Egy rosszfiú kiszemeltje

Hova is jöttünk?

Nyakamba akasztva a piros sálamat, léptem ki az ajtón, és csuktam be azt magam után. A hideg hirtelen érte az arcomat, amitől teljesen kirázott a hideg. Anya egy kocsiban ülve várt rám, hogy elindulhassunk egy számomra ismeretlen úticél felé.

Nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Milyen ajándék? Hova megyünk? Miért van reggel? Ajjjj! Ehhez túl fáradt vagyok.

Beültem anya mellé, majd bekötöttem az övemet és már indultunk is. Bekapcsopva a már rég hallott rádiót, hallgattuk rajta a mai zenéket, amik nekem nem voltak annyira a kedvenceim, de kénytelen voltam ezeket hallgatni. Senki nem szólt senkihez. Ez olyan nyugis, reggeli csend volt..

...

Az ablakon kinézve kémleltem a közelben elhaladó kocsik, fák, utcák és épületek sokaságait. Más volt számomra amit most láttam. Mintha idegen lett volna.. mintha távol akartam volna maradni ettől a helytől. Furcsa volt az az érzésvilág, ami bennem kavargott. Szomorúság, félelem, érdeklődés és az elítéléshez kapcsolódó dolgok jártak a fejemben, melyet előtt sosem éreztem..

Megszoktam Seoul kis utcáit, amelyen fekete,kopott csizmámmal jártam végig, emlékezve, mi hol van. Belevésni az emlékezetembe. Csak üres tekintettel tudtam nézni az elhaladó tájat, mely elől elmenekültünk tavaly. Semmi nem hiányzott, és senki... Kivéve az az egy személy, akit itt hagytunk.... Apát... Tényleg örülnék neki, ha itt lenne, és megismerné azt a másik, számomra fontos férfit aki az életem részévé vált.. a fájdalmas gondolatokba a szívem is belesajdult. Annyira nehéz nem a múlton rágódni, miközben a múltban vagy.

A kocsi fékezésére eszméltem fel. Egy épület előtt állitunk, melynek falai világossárgára voltak festve. Egy kis bronz tábla volt az ajtó mellett, ami azt mutathatta, ki dolgozik itt, vagy éppen mit. Nem láttam el odáig, így nem bírtam elolvasni, hogy mi is van kiírva oda. Beleremegett a testem a tudatlanságba, hisz még mindig nem tudtam miért, és hova jöttünk.

- Bell. Hahó! Kiszállás!- hallottam meg anya hangját mellőlem, amitől megijedtem. Felé pillanotottam. Ott állt a kocsi nyitott ajtajában és engem nézett lehajolva.

- Oh bocsánat- motyogtam el gyorsan, majd kicsatoltam az övemet, és kiszálltam a járműből.

Az autó mellett állva igazítottam meg magamon a ruhámat, ami egy fekete farmernadrágból, a piros sálamból, Yoongi egyik fehér pólójából, egy fekete pulcsiból és nem utolsó sorban egy fekete kabátból állt. A pólóról jut eszembe, hogy képet kellene csinálnom ennek a kis hülyének. Elmosolyodtam a gondolatra, ahigy eszembe jutott a kis levél, amit nekem írt. A védelmező szavak, az óva intés, a kisebb-nagyobb furcsábbnál furcsább szabályok sokasága. Hiányzik.. Hiányzik amikor ellenkezek valamiért vagy kötözködök és szúró pillantásokkal néz rám... Hiányzik mikor megölel, mikor hozzám beszél, mikor megcsókol azokkal a puha ajkaival, mikor egyáltalán a közelemben tudhatom...

- Minden rendben Bell?- tette rá kezét anya a vállamra, újra visszarántva ezzel a valóságba- Amióta itt vagyunk teljesen elvarázsolt lettél.

- Bocsánat... Csak gondolkoztam..- néztem rá, miközben halkan elmondtam ezeket. Abba kéne hagynom a folyamatos agyalásokat az életről. De csak ezekre tudok gondolni, és ez rohadtul idegesít! Aaaaajjj!

