Egy rosszfiú kiszemeltje

Örök ajándék

Megint elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy mit akart mondani nekem a telefonban. Majd négyszemközt szeretném ezt veled megbeszélni. Hangzott el a fejemben az a rejtélyes mondata. Vajon mit akart mondani? Ilyen gondolatokkal csuktam le szemeimet.

Egy kopott, piros padon ébredtem. Egy parkban vagyok. Körbe nézek, és rájövök, hogy itt már jártam. Ez a hely..... Magyarországon van. Látok közeledni egy kislányt, aki ugrándozva szalad apukája elől. Boldogok. Ismerősek ezek az emberek. Hunyorítva néztem rájuk, és rájöttem.... a kislány aki szalad,... én vagyok. Ez egy emlék. Régen voltam már ekkora. Mosolyogva néztem őket, ahogy az apuka próbálja elkapni a lányát. A torkom össze szűkült. Nem kaptam rendesen levegőt. A szemeimben felgyülemlett könnytől, már csak homályosan láttam. Olyan régen volt már. Felkeltem a padról, majd lassan oda sétáltam hozzájuk. A kislány megállt előttem. Hatalmas szemeivel rám nézett. Az apja felvette a kislányt, és rám nézett mosolyogva.

-Szia Bella- hatalmasra nyíltak szemeim, ahogy ezt kimondta- Emlékszel még erre a helyre?-nézett körbe mosolyogva.

-Hogyne emlékeznék? Mindig ide jöttünk, amikor anya rád bízott- egy kósza könnycsepp folyt le az arcomon, de mosolyogtam- mert mindig azt mondtad, hogy "Gyere! Eszünk egy fagyit! De anyának egy szót se"- az utolsó mondatot együtt monduk- Soha nem tudnám elfelejteni azokat amit nekem mondtál. Ha még velünk lennél..- vakargattam meg a tarkómat. Nem fejeztem be az előző mondatot, hanem egy vicces dolgot mondtam neki, ami teljesen rá vallana- Elképzeltem, ahogy jössz értem a suliba, és látod, hogy pár fiú követ, és piszkál. Odajönnél hozzám, majd feléjük fordulnál azt mondva, "Ha kikezdtek a lányommal, velem gyűlik meg a bajotok"- nevettünk fel mindketten - vagy valaki elhívna randizni. Te ott állnál az ajtóban...- elakadtam egy kicsit, ahogy elképzeltem- Mindig megvédenél engem...- itt már elsírtam magam. Arcomat eltakarva zokogtam. Azt éreztem, hogy valaki gyengéden átölel.

-Annyira sajnálom, hogy nem lehetek ott,..... látni, ahogy felnősz........ El akartam kísérni az egyetlen lányomat, a templomi oltárhoz, és látni, ahogy boldogan él, és látni az unokáimat, akik teljesen hasonlítanak rá- hallottam hangján, hogy sír. Jobban magamhoz szorítottam. Nem akartam elengedni. Nem akartam elmenni innen. Bárcsak ez lenne a valóság. Bárcsak még mellettem lehetne. De lehet, hogy ez nem álom. Lehet, hogy meghaltam? El kell engednem, akár álom, akár valóság. Gyerünk Bella! Nyisd ki a szemed, és ébredj fel! Lassan szét nyitottam pilláim. Halvány fény szűrődött be az ablakon, ezzel bevilágítva a szobát. Valaki lágyan simogatta a hajam. Az a valaki, Yoongi volt. Aggódva, de rám mosolygott.

-Minden rendben?- kérdezte, miközben keze áttért az arcomra.

-Most már minden- kezemmel megfogtam övét, és hüvelykujjammal simogattam. Közeledett felém, majd ajkait enyémre helyezte. Lassan mozgatta párnáit, amivel én is felvettem a tempót. Nyelvével megnyalta alsó ajkamat, bejutásért esedezve, amit megengedtem neki. Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy már én sem bírtam nagyon magammal. Kezével oldalamat kezdte el simogatni, majd lassan hátam mögé vezette. Felemelte felső testemet az ágyról, közelebb húzva magához. Csókunkat a gyomrom hatalmas korgása szakította félbe, amitől mindketten belene nevettünk a csókba.

-Megetetlek- adott egy puszit a számra, és felkapott menyasszony fogásba. Erősen kapaszkodtam a nyakába- Nyugi. Nem foglak elejteni- mondta, majd dobott egyet rajtam, mert már csúsztam lefele. A konyhába érve, letett az egyik székre-Mit kérsz?- kérdezte.

-Majd én megcsinálom - álltam fel, majd mellé lépkedtem- Menj, és ülj le.

-Segítek- csak mosolyogni tudtam. Nagyon csendesen csináltuk a reggelit, ami neki nem tetszett annyira- Baj van Kicsim?- állt mögém, és átkarolta a derekam.

-Nincs semmi, csak....... majd szeretnék beszélni veled - csak sütöttem tovább a rántottát. Mehterített. Elkezdtük enni a reggelit, ami elég jól sikerült- Yoongi - azonnal rám kapta a tekintetét- Amikor telefonon beszéltünk, mit akartál nekem mondani négyszemközt?

-Majd evés után elmondom- kaccsintott rám, ezzel húzva az agyamat. Készen lettünk a reggelizéssel, majd felmentünk a szobámba. Leültem az ágyra, de ő még állt- Csukd be a szemed, és addig ne nyisd ki, amíg nem szólok - erre csak egy aprót biccentettem. Apró kezeimmel eltakartam szemem. Leellenőrizte, hogy nem leskelődök-e. Mikor megbizonyosodott arról, hogy nem, ellépett mellőlem. Hallottam, ahogy a táskáját kicibzározza. Pár másodperc múlva, vissza lépett elém- Most már kinyithatod- elemeltem kezemet. Suga előttem térdelt, és szorongatott valamit a jobb tenyerében- Annabell. Én vagyok most a legboldogabb ember a világon,.... mert melletted vagyok. Nagyon sokat küzdöttem érted, hogy most itt legyek. Befogadtál a szívedbe, és szeretet adtál, amit még eddig nem nagyon kaptam senkitől. Te vagy számomra a világ, amiért akár meg is halnék. Nagyon sokat jelentesz nekem. Már az elejétől fogva- elmosolyodtam, ahogy próbálja elmondani az érzéseit. Látszott rajta, hogy nem tudja mit mondjon- Annabell.... leszel az én egyetlenem? A..... barátnőm?- hatalmas szemeivel rám nézett. A remény, és a félelem csillogott a szemében. Két kezem közé fogtam az arcát, majd mélyen a szemébe néztem.

-Leszek te bolond- és azonnal megcsókoltam. Felállt, közben engem is magával rántva. Szorosan ölelt magához. Még mindig nem váltak el ajkaink. Nehezen, de elváltunk egymástól. Homlokát neki támasztotta enyémnek. Elelte fejét, és valamit össze csatolt a tarkómnál. Egy medál volt a nyakamba akasztva - ez mi?- nézegettem az apró ajándékot. Egy matt fekete kis szivecske, aminek a közepén volt egy kulcslyuk. Előhalászta pólója alól az övét, de azon csak egy ugyan olyan fekete, kulcs volt.

-Ez a nyaklánc mutatja, hogy most már véglegesen hozzám tartozol- megint neki döntötte homlokát az enyémez- Nagyon szeretlek Kicsim- nézett mélyen a szemembe.

-Én is szeretlek- majd megcsókoltam. Kaptam valami gyönyörűt, de ehhez el kellett veszítsek valami fontosat.