Egy rosszfiú kiszemeltje

Hé Baby!

- Bízok a döntéseidben, de mivan, ha nem fog sikerülni? Lehet csak én vagyok egy kicsit negatív, de minden egyes részletet nézni kell Yoongi- magyaráztam neki- Én nem szeretnék összeveszni veled és nem akarom hogy haragudj rám.. de ezek a részletek is fontosak.

- Tudom. Számoltam már vele és meg tudjuk oldani. Nem kell aggódnod- egyik kezét arcomra helyezte, mely olyan puha volt mint a bársony- Apuci mindent megfog oldani- ahogy ezt kimondta, lassan rá vezettem tekintetem, ahogy egy kicsit furcsáltam megnevezését. Arcán lágy mosoly terült szét. Szemei még fáradtnak tűntek és kicsit karikásak is voltak, de még így is jóképű volt. Tökéletesen ívelt ajkai egyre csak közeledtek felém, de nem a számra kaptam a csókot, hanem a homlokomra. Megnyugodtam ettől a kis gesztustól és eszembe jutott hogy mikor még nem voltunk együtt, mindig ezt csinálta. Finom érintéseitől beleremegett a testem és melegség áradt szét a bensőmben. Eltűntek a negatív gondolatok. Le kellett hunynom a szemem erre a csodálatos érzésre. Olyan jól esett hogy azt szavakkal ki sem lehetett mondani.

Az ajkak eltávolodtak a homlokomtól, de az a távolság nem sokáig tartott, mivel most mézédes párnái az enyémekre tapadtak gyengéden. Kezemet felemelve fogtam meg csuklóját, amihez a hozzá tatrozó kézfej még az arcomon pihent. Lassan hüvelykujjammal elkezdtem simogatni eres, hatalmas fehér kezét, mely nem eresztett. Ajkaink egy pillanatra sem álltak le. Jobbra-balra mozgatta fejét hogy minél közelebb és minél kényelmesebb pózt tudjon felvenni. Nyelve hegyével végigszántotr alsó ajkamon, melytől a gerincemen jól eső bizsergés futott végig. Párnáimat azonnal szét nyitottam, majd nem tétlenkedve dugta át számba izmos szervét, táncra perdítve az enyémet. Az éltető oxigén nehezen jutott be a tüdőmbe és már szinte fulladoztam, de nem akartam még magára hagyni Yoongi puha ajkait. Tüdőm égett, ezzel jelezve, hogy ideje lenne levegőt venni vagy tényleg belefulladok a csókba. Szabad kezemmet vállára helyeztem, majd lüktem rajta egy gyengét, hogy jelezzek neki. Lassan és nagyon nehezen tudtunk csak elválni egymástól. Párnáinkat csak egy vékonyka nyál kötötte össze. Lihegésünk töltötte be szinte az egész konyhát. Szemei feketébbek voltak és láttam bennük, hogy még szívesen folytatta volna ezt a kis nyelvcsatát.

- Most hogy ezt megbeszéltük, mit kér reggelire a Baba?- mosolygott rám édesen s egyben kajánul, és egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust. Kezét vissza helyezte a másik mellé a combomra, úgy várta a válaszomat.

- Hát...- gondolkodtam el- Mit tudsz nekem csinálni?

- Szendvicset azt tuti- jelentette ki határozottan- A rántotta már nem annyira biztos- húzta el száját, mire nekem kuncognom kellett- De majd te megtanítasz az ilyen kis praktikákra.

- Csak akkor ha nem gyújtod fel a konyhát vagy a házat- alkudoztam mosolyogva. Sajnos ezt kinéztem belőle. És őszintén? El nem tudtam volna Yoongit képzelni, ahogy köténykében sütöget vagy főz. Na az teljességgel röhejes lenne.

- Ennyire azért nem vagyok rossz- állt ki maga mellett, és tettetett felháborodással fordította el a fejét.

- Ki tudja- nevettem.

...

- Azt öntsd bele a tálkába, utána egy csipet só- adtak ki a parancsokat. Most próbált először palacsintát sütni. Hát, meg lettem párszor kérdőjelezve, hogy ezt és ezt minek kell belerakni. Már fogtam a fejem miatta, annyira lefárasztott. Azé' kell belerakni, mert én azt mondtam! Néha elgondolkozom, hogy ő tényleg egy felnőtt-e, mert már ebben is kezdek kételkedni. Úgy viselkedik mint egy hisztis gyerek.

- Minek bele só? Ez édes kaja. Nem?- nézett rám furcsállón, mire én már a hajamat téptem az elpattanó idegszálaim miatt.

- Igen Szívem, édes kaja, de azért kell bele só, hogy jobban kijöjjön az íze- hangom már szinte remegett az idegességtől, miközben fejemet fogva próbáltam neki elmegyarázni. Teljesen lefárasztott agyilag ez a gyerek.