Egy rosszfiú kiszemeltje

Egy új fejezet

Az éjszaka közepén az ágyon, a két szerelmes, összebújva élvezték egymás társaságát. Annabell feje YoonGi vállán pihent, és mezítelen testével hozzábújt, míg a másik átkarolva nézte a plafont. A lány felül lévő keze, a fiú mellkasán pihent, s azon a másik mancsa. Csend ölelte körbe őket, és kettőjük illatának keveréke. Nyugodt volt minden s ez így volt tökéletes.

- ... Szerinted milyen lesz a közös életünk? - hallatszott fel hirtelen YoonGi elmélkedő hangja, mely kihúzta a lányt nyugodt, már majdnem alvó állapotából.

- Nem tudom... De, remélem jó - mondta, miközben kinyitotta szemeit és az előtte elterülő mellkast leste.

- Nem. Úgy értem, szerinted minden rendben lesz majd? A karrierünk, a közös életünk, a baba... - magyarázta.

- A karrierünkkel nem lesz semmi baj - mondta, s közben hasára fordult, így félig a fiún feküdt - Tehetséges vagy... - nézett mélyen a szemeibe - A rajongók oda lesznek érted és a rappedért - mosolygott rá édesen - A dalaid különlegesek, és csodálatosak. Úgy tudsz rappelni, mint senki más... Tudom hogy ti lesztek azok, akiket az egész Világ nézni fog, és csodálni... - kezét, mely eddig a mellkasán pihent, YoonGi arcára tette - Tehetséges, jóképű és elbűvölő fiúk vagytok... Ki ne szeretne titeket?... A dalaitokkal meg tudjátok változtatni a Világot... Szerelmes, bús, boldog vagy akár őrült számokat fogtok együtt énekelni amit senki sem fog elfelejteni... Csak... - gondolkodott el egy pillanatra, de folytatta - Félek attól, hogy elmész, és itthagysz végleg... Félek, hogy majd nem fogsz szeretni... - motyogta orra alatt félelmét. Nem tudta miért mondta el - Bár... Szerintem előttem is tudtál énekelni a szerelemről... - mosolyodott el halványan, valamennyire próbálva javítani helyzetén.

- De most velem vagy... - mondta, s szabad kezével kedvese vállára tette, s lágyan elkezdte simogatni puha bőrét. Kicsit rosszul érezte magát amiatt hogy menyasszonya ezt gondolja... Menyasszonya... Még mindig olyan különlegesen és szépen csengett ez a szó - Nélküled nem tudnék... Hogy tudnék rappelni a szerelemről, ha nem érzem? - tette fel a számára logikus kérdést.

- Nem tudom... - mosolygott halványan - De... Remélem így maradunk... - feküdt vissza a vállára.

- Így maradunk... Ígérem - ölelte át vékony testét - Kicsim... - szólította meg - Azt akarom hogy fogd a kezem, átölelj... Azt akarom hogy jobban szeress bárki másnál... Azt akarom hogy mesélj ha mesére vágyom. Akármiről... Egy hosszú történetről... És igazából, jó lenne ha jól is végződne... - kis monológján Annabell elmosolyodott, és mégjobban párjához bújt. Már nem tudta hogy szeresse még ennél is jobban. Nem lehetett kifejezni szerelmét, oly hatalmas volt. Remélte hogy igaz mind amit mond, és hogy tényleg így lesz minden.

...

YoonGi szinte alig volt otthon, és Bellel is alig tudott bármit is beszélni. Csak olykor-olykor tudtak pár szót váltani. A fiúnak elkezdődött a gyakornoki munka, és szinte minden ideje erre ment el. Nagyon fáradt volt, és a szemeit is alig tudta nyitva tartani. Ezekkel mind számolt mikor erre jelentkezett, s tudta hogy az álmát csak akkor valósíthatja meg, ha feladja az alvást. Annabell mindezért nem haragudott. Tudta hogy ez lesz, és nem tehetett mást, minthogy elfogadja a tényt, nem lesz folyton vele a fiú. De akkor is, folyamatosan üzeneteket küldött neki, és hangüzeneteket. Egyen, igyon rendesen. Pihenjen amikor csak tud. Üzenjen ha van ideje, mert aggódik érte. S mikor a lánynak volt ideje, és tudta hogy hol van a fiú, vagy maga a kis csapat, akkor vitt nekik ennivalót, vizet, kávét, és sok mást, amiért nagyon halásak voltak. Látta az edzéseket, a próbákat, és olykor a kettő közti rövid pihenőidőt is.

A lánynak is hamarosan kezdődött az új tanév, melyet egy másik iskolában kezdett el. Tandíjjal vették fel egy jól megírt pályazat által. De ezek mellett, még dolgozni is akart, hogy anyukájának besegíthessen a számlakban, és tudjon gyűjtögetni. Nem kispályás menet, s ezzel tisztában volt. Felkészült mindenre...

Idáig is eljutott... Boldog párkapcsolatban él, s most már gyűrűs menyasszony. Főiskolára megy, dolgozik, és igazából, egy új életet kezd, melynek YoonGi is a része lesz. Nehezen, de el tudta hagyni múltját, hogy tovább léphessen... Hisz a holtakat csak siratni tudjuk, míg az élőkért harcolhatunk. De akárhogy is, Annabell már nem sírt oly sokszor mikor az apjára gondolt, mert a boldog, felejthetetlen emlékek jutottak az eszébe, de mindezek mellett belül tépte őt a szomorúság és a hiánya... De boldog volt. Megerősödött, és reményt kapott. Mily igazságtalan, kegyetlen az élet, s egyben oly csodálatos. Felfoghatatlan...