Egy rosszfiú kiszemeltje

Nem kérek semmit....

Én vagyok számára az otthon? Én vagyok a menedéke?... Bell tényleg nem olyan mint a többi ember. Ahogy eddig ismerem, olyan, ha szeret valakit, ahhoz ragaszkodik... De amit mondott, azon teljesen ledöbbentem... Otthon... Hozzám akar hazajönni... Nem tudnám igazából szavakba foglalni, hogy mit is érzek pontosan, de az biztos, hogy a boldogság ezek közt a paklik közt van.

- Holnap megyek a meghallgatásra- tereltem az eddigi témánkat, hisz nem akartam ezzel a mocsokkal tovább terhelni a lelkét. Nem érdemli meg.

- Tényleg?- döbbent le. Látszott az arcán, hogy elfelejtette, amin elmosolyodtam- Sok szerencsét Oppa. Tudom, hogy sikerülni fog. Szurkolok- arcára egy halvány, mégis szeretetteljes mosoly ült ki, ami megmelengette a szívemet.

- Köszönöm- kacsintottam rá mosolyogva- És képzeld- túrtam bele loboncomba, majd folytattam- Reggel vissza fogom festetni az eredeti színére a hajamat, de mielőtt még vissza jönném, lehet újra kiszőkítem.

- Kíváncsi lennék, hogy milyen vagy fekete hajjal- gondolkozott el. Próbálta elképzelni, és ahogy láttam, érdekesnek vélte - Hát, furcsa lennél, az már biztos. Nekem végülis. Sosem láttalak más hajszínnel. De igazából neked kell eldöntened, hogy mi maradjon.

- Majd csinálok képeket, és majd megmindod, hogy melyik a jobb- ajánlottam fel neki. Tetszett Bellnek, ezért mosolyogva, kicsiket bólogatott. Örültem annak, hogy el tudtam vele felejtetni a rosszat.

- De Suga....- kezdett bele halkat. Visszatért a bizonytalan hangja. Valahogy érzem, hogy olyat fog kérdezni, ami nagyon nyomja a lelkét...- Ugye.... Ugye ....... Ugye te nem undorodsz...- itt nyelt egyet- ... Tőlem?

- Nemnemnemnemnemnemneem!- tiltakoztam azonnal, gyorsan elhadarva- Hogy gondolhatsz ilyeneket? Ha azért kérdezed, mert ezt tette veled, akkor erre is az a válaszom, hogy nem! Te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam és beleszerettem! És nem tudnék tőled undorodni! Azt még jobban megérteném, ha te undorodnál tőlem, hisz nem a legjobb az élettörténetem! És ne hidd azt, és ő se, hogy el foglak hagyni, vagy te engem! Nem foglak elengedni, SOHA!- beleéléssel mondtam neki, amit gondoltam a kérdéséről. Nem ordítottam, és nem voltam ideges. Csak próbáltam elmagyarázni neki, hogy ő az, akit örökké gyönyörűnek, hibátlannak, és csodálatosnak fogok tartani. Nem hagyom,hogy bárki is befolyásolja, és azt hitesse el vele, hogy ronda és undorító! Elég volt először Hyuna-tól hallani, az épp elég volt!

- Köszönöm- hangja sírósra váltott- Nagyon.. nagyon köszönöm- mosolyogva sírta el magát. Szemeit törölgetve itatta az egereket.

- Bébi. Ne köszönd. Hiszen ez teljesen természetes- lágyra próbáltam állítani a hangomat, hogy ezzel nyugtassam a kis lelkét- Ajjj baszki!- sóhajtottam egy fájdalmasat- Olyan zavaró, hogy nem tudlak megölelni- panaszkodtam, mire kuncogni kezdett. Mindig mosolyogni szeretném látni. Mostantól ez lesz az új célom..... Hogy mindig mosolyogjon... Akkor a legszebb...

Annabell szemszöge

- Sziasztok, jó éjszakát!- hallottam meg Vernon hangjá, ahogy hangosan elköszön mindenkitől, majd egy ajtó bezárása után nem hallom, hogy itt lenne. Egy hatalmas kő esett le a szívemről és megkönnyebbültem, hogy nincs itt a házban az a pszihopata.

A mellkasomra téve a kezemet eresztettem el egy hatalmas, megkönnyebbült sóhajt.

- Na mi van Kicsim?- rángatott vissza Yoongi fáradt hangja a valóságba. Tekintetem vissza vezettem a képernyőre, ahol már a kis szőkeség mellkasig be volt takarózva. Fáradt tekintettel nézett rám.

Odahaza már nagyon késő volt. Mikor le akartam tenni, azt mondta, hogy addig nem, míg el nem megy Vernon. Ez majdnem egy óra volt, mire elment, aminek örültem, hisz nem kell tovább egy levegőt szívnom vele, és nem tartom fel Suga-t, mert neki -nálam holnap- délután meghallgatás lesz. Igen. Ilyen sokat beszélgettünk. Nem akarom, hogy miattam teljesítesen rosszul. Nem akarom elrontani az álmát.