a hatalmába. Végre... Végre végleg az enyém... Az én gyönyörű menyasszonyom... - Remélem tetszeni fog.

- Köszönöm szépen - villantott felém egy édes mosolyt, majd kinyitotta és elkezdte olvasni az első oldalt. Szemei újra megteltek könnyekkel és ajkai remegni kezdtek. Csak mosolyogni tudtam reakcióján, mely győzelmemre utalt. Tetszett neki - Tényleg... - remegett meg hangja - Tényleg így gondoltad?... - nézett rám kristálykék szemeivel, melyben a tiszta, és végtelen szerelmet láttam. El sem tudtam volna mondani hogy abban a pillanatban mikyen szépnek láttam őt.

- Igen - vallottam be - Akkor nem ezt írzzam volna le - kuncogtam egy jót rajta, majd folytattam - Az első pillanattól kezdve szerettelek, csak hát, nagyon kemény dió voltál. És... minden egyes nagy egyre szebb és szebb vagy. És minden egyes alkalommal mikor rád nézek, veled vagyok, vagy csak rád gondolok, egyre jobban szerelmes vagyok beléd... - mondtam lágy hangon, miközben egyik kezemet könnyes arcára helyeztem - A menyasszonyom vagy... És ilyet, mint te, kívánni se tudtam volna... A világ legszebb menyasszonya és a világ legszerencsésebb pasija...