Egy rosszfiú kiszemeltje

Örök búcsú..

Egy hét telt el, mióta megtörtént köztünk az az érzelmes beszélgetés. Vernon-nal nem futottam össze ezekben a napokban, mivel folyamatosan kerültem. Ha átjött, én még jóval előtte elmentem valahova. Nem femyegetett a veszély, aminek nagyon örültem.

A karácsonynak is vége, mivel tegnap volt. És hamarosan hazamegyek.. igen, haza. Még két nap...

...

- Szia apa- köszöntem mosolyogva az előttem elhelyezkedő sírkőnek, de az csak csendben, a szél csípős suhogásával válaszolt nekem. Mosolyom helyét, szomorú arckifejezésem váltotta át-.. Lehet, hogy most vagyok itt utoljára... De nem biztos... Ma megyek haza.. anyáék csak rám várnak, hogy elinduljunk... De.. de..- hangom megremegett, ahogy az a bizonyos gombóc elkezdett növekedni a torkomban. Szemeim lassan megteltek könnyekkel. A visszafolytott sírástól nem kaptak rendesen levegőt- ... De nem akarlak itt hagyni... Egyedül, de... Van valaki, otthon vár rám... Yoongi várja, hogy hazamenjek hozzá... Nagyon kedves hozzám és megvéd mindentől aki bántani akar... De nem tudom, hogy hova kéne mennem, mert ide is és oda is húz a szívem... Apa, lérlek mond el mit tegyek... Mond meg kérlek... Mert nem tudom eldönteni, hogy hova is tartozom... Apa..- térdeltem le a sírkő elé, mert lábaim annyira elgyengültek, hogy már nem bírta volna el a súlyomat. A kezemben lévő kis borítékot szorongattam, melyben minden egyes dolog benne volt..-... Ezt a levelet neked írtam... Itt hagyom neked a csokor mellett...- a borítékba burkolt levelet a kőnek támasztottam. Egy rózsa volt rajta. Egy fehér rózsa..-... Mindenki azt mondta, hogy olvassam fel neked, de én azt akarom, hogy te olvasd el, ezért itt hagyom neked... Annyira hiányzol apa..- eredtek el könnyeim. Szemeimet, s kezeimet összeszorítva próbáltam nem felzokogni a szürke, színtelen temetőben, melyen a halál kínkeserves csendje szállt. A csípős szél hűtötte orcámat, s lengette a közelben lévő kiszáradt fa ágait-Apa...- döntöttem homlokom a kőnek- ... Megígérem, hogy vissza fogok jönni... Szeretném, hogy látsd, ahogy felnövök... Apa... Most mennem kell, de kérlek várj rám... Várj míg újra visszatérek ide... Várj meg kérlek..- utolsó mondatomat suttogtam, ahogy szinte imádkoztam hozzá. Nem volt erőm. Fejemet felemeltem, majd a hideg sírkőre egy csókot nyomtam. Fájt a mellkasom, és úgy éreztem, mintha valami elveszett volna belőlem. Üresnek érzetem magam...- Majd újra találkozunk, mikor egyszer delet üt az óra... Mikor a hideg szél szinte megfagyasztja az ujjaidat... Mikor a fagy ellenére, köved meleg lesz... Mikor újra adsz nyíló fehér rózsákat... Mikor kezed az enyémhez ér, s nem ereszt öleléséből... Mikor újra egy család leszünk... Akkor találkozunk újra legközelebb...

...

- Sziasztok!- öleltem meg sorban szeretteimet, ahogy elköszöntünk egymástól. Anya volt az utolsó, akit karjaim közé zártam. Védelmezően fonta körém tagjait, és közelsége a szeretetet és az aggódást sugallta.

- Vigyázz magadra Kicsim. Hívj fel, ha hazaértetek- hallottam hangján, ahogy mindjárt elpityeredik.

- Jaaaaaj anya- bújtam jobban hozzá, hogy egy kicsot vígasztaljam- Megígérem, hogy hívni foglak, amint tudlak. És ne sírj.

