Író szemszöge
Bell a könyvét becsukva mélyesztette azt a táskájába, mivel a pilóta értesítette a gép utasait, hogy hamarosan leszáll a gép Dél-Koreában. Annabell mosolyogva nézet ki az ablakon, miután becsatolta magát. Hevesen vert szíve, ahogy meglátta Seoul magasabbnál magasabb épületeit. Látta felülről ahogy egyre közeledik a talajhoz. Jóleső bizsergés kerítette hatalmába, ahogy visszaemlékezett, hogy ezt egyszer már átélte.. Otthon volt. Végre otthon...
A délután gyenge, langyos sugarai sütötték fehér arcát, ezzel melegítve bőrét. Izgatott volt, mert újra láthatja szerelmét, aki már kint várt rá a reptér aulájában, egy kisebb csokor fehér rózsával a kezében. A lány persze nem tudott semmiféle ilyen meglepetésről. Azt gondolta, hogy csak ott fogja megvárni és hazaviszi, de ilyenre sosem gondolt volna még az álmaiban sem...
...
Yoongi türelmetlenül dobogott lábával, ahogy figyelte a kapuból kijövő személyeket, hátha kiszúrja Bellt a nagy tömegben. Ideges volt, hisz még sosem csinált ilyen... Ilyen romantikus dolgot. Ez volt az első komoly kapcsolata, melyben mindkét fél szerette a másikat. Hyuna az egy külön tészta volt, amelyet utált ha felhozzák. Még mindig undorodott magától, ahogy hozzáért régen, s most is amikor elküldte szépen mondva a picsába. Tudta, hogy előbb-utóbb szóvá kéne tennie, hisz ez a lányra is tartozik. Nem titkolózhat előtte mert így is úgy is kiderülne, és nem azt akarta, hogy Hyuna mondha el bosszúból, pluszba kiszínezve a történetet.
A fiú tetőtől talpig feketében volt. Fekete hosszú kabátja majdnem térdéig lógott, ezzel védve derekát. Haja még mindig barna volt, és egy kicsit borzos, mert még indulása előtt kelt fel a kényelmes ágya fogságából, és miután sikerült neki kikelnie onnan, a virágoshoz ment, ahol megvette a kezében lévő apró csokrocskát. Szemei a fáradtságot tükrözték leginkább. Laposan pislogott és majdnem egyhelyben elaludt. Holly ébresztette fel, úgy hogy folyamatosan szimatolta, nyalogatta, és áttaposott rajta. Fent pihentek együtt az ágyon mikor megcsörrent az ébresztője, ami azt jelezte, hogy kb olyan háromnegyed óra múlva leszáll a gépe a lánynak. Majdnem az alvás győzötz, de látni akarta Bellt, aminek az ereje kicsit nagyobb volt.
Szemeivel folyamatosan kereste Kedvesét, akinek már itt kéne lennie. Száját harapta idegességében és tekintetével minden ember arcát megnézte, hátha ő az. Próbálta összeszedni magában, hogy mit akar majd a lánynak mondani. De kezdett egy kicsikét aggódni, hogy valami baj történhetett vele, ami miatt nem jött még.
De ekkor észre vesz egy ismerős alakot a tömegben, kinek hajkoronálya kitűnik a tömegből. Haja kiengedve omlott a vállára. Kényelmes öltözetbe volt burkolva törékenynek tűnő teste. Arcán látszott a boldogság, ahogy újra itt van. Ő is kereste a másikat a nagy tömegben. Égszínkék szemei az emberek közt cikáztak és szinte azonnal észrevette a fiút, de még a tömeg miatt nem látta teljesen, csak a fejét. Lépteit felgyorsította, de egy pillanatra megállt, mikor az emberek előtte kicsit levegősebben sétáltak és meglátta Yoongi egész valóját, ami egy kis csokor virágot tartott a kezében mosolyogva. A kedvenc virága...
Bell szemébe könnyek gyűltek, ahogy újra látta kedvesét és amit hozott neki. Sosem hozott neki még az apukáján kívül virágot egy férfi. Lábai újra folytatták az utat Yoongi felé, akinek mosolya olyan édes volt, hogy az már mesébe illő. Várta, hogy a lány odalépjen hozzá, és végre újra magához ölelhesse. Hogy újra érezze bódító illatát, szeretetteljes ölelését, finom csókjait, mosolyát és a jelenlétét, mely azt ordította beki, hogy nincs egyedül.
A lány hatalmas, gyors léptekkel rohant a párjához, aki lazán szétnyitotta kezeit, hogy tudassa a lánnyal, hogy mire is vágyik. Bell a könnyeivel küszködve rohant át a hatalmas tömegen. Most legkevésbé se érdekelte, hogy fellök valakit. Alig kapott levegőt a torkában lévő gombóc miatt. Bőröndje, amit maga után húzott, néha meg-meg ugrott mikor véletlen sarkához érintette. De még ez sem állította meg.