- Nem baj. Na gyere- karját az enyémbe akasztotta, majd elkezdett az ismeretlen épület felé húzni. Gyorsan kinyitotta az ajtót, majd betessékelt rajta.

Beérve patika rend fogadott. Fehér volt minden, és zöld növények mindenhol díszítették a helyiséget amely hangulatosabbá tette azt. Sejtettem, hogy egy orvosi rendelőben vagyunk, csak azt nem, hogy milyenben. Befele menet nem tudtam elolvasni a táblán álló írást.

Be kell vallanom, hogy egy kicsit azért ideges voltam. Nem tudtam miért vagyunk nem tudom milyen orvosi rendelőben. Mert ahogy látom anya, sem én nem tűnünk betegnek vagy sérültnek.

Anya odalépett a recepciós elé, majd megszólalt.

- Jó napot. Két nappal ezelőtt beszéltem a doktor nővel. Mára kaptunk időpontot Szél néven- mondta anya, majd a nő néhány gombnyomás után, amit belevitt a gépbe, nézett újra anyára.

- Meg is van. Kérem menjenek a kettes ajtóhoz. A doktor nő már várja önöket- mosolyogva mondta el információit.

Elsétáltunk a csak pár lépésre lévő ajtóhoz, majd bekopogtunk rajta. A jelző "szabad" szó után benyitottunk. Egy középkorú nő ült egy kis asztalnál, olvasgatva pár papírt. Amint becsuktuk magunk után az ajtót, felállt, majd elénk lépett.

- Sziasztok. Rég láttalak- mondta a nő, majd egy egy arcra puszit adtak egymásnak üdvözlésképp.

- Szia. Én is- mosolygott rá anya.

- Jó napot- köszöntem halkan.

- Ő itt a lányom Bell- mutatott be a nőnek, aki azonnal nyújtotta is felém a kezét.

- Gyömbér Regina vagyok. Nőgyógyász- mutatkozott be, mire bennem megállt az élet. Most mi van?!

Suga szemszöge

- Na ezzel meg is volnánk. Szerinted jó lett?- tettem fel a kérdét hugomnak, aki felemelte a nemrég, általam elkészített csokis kekszet. Bell anyukája megadta a receptjét és most próbálom megcsinálni először. Remélem nem rontottam el.

SoRa beleharapott. Majd azonnal rá is vágta a sütemény hibáját.

- Alig van íze- mondta. Teljesen ledöbbentem, ahogy egy ilyen pici lány kioktatott. Mondjuk senki sem tökéletes. De ezen a süti sütésen csiszolnom kell. Ez nem én vagyok. Magamra sem ismerek. Ha vissza gondolok, akkor nagyon sokat változtam, de azért még vannak olyan pillanataim, amikor még el tudok durvulni. Ennyit lehet változni egyetlen egy személytől?..

Én is felvettem egy darabot a tálról, majd beleharaptam. Basszus. Ennek tényleg alig van íze. Egyedül a csokit érezni benne. De mit rontottam el? Pedig benne van minden grammra pontosan. Nekem ez a szakácskodás túl magas.

Rezegni kezdett a telefonom, jelezve, hogy sms-em érkezett. Megtöröltem a kezemet a sötétkék kötényben, majd zsebembe nyúlva előhúztam a készüléket. Feloldottam, majd láttam az érkezett üzenetet, amelyet Nam küldött. Majdnem egymás után mentek, így meg bírták várni egymást. Csak én voltam az egyetlen, akit korábban hívtak be.

Végeztünk a meghallgatással. Egy sört a bunkerban?

Kuncogva írtam neki vissza, elfogadva az itókát a találkahelyünkön. Leszedve magamról a kötényt mentem a a szobámba, hogy átvegyem a koszos ruháimat valamj laza utcai öltözetbe.

Bell írt nekem egy üzenetet nem sokkal az után, hogy beszéltünk. Az anyukája elvitte valahova, de ő sem tudta, hogy hova. Remélem nem fog semmi rossz történni. Túlaggódok mindent. Na ez sem vallot rám még a lány előtt. Csak rá tudok gondolni, még ha nem is akarok. Mit tettél velem te lány?!