Egy rosszfiú kiszemeltje

Mikor lesz ilyen?

- Szia - lépett be a házba YoonGi, s ahogy meglátta kedvesét a konyha ajtajában, azonnal köszönt neki. Késő este volt már, és mindenki aludt, kivéve ők ketten. A fiú testét vastag kabát fedte, melyet már elkezdett lehámozni magáról, ahogy kezdett melege lenni.

- Milyen volt a napod? - hallatszott fel a vékony, kicsit erőtlen hang. A lány odalépkedett párjához, majd leszedve annak nyakából a sálat, egy édes, köszöntő csókkal üdvözölte őt egy hosszú nap után.

- Fárasztó - fújt ki egy nagy adag levegőt, és közben a fogasra akasztotta vastag ruháit. Lehámozta magáról a cipőit, majd átkarolva menyasszonya derekát, magához húzta - Egész nap az énektanárral voltunk. Szinte elment a hangom is - kuncogott mély, rekedtes hangjan, melyről tényleg érződött hogy elfáradtak hangszálai - És veled mi volt? Remélem nem volt olyan aki rádhajtott. Ugye nem próbálkozott megint? - tette fel kérdését kicsikét feszülten, s egyben fáradtan. Annabell évfolyamában, az énekszakon volt egy fiú, aki el akarta "csábítani", noha tudta hogy gyűrűs menyasszony. YoonGi nem félt attól hogy a lány megcsalja vagy elhagyja egy ilyenért. Még mindig jobb volt ez a kis mitugrász lovag mint Vernon.

- Jó volt - mosolygott rá szelíden, ahogy megint észrevette, hogy párjánál újra előjött az anyatigris énje - És nyugalom, nem volt bent. Hallottam hogy beteg, szóval egy ideig nem kell aggódnod - simított finoman a bő pulóverbe bújtatott mellkasra - Én téged szeretlek, és tanulni járok oda, nem pasizni. Van nekem épp elég - kuncogott.

- És jóképű? - mondta szórakozottan, egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Nagyon - mondta beleélve magát.

- Jól csókol?

- A legjobban.

- És kaphat ez a csábító még egy finom csókot? - huncutjodott, melyen Bell nem bírt ki nevetés nélkül.

- Kaphat - harapta be ajkát, és a másik párnácskáira tapadt.

...

YoonGi és Annabell az ágyban ülve, a laptopon menő filmet nézték. A fiúnak, csak a másik jelenléte kellett, és máris erőtől duzzadt. Mintha feltöltené akár egy érintésével is. A filmben nagyon sokszor szóba jött a baba, és a várandóság. Persze YoonGi ajánlotta ezt a filmet, mivel teljes erejéből rá akarta venni szerelmét, hogy minél hamarabb gyerekük legyen. Tudta hogy kemény dió lesz menyasszonyát betörni, hogy beleegyezzen mindebbe, de nem adta fel. Akarta azt a babát. Annabell anyukájának igaza volt. Tényleg jó lehet fiatal szülőnek lenni sokszor. Menő, laza, vagány, és megértő lehet egy ilyen szülő, és YoonGi egy ilyen akart lenni. Akit a gyereke nem szégyell, a hősének tartja, és a legnagyobb támaszának... Ezt akarta adni a lánynak... Egy közös babát akart adni neki, "kárpótlásul" azért, hogy nem lehet olyan sokszor vele. És félt attól, hogy Bellnek egyszer a távolságból elege lesz, és elhagyja, s úgy gondolta, ha egy gyerek jön a képbe, az összetartja őket.

A film közben sokszor nyomott kedvese fejére szeretetteljes puszikat, a kezei közben lágyan simogatták a másik puha bőrét. Tudat alatt, valahogy rá akarta venni.

- Bell... - szólította meg hirtelen - Nekünk mikor lesz ilyen gyönyörű babánk?... - csúszott ki ajkain a kérdés, melytől a lány zavarba jött. Nem tudta mit is válaszoljon. Nem akart hazudni, kiábrándítani vagy félrevezetni senkit, beleértve saját magát is. Sokszor elgondolkodott már ezen. Akárhányszor YoonGi felhozta ezt a témát, agytekervényei szüntelenül dolgoztak, keresve a megoldást, és maga elé vetítette az életüket.

- Nem tudom... - motyogta szinte alig hallhatóan, és még kisebbre összehúzódott. YoonGi csak hallgatta ugyan azt a választ, melyet mindig megkapott, akárhányszor rákérdezett. Annabell nem színészkedett. Még ő maga sem tudta mit akar, hogy akarja, s a fiú ezt mindt tudta és látta.