- Könnyű azt mondani te kis butus... A lányom vagy, az a dolgom, hogy aggódjak miattad- mondta, majd elvált tőlem- Na de menj, mert lekésed a gépet- biccentett fejével mosolyogva a kapu fele, mely a koreába utazó gépre vezetett. Oda hajoltam anya arcához, melyet gyorsan megpusziltam, majd rohantam is, de néha-néha visszafordultam, hogy integessek az itt hagyott családomnak..

...

Lassú zenét hallgatva nézte ki az ablakon, kémlelve a horizontot. Olyan nyugodt volt a táj, szinte magával ragadott a szépsége. A felhő felett repültünk, így a nap meleg sugarai bevilágítottak az apró üvegen, ezzel melegítve könnytől nedves arcomat.

Rájöttem, arra, hogy mindig el kell hagynom valamit, hogy kapjak valami mást cserébe. Sosem lehet tudni, hogy melyik a jobb. Számomra mind a kettő pótolhatatlan, de a távolság és az idő az, ami megakadályoz abban, hogy mindkettőt a magaménak tudhassam. Minden egyes alkalommal, mikor visszanézek, elfelejtem, hogy merre is kéne tovább mennem. Nem tudom, hogy melyik a múlt, s melyik a jövő.

Az élet bonyolult, és tele van olyan dolgokkal, amiket el sem tudunk képzelni. Valaki a sorsban hisz, valaki szerint, pedig minden a véletlen műve. Senki nem tudhat biztosra semmit. Emberek vagyunk. Tévedünk, és eljár felettünk az idő, mire választ tudnánk adni egy kérdésre. Kevés az időnk, épp ezért ki kell használnunk minden egyes cseppjét, hogy ez a kevéske idő is boldogan teljen el, sok szeretettel, hogy boldogan gondoljunk arra vissza, hogy milyen is volt élni. Mikor már csak a tiszta fényt látod...

Apa!

Remélem elolvasod amit neked írtam. Remélem, ha olvasod, azt mosolyogva teszed. Lehet, hogy ezek lesznek hozzád az utolsó mondataim. Lehet, hogy hamarosan újra találkozunk. Lehet, hogy soha nem láthatlak viszont. Bármi megtörténhet, de remélem, hogy minél hamarabb vissza tudok ide jönni, hogy beszélgethessünk úgy, ahogy mindig is.

Nem tudom elmondani, hogy mennyire hálás vagyok neked, hogy itt voltál, vagy és leszel nekem. Szerettél, megvédtél és óvtál minden rossztól. El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányzol nekünk...

Meséltem neked Yoongi-ról már párszor. Ő pár dologban hasonlít rád, lehet, hogy ezért zárta magát a szívembe. Azt kívanom, bárcsak megismerhetted volna, és azt, hogy itt légy velünk, és újra egy család lehessünk, mint régen. Hiányzik az, mikor reggelente kimentem a konyhába és megcsapta az orromat a frissen főzött kávé, amit minden egyes reggel, pontosan ugyan abban az időpontban készítettél el. Vagy mikor elvittél engem az iskolába, vagy csak simán elmentünk valahova apa-lánya programra. Hiányoznak a veled töltött idők, amiket sosem fogok vissza kapni..

Eltervezted, hogy amikor megfelelő férfihez megyek hozzá, akkor legyen babánk, hogy legyen egy kisunokád, aki olyan mint én, hogy őt is ugyan akkora szeretettel áraszd el, mint engem... Megígérem neked, mikor egyszer visszajövök ide, a gyermekemmel és a férjemmel, és akkor bemutatlak nekik.

Te adsz nekem erőt, te buzdítasz, és te vagy az, akihez mindig visszajöhetek. Úgy érzem, hogy kevésszer mondtam el neked, hogy szeretlek, akárhányszor is ejtettem ki számon ezt a szót. Kézzel írtam ezt a levelet, hisz régebben az mondtad, hogy a kézzel írott levelek mutatják a legtöbb érzelmet és ez tudja legjobban kifejezni az őszinteségünket.

Mindent köszönök neked Apa.

Írta: A te egyetlen kislányod