Egy rosszfiú kiszemeltje

Otthon

Telefonomat megfogva, és bekúszva a sötét szobába, kuporodtam össze az ágy mellett. Remegtem, és féltem, de úgy, mint még eddig soha. Fájt a mellkasom, az arcom, a nyakam és a lelkem. Legyengültem... Felhúzott térdeimet átkarolva meredtem magam elé, s remegtem. Szaggatottan vettem a levegőt. A szívem a torkomban dobogott, és hányingerem volt. Annyira féltem, hogy a körmeimet beleválytam felkaromba. Nem érdekelt a fájdalom, csak el akartam innen menni.... Haza akartam menni...

Nem mertem szólni senkihez, és főleg nem mertem mások előtt mutatkozni. Féltem, hogy megkérdeznék, hogy mi történt. Nem tudtam volna mit válaszolni. Mit mondhattam volna? Úgy neki mentem valaminek, hogy megütötem az arcomat, és még a nyakamat is úgy, hogy az egészet körbe öleli egy bazi nagy piros, már-már lilás folt?! Vagy elestem és ez történt?! Tanácstalan voltam, és féltem.... De most már még jobban, mint eddig....

A mellettem lévő készülék, rezegni kezdett. Lassan oldalra pillantva néztem a telefonomra. Képernyővel lefelé volt elfektetve a szőnyegen. Felismertem a csengőhangot, amit a szerkezet hallatott. Suga hívott... Mit mondjak neki?.... Bárcsak itt lenne..... Nem..... Én akarok ott lenni mellette.... El akarok tűnni erről a helyről...

Remegő kézzel emeltem fel a szőnyegről a telefont, majd megnéztem a képernyőt. Yoongi képe volt ott, és a választási lehetőségeim, amikkel választhattam, hogy felvegyem-e neki, vagy ne. A gombóc, ami a torkonom akadt, nem engedte meg azt, hogy levegőt vegyek, nemhogy beszéljek. Nehezen legyűrtem ezt a rossz érzést, és egy hatalmas levegőt véve megnyomtam a zöld gombot. A kis képernyőn megjelent Suga ideges arca, de ahogy meglátta, higy felvettem, egy megkönnyebbült sóhajt eresztett el. Haja össze-vissza állt, és átázott, azt nem tudom, hogy az izzadtságtól, vagy esetleg víztől.

- Bell.. azt hittem, hogy nem veszed fel- törölte meg arcát megkönnyebbülten- Kapcsold fel a lámpát. Látni akarom az arcod- kért meg lágy hangján. Nem akartam teljesíteni, ezért füllenteni akartam.

- Messze van, és lusta vagyok- próbáltam egy apró kuncogást beszúrni a végére, de ennek a végén hallatszott, hogy mindjárt újra elsírom magam. Megszakadt a szívem, ahogy hazudnom kellett neki. Nem szeretek hazudni, főleg annak, akit szeretek...

- Mi történt?- hangja komoly lett. Könny áztatta szemeimet össze szorítottam, és újra megjelent az a szorító érzés a torkomban- Kapcsold fel a lámpát- állkapcsát összeszorítva parancsolt nekem. Mellkasa nagyokat mozdult fel s le. Ideges volt... Hallottam karcos hangjában....

Lassan a közelemben lévő kislámpa felé nyúlva, félve kapcsoltam fel a halvány fényt nyújtó lámpát. Fejemet oldalra fordítva lehajtottam, hogy ne lássa meg az arcomat. Már akadozva vettem a levegőt, mert tudtam, hogy szóvá fogja tenni.

- Bell...- hallottam meg már kevésbé karcos hangját. Most lágyabb orgánumban szólt hozzám. Hallottam hangján, ahogy aggódik, és sejti, miért nem akarom megmutatni az arcomat- Nézz rám kérlek.

Egy nagy adag levegőt, remegve kifújva a tüdőmből, és egy hatalmasat nyelve fordítottam a fejemet a képernyő felé. Egy mű mosollyal az ajkaimon néztem az arcát, ahogy megdöbben az arcom láttán.

- Mi történt?- ahogy rákérdezett, hangját egyre feljebb emelte, és kezdte elönteni újra az idegesség- Ezt ő csinálta veled?!!

- Cs-csak....- nyeltem egyet és újra egy mosolyt erőltettem magamra- Csak elestem..

Suga szemszöge

Elszörnyedve néztem, ahogy a lány gyönyörű, és makulátlan arcát s nyakát foltok borították. Ahogy a szemeibe néztem, ott láttam a fájdalmat.

Mikor mosolyogva mondta el nekem, hogy "elesett", a szívem szakadt meg miatta. Tudtam, hogy hazudott, és a foltok a bőrén, szinte ordították, hogy ki a tettes. Bellen látszott, hogy megveti saját magát, amiért ilyet mondott nekem. Azt akartam, hogy itt legyen mellettem, és átölelhessem, hogy nyugtató szakat súgva a fülébe érezze azt, hogy én mindig itt leszek neki. De az az állat biztos megfenyegette! Hozzá ért az én barátnőmhöz! Bántotta!! Ezt nem ússza meg az a kis mocsok!!

- Mi történt?!- vittem feljebb a hangom, mire összerezzent. Nem akartam megfélemlíteni, de a méreg annyira szétáradt a testemben, hogy már szinte kész voltam átmenni a képernyőn, hogy azonnal végezzek azzal az alakkal, aki megfenyegette őt.

- N.. nem mondhatom el..... M.. mert téged is bántani fog...- hangja vékony és halk volt. Ajkai megremegtek, ahogy próbálta elmondani nekem. Borzalmas volt nézni, ahogy szenved..

- Nem fog. Nyugodj meg Kicsim- próbáltam nyugtatgatni őt, kevés sikerrel- Tudtam hogy rossz ötlet vissza menned!- beszéltem magamban magam ostorozva, hisz én tehettem volna valamit ez ellen!- Ha akkor megállítottalak volna, akkor nem vert vopna agyon az a szemétláda kis pöcs!- ordítottam magammal.

- Nem a te hibád- állította meg a magammal való harcot- Senki sem tudhatta, hogy ez fog történni..- itt félbe szakítottam.

- De én tudtam!

Ahogy ezt kimondtam, csend telepedett ránk. Mindketten a gondolatainkba merülve ültünk.

Neo felugrott az ágyamra, majd a törökülésben lévő lábaim alakított kis kosárba feküdt. Dorombolni kezdett nyugtatásképp.(ezt én is tapasztaltam az egyémmel)

- Yoongi...-hallottam meg halk hangját a vonal másik oldaláról- Haza akarok menni.....

Egy halvány mosoly jelent meg szám sarkában, ahogy már ezt az országot tekintette a hazájának. És annak is örültem, hogy vissza akar jönni.

- Nyugalom Picim- nyugtatgattam- Majd együtt hazame..- most én lettem félbe szakítva, mire mosolyom hirtelen eltűnt, és a döbbenet vette át a helyét.

- Nekem ott van az otthonom, ahol te vagy... Nekem mindegy hol élünk... Ha veled vagyok, az számomra az otthon...- nézett rám egy halvány, igaz mosoly keretében. Szemei pirosak volta a sírástól, és arca nedves a könnyektől.

Teljesen ledöbbentem, hisz ilyet még egy ember sem mondott nekem.... Én vagyok számára az otthon...