Suga elé érve, nemhogy megállt volna, és egy nyugodt ölelésben részesítse, nem. Akkora volt a lendülete, hogy elengedte bőröndjét, és elrugaszkodva a padlóról ugrott a férfi nyakába, kinek egyensúlya kicsit megingott, de hamar össze tudta szedni magát, s karjait a karcsú derék köré fonta, ezzel megtartva Bellt. Nem volt számára nehéz megtartani őt. A lány olyan szorosan ölelte Yoongi nyakát és bújt annak apró üregébe, hogy már félő volt, hogy megfolytja Szerelmét. De nem így volt. Az az ölelés minden egyes másodperce emlékeztette őket arra, hogy milyen nehés is, ha nincs mellettünk az, akit szeretünk. A hiánya megőrít és üresnek érezzük magunkat. Mindkettő szív egyszerre dobbant, s egyszerre érezték azt, hogy nem szabad elengedni a másikat. A kötődés ami köztük volt, az teljességgel ordította hogy mennyire is szeretik egymást, és hogy ő össze tartoznak.
- Nagyon hiányoztál- szólalt egy hosszú idő után Bell. Hangja remegett, ahogy szinte elsírta magát. Úgy érezte magát mint egy kiskutya ami hosszú idő után látja újra gazdáját. Mellkasa majd' felrobbant, ahogy érezte Yoongi jelenlétét.
- Te is nekem Jagiya- morogta a lány nyakába, ahogy erősebben szorította magához Bell testét.
A hosszú ölelés kicsit lazább lett. Anna eltávolodott annyira, hogy lássa Szerelme arcát. Szemei és arca könnyes volt, és nem szégyellte. Yoongi fekete szemeibe nézett, ami ugyan úgy a boldogságtól sugárzott. Egyik tenyerét óvatosan a férfi sima, puha, porcelánfehér bőrére helyezte. Elmosolyodott, ahogy újra érezte bőrétvel az övét. A lány lassan közelebb hajolt, amiből Yoongi azonnal levette, hogy mire is vágyik Bell, ezért ő nyakát kicsit megnyújtva érkezett a lány ajkai elé, melyek lágyan tapadtak az övéire. Annabell csókja, számara felért a mennyországgal. Édes volt és tudta, hogy ezeket a párnácskákat csak ő birtokolhatja, és azt is tudta, higy amíg távolt volt a lány, addig nem csalta meg őt fűvel-fával és csak rá várt. Ajkaik lassan mozogtak szinkronban. Kelles bizsergés járta át mindkettőjük gerincét a kellemes érzésre. Úgy érezték, hogy újra van erejük...
- Menjünm haza Baby...
...
Yoongi a kölcsön kapott kulcsokat elővéve a zsebéből nyitotta ki a ház ajtaját, melyen előre engedte Szerelmét. Becsukva maga után az ajtót kiáltotta el magát.
- Apuci hazajött!
Bella furán nézett párjára, hisz nem tudta miről is van szó. Apuci?! Ki a fene van itt?!
Körmök kopogását lehetett hallani, ahogy azok közelednek. Nem tudta mire is kéne számítania. Mi lehet ez? Egyszer csak feltűnt egy kis barna szőrgombóc, ami gyorsan odafutott a férfihez. Farka eszeveszetten járt jobbra-balra, ahogy látta, hogy gazdája újra itt van vele. Bell teljesen le volt fagyva. Yoongi-nak mióta van kutyája? A férfi, miután levette a cipőit, letérdelt a padlóra, és ott simogatta a kiskutyát ahol érte, annyira izgett-mozgott.
- Bell- fogta meg hónaljánál fogva a kis csöppséget, aki nyelvét kiölve hagyta Yoongi eme tettét- Ő itt a te Karácsonyi ajándékod- mondta ki mosolyogva, miközben a lány elé nyújtotta a kis állatkát.
Annabell szíve majd' felrobbant. Ez a tömérdek szeretet ami körülvette a fiú álltal, felfoghatatlanul csodálatos volt. Olyanokat kapott ma, amit eddig már férfitől soha sem kapott. Szemeit újra könnyfátyol borította. Kezeit előre nyújtva vette el Yoongi-tól óvatosan a kiskutyát. A fiú jót szórakozva mosolygott a lány reakcióján, ahogy nem tudja felfogni az egészet.
- Szia- köszönt neki Bell kedvesen, könnyeivel harcolva, miközben gyengéden simogatta a göndör bumdácskát.
- Adtam neki egy nevet, de csak akkor marad, ha neked is tetszik- szólalt meg Suga. Bell rá vezette tekintetét, egy mosollyal az arcán, várva a kutyus nevét- Holly-nak neveztem el. De nem kell ezt adno..
- Töléletes név egy ilyen szép kislánynak- szakította félbe a fiút, de mondatánál már nem rá nézett, hanem a karjaiban lévő szőrgombóchoz intézte szavait, aki egy nyálas puszit nyomott új gazdája orrára. Bell boldogan kuncogott ezen a kis gesztuson, ami megmelengette Suga szívét- Köszönöm Yoongi...
YOU ARE READING
Egy rosszfiú kiszemeltje
RomanceMagyar lány egy szöuli iskolába megy, ahol a környezet elég durva, de vannak normálisak is közöttük. Egy hét fős csapat, egyik tagja kiszemeli a lányt.De a lány.... Eddigi legjobb helyezés: Romantikus #1 Kérlek légy tekintettel arra, hogy az első és...