- Ébredj Szívem - ahogy ezt kimondtam, föléhajoltam és puha, faradt arcát kezdtem el beborítani lágy puszikkal.
- Ne~ Még aludni akarok - szorította össze mégjobban a szemeit, majd a takarót hanyagul a fejére húzva fordult a másik oldalára, ezzel távoltartva engem magától, hogy ne zavarjam alvásában, mire erre nekem mosolyognom kellett, annyira aranyos volt - Hagyjál - dünnyögte, de hangjábak egy részét a takaró eltompította.
- Sajnálom, de nem. Indulni kéne hamarosan. Szóval ébredj fel Manó - feküdtem rá, mint egy kis hangyász aki az anyukáján fekszik - Ébredj~
- Baby ne nyomj össze - morogta a takaróba, amit még jobban próbált a fejére húzni.
- Ezzel most arra céloztál, hogy kövér vagyok? - tettetett sértődöttséggel a hangomban kérdeztem vissza, de színészkedtem, így számára úgy hallattszódhatott, hogy megbántott.
- Nem - vágta rá azonnal - Pont ott vagy húsos, ahol kell. Szeretem a markolnivaló idomaidat, és neked legalább van - magyarázkodott, de nem úgy, mintha be lenne tőlem szarva hogy megütném, vagy ilyesmi. Tök lazán és nyugodtan mondta el gondolatait - A legtöbb nő fogyókúrázik, csak azért hogy vékony alakjuk legyen - motyogta - Tényleg - fejét kidugta a takaró alól, majd rám nézett szeme sarkából. Haja még kócosabb lett mint eddig volt, mely most úgy állt, akár egy madárfészek. Orrunk majdnem összeért, ahogy arca most félig meddig az én irányomban volt - Te hogy-hogy nem fogyókúrázol?
- Minek? - rántottam meg vállamat - Szerinted érdekel az engem hogy kövérnek tartanak-e? Nem akarok senkinek se tetszeni..
- Na és nekem? - szakított félbe.
- Neked sem szándékoztam tetszeni soha. Szeress úgy ahogy vagyok, ennyi - válaszoltam neki cakli-pakli. A hátára fordult, ezzel engem is húzva sajátmagával, így mellette feküdtem el. Kezébe fogta a takaró egyik felét, majd azzal engem átkarolva ölelt magához, úgy, hogy feje a vállamon feküdt, így éreztem nyakamra fújt forró lehelletét, mely csikizte a bőrömet, s gerincem mentén végigfutott az a jóleső bizsergés. Orra hegye hozzáért nyakam bőréhez, s nagy levegőket vett.
- Helyes. Nehogy megváltozz nekem, mert fenekelés lesz a vége - fenyegetett meg kicsit még fáradt hangján, mire nekem még nagyobb mosoly terült szét ajkaimon.
Veled ellentétben én nem változtam... Csak te...
- Nem fogok, ígérem - túrtam bele kócos hajába majd még jobban magamhoz szorítottam - Ha te is megígéred, hogy nem fogsz. Úgy unalmas ha csak nekem kell.
- Ígérem, ígérem.. - ahogy ezt kimondta, ásított egyet.
Hazug...
...
A kényelmes, kicsit komott kanapén üldögéltünk páran, bár én párom ölében oldalt ülve foglaltam helyet. Yoongi egyik kezében egy már félig-meddig megivott sörösüveget tartott, míg a másikkal derekamat ölelte körbe. Mikor ideérünk, a többiek már rég itt voltak, és csak ránk vártak. Persze hogy mi lettünk az utolsók, mivel a kis ígéreteink után még egy kis ideig heverésztünk, mivel ő nem akart még felkelni, így én sem tudtam mert még mindig karjaival úgy ölelt, hogy még véletlenül se tudjak onnan elmenni.
- Na gyerekek, hamarosan éjfél. Menjünk ki - szólalt meg hirgelen Namjoon, majd morogva egyet térdére támaszkodva kelt fel a fotelból, ahol eddig pihentette fenekét.
- Hozom a peszgőket - állt fel Jin, majd a hatalmas, sötétszürke sporttáskában kezdett el matatni, melyben a fiúk hozták az alkoholos italokat.
