Egy rosszfiú kiszemeltje

Véletlen találkozás

-Nekem sikerült- kuncogott.

Újra meg akart csókolni, de kicseleztem, és egy-két méter távolságra voltam tőle. Értetlen fejjel nézett engem.

-Köszönöm hogy megvédtél, de nem volt rá szükségem- levettem magamról a kabátját, és felé nyújtottam - Ezt vissza adom- a kezébe nyomtam a ruha darabot.

-Miről beszélsz?- nézett rám furcsán-Ne beszélj butaságokat- jött közelebb hozzám, és a két keze közé fogta az arcom- Megmondtam. Most már hozzám tartozol. Nem fog bántani senki, és semmi - ez így nem lesz jó. Lehámoztam magamról a kezeit, és elhátrálok tőle. Elszaladtam, de még éreztem ahogy engem néz. Igazság szerint, nem a szerelemtől félek, hanem attól, hogy összetörök. Nem szerethetem.

A nap további részében kerültem vele a beszélgetést, és a szemkontaktust. Éreztem ahogy a tekintete, lyukat éget a hátamba. Péntek van, szóval van időm gondolkozni, és remélem nem találkozok vele.

Végre kicsengettek az utolsó órámról. Elsőként mentem ki a teremből, hogy ne találkoztak Yoongival. Már majdnem a házamnál vagyok, már csak pár sarok. Megint azt az ismerős motor hangot hallom közeledni. Elkezdtem futni. Bele taposott a gázba, és utól ért. Már az otthonom előtt álltam, és már nyitottam volna ki az ajtót, mikor Suga szembe fordított magával.

-Mi bajod van?- kérdezi miközben arcomat fürkészi. Már épp szóra nyitottam volna a szám, mikor anya ajtót nyitott. Kicsit megszeppent az őt fogadó látványtól.

-Jó estét- nézte a fiút- Bella. Nem is meséltél nekem erről a jóképű fiatal emberről- mosolygott ránk. Suga elengedett, és illedelmesem meghajolt anya előtt. Nem is akartam mesélni.

-Bocsánat a zavarásért- emelkedett fel- a nevem Min Yoongi.

-Én Annabell anyukája vagyok. Gyere beljebb- invitált be minket anya. Suga már éppen ment befele, mikor megszólaltam, és felkarjánál próbáltam visszahúzni.

-Yoongi biztos fáradt, szóval..- félbe szakított anya.

-Ha sokáig marad, adunk neki apád ruháiból- ez már nem tetszik- és itt aludhat- na ettől féltem.

Nem szeretem ha szóba hozza apát. Egy autó balesetben meghalt, és nem nagyon tudtam ezt, még máig sem feldolgozni.

Leültünk a kanapéra. Suga volt középen, én pedig mellette. És elkezdett kérdezősködni anya.

-Mit gondolsz a lányomról?- kérdezi a fiú arcát fürkészve.

-Szerintem ő csodálatos, és nagyon erős. Sosem láttam hozzá hasonlót- mosolygott rá Yoongi, mire anya szeme könnybe lábadt- Ő különleges.

-Én is ezt gondolom róla- törölgette meg szemét- az apja is folyamatosan ezt mondogatta. Teljesen rá ütött. Örülök, hogy nem csak én gondolom ezt róla. Kérlek vigyázz rá.

-Megígérem- néztem rá nagy szemekkel. Megfogta a kezem, és biztatóan megszorította. Kicsit zavarban voltam, ezért el akartam menni.

-Elmegyek fürdeni- éppen állok fel, mikor észre veszem, hogy 
A kezeink még mindig össze vannak kulcsolva. Anya csak nézte mosolyogva. Óvatosan elengedtem puha tenyerét, és már indultam is a pizsamámért.

Tusolás után, vissza mentem a kanapéhoz, ahol még mindig folyt a beszélgetés. Nevettek, mosolyogtak. Leültem a díványra, de most anya mellé.

-Ne engedd, hogy egy ilyen fiú kicsúszon a kezeid közül- nézett rám- és te se engedd elmenni- most Yoongira vándorolt a tekintete. Suga csak bólintott- Legyetek együtt boldogok- nem vártam hogy anya ezt mondja. Ő még nem ismeri annyira.

Suga is elment tusolni. Az ajtón keresztül benyújtottam neki a ruhákat. Megfogta a karom, és berántott a helyiségbe, ahol egy derekára tekert, törülközős fiúval találtam szembe magam. Azonnal eltakartam a szemem, mire elnevette magát.

-Köszönöm, hogy ide hoztad a ruhákat - nyomott egy puszit a homlokomra- Nem kell takargatni a szemedet.

-Kimehetek?

-Ha szeretnél- gyorsan kirohantam a fürdőből, és egészen a szobámig meg sem álltam. Levetettem magam az ágyba, és egyszer-kétszet megcsíptem magam, hogy felébredjek ebből az álomból. Nyílt az ajtó, és egy Suga lépett be rajta.

-Hol aludhatok?- kérdezte miközben engem nézett.

Felkeltem, és magpaskoltam az ágyat.

-Te itt fogsz aludni, én meg lent a kanapén- indultam volna ki a szobából, mikor vissza rántott.

-Itt alszol velem- fektetett rá az ágyra, és befeküdt mögém. Kezével átkarolta a derekam, amivel közelebb húzta magát- Mi a baj?- kérdezte gyengéd hangon, közben a fejét a nyakamba fúrta.

-Nem tudom- válaszoltam elhaló hangon- Minden olyan gyorsan történt. És a legtöbb nem is lenne lehetséges.

-Például mi?

-Az hogy ennyi idő alatt megszerettél. Anyának szimpatikus voltál- szakított félbe.

-Ez mind lehetséges.... Annabell. Nem hagyom hogy elmenj, vagy elhagyj. Megígértem anyukádnak, és magamnak is. Nem fogom megszegni- szorított jobban magához- Szeretlek.... és ezen az érzésen semmi nem tud változtatni.

Hogy mi? Ez nem lehet. Nem hiszek neki! Nem mondhat igazat!

-Teljesen megbolondultál- kuncogok halványan- Beképzeled magadnak ezeket a dolgokat.

-Higgy amit akarsz. De ne feledd... az enyém vagy.