Egy rosszfiú kiszemeltje

Visszavágó

Lassan felbaktatva a lépcsőn, nyomomban Yoongi-val mentünk kideríteni, hogy ki is a telefonon csörgető zaklatóm. A szobába érve láttam a telefonomat, ahogy az éjjeli szekrényemen rezegve mozgott s világít. Ahogy mellé értem, nem láttam a hívó fél nevét, csak azt, hogy magán telefon szám. Kezembe vettem a készüléket, majd a zöld gombra nyomtam, mellyel fogadtam a hívást. Fülem mellé helyeztem a telefont, majd megszólaltam.

- Igen tessék?

- Jó reggelt. Bocsánat a zavarásért, ön Szél Annabell?- kérdezett rá azonnal, egy kis akcentussal, mivel nehéz lehetett számára kiejteni a nevemet. Azért szerintem nem nagyon nehéz. Yoongi is könnyen ki tudja mondani, meg még pár ember. Na de mindegy. Kinek hogy áll rá a nyelve.

- Ki kérdi?

- A művészeti egyetemének igazgatója, vagyok, ahova nemrég felvételt nyert- ahogy ezt meghallottam, egy adrenalin löketet kapott a testem. Felvettek! Egész testem a boldogságban fürösztött. Lényem remegni kezdett a hír hallatán. Ebben az egészben az volt a vicces, hogy fel sem tudtam fogni. Seoul legjobb művészeti egyetemére felvettek! Őszintén szólva, ezt a dolgot még Yoongi-nak sem árultam el. Már év eleje óta ide pályáztam, és sikerült!

- Ezt komolyan mondja?- kérdeztem rá hitetlenkedve, mire a másik oldalról a karcos, mély hang elkezdett kuncogni, jól szórakozva megdöbbenésemen.

- Igen, komolyan. Gratulálok!

- Köszönöm szépen- hajoltam meg, de persze ezt nem láthatta. Ami vigyor kiült az arcomra, azt nem lehetett levakarni onnan. Ha valaki látná a mosolyomat, azt gondolná, hogy egy pszichopata vagyok.

- Jövő tavasszal várjuk Önt az egyetem padjai mögött.

- Köszönöm szépen még egyszer.

- Semmiség. További szép napot!

- Önnek is- ahogy elköszöntem, azonnal megfordultam, mire Yoongi kérdő fejével találtam szembe magam. Látszott rajta, hogy nem érti a helyzetet, de most elmagyarázom neki.

Kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozzá szólni. Örülni fog? Vagy letépi a fejemet amiért nem mondtam el neki? Vagy ellenezni fogja? Sokféle lehetőség futott át az agyamon, hogy mit is tehet a barátom ha megtudja és azon is gondolkodnom kellett, hogy ezt hogyan is meséljem el neki.

- Ez mi volt?- tette fel a kérdést.

- Tudod…- gondolkodtam el egy pillanatra hogy honnan is kezdjem. De szerintem jobb lesz az elejéről - Év elején én kinéztem egy sulit, ahova tovább mehetek miután ezt elvégeztem. Most annak az igazgatójával beszéltem, aki közölte velem, hogy felvettek oda- vártam a fejmosást, vagy a lecseszést, hogy miért nem mondtam el eddig. De semmi ilyesmi nem történt. Csak lágyan elmosolyodott, majd egyik tenyerét az arcomra helyezte, és azt cirógatni kezdte.

- Büszke vagyok rád Kicsim - lépett közelebb hozzám, majd a homlokomra egy gyengéd csókot nyomott, majd magához húzott egy ölelésre. Élveztem védelmező karjai közt lenni. Ahogy megóvnak a külvilág mocska ellen, és a hozzájuk tartozó mámorító s bódító illata magához láncolt. Az egész testem nyugodt volt, csak azért, mert ő itt volt.

- Nem így képzeltem el - nevettem fel halkan, mellkasába bújva.

- Micsodát?

- Azt gondoltam, hogy veszekedni fogsz velem, amiért nem mondtam el ezt neked - vallottam be neki, mire ő is elkezdett kuncogni mély s rekedtes, férfias hangján.

- Baby. Egyszer azt mondtad nekem, hogy ha azt csinálod amit szeretsz, akkor nem szólok bele. Kicsim én támogatni foglak és tudom hogy jó helyed lesz ott… Csak a pasikat kerüld, főleg akik flörtölni próbálnak veled- mondatára mosolyogva megforgattam a szemem.