- Hozom a poharakat - keltem fel én is kényelmes helyemről, majd a saját táskám felé mentem, ahova a poharakat rejtettem, persze papírba csomagolva, hogy ha összekoccannának, ne törjenek össze.
- Adj párat, segítek - nyújtotta felém a kezeit Tae, mire egy köszönő pillangással adtam a kezébe már pár kicsomagolt üveget.
...
A kosárpálya hideg betonján állva vártuk hogy elérkezzen a visszaszámlálás. Mindenkinél egy-egy üveg, de csak Hoseok-nál nem volt, mivel ő tartotta a kezében a pezsgősüveget, aminek a dugó részét nyomta, hogy ha eljön az éjfél, akkor azt elengedve durranjon ki onnan időben.
Yoongi átkarolva a vállamat állt mellettem, s néha egy-egy kis csókban részesített.
- Valakinek van valami fogadalma új évre? - tette fel hirtelen a kérdését Jimin - Hoseok?
- Mégtöbbet edzeni hogy tánc mégjobban menjen - válaszolt a kérdésre mosolyogva.
- De azért ne hajszold túl magad. Rendben? - szóltam oda neki egy kicsi aggódódással a hangomban.
- Nyugalom, nem fogom - nevetett akár egy kisgyerek - Bella?
- Igen?
- Neked mi a fogadalmad?
- Jól teljesíteni az új sulimban, és szeretni ezt a hülyegyereket - néztem rá az előbb említett személyre, aki mosolyogva az ajkamra nyomott egy szeretetteljes csókot.
- Ez aranyos, de ne itt - takarta el szemét Jungkook - Én még nem vagyok együtt senkivel, ahogy itt rajtatok kívül senki sem. Szóval fogjátok rövidpórázra a romantikátokat.
Mindenki felnevetett a fiatal fiú megjegyzésén. De ezt a megszólást Szerelmem nem hagyta annyiban, így visszavágott.
- Most van rövidpórázon. Ne akard tudni mi lesz ha engedünk rajta - egy ördögi vigyor terült egy képén, mire én mosolyogva megforgattam a szemem.
- Khmkhm..Hülye perverz - szóltam be neki mű köhögéssel megspékelve, mire nevetni kezdett a társaság.
- Yoongi? Neked mi? - kérdezett rá Tae.
- Már elmondtam - ahogy ezt kimondta, ránéztem kérdő pillantással, kérve magyarázatot válaszára. Szemei még mindig Tae-n pihentek, s kezét, melyben a pohár volt felemelte a szájához, majd mutatóujját ajkaira téve intette csendre, vagy mutatta a "ez titok" jelet.
- Oh Tényleg~ - vigyorgott mint a tejbetök, mire nekem nagyobb lett a kíváncsiságom.
- Mi az Manó? - kérdeztem rá, hátha választ ad rá, de ehelyett Jin szólalt meg.
- Egy perc! - óráját nézve várta, hogy az utolsó másodpercekhez érjen a mutató.
- De mi volt az? - fordultam vissza páromhoz tovább nyaggatva, de ő csak mosolyogva nézett előre.
- 10... 9... 8... - kezdték el kántálni egyszerre a visszaszámlálást, de én valahogy lefagytam s csak néztem a mellettem álló férfit - 2... 1... Boldog új évet! - ordították egyszerre, mire Hoseok elengedte a pezsgő dugóját, ami egy kis robbanás kíséretében szelte át a sötét, csillagos eget.
Egy új év kezdete... Tele lehetőségekkel és kalandokkal, veszéllyel megspékelve!
Hamarosan itt az ősz... Mikor megismertelek... De ezúttal... Te már nem leszel itt...

YOU ARE READING
Egy rosszfiú kiszemeltje
RomanceMagyar lány egy szöuli iskolába megy, ahol a környezet elég durva, de vannak normálisak is közöttük. Egy hét fős csapat, egyik tagja kiszemeli a lányt.De a lány.... Eddigi legjobb helyezés: Romantikus #1 Kérlek légy tekintettel arra, hogy az első és...