Egy rosszfiú kiszemeltje

Rosszkedv

Lassan sikerült kipihegnünk magunkat. Annyira imádok hozzábújni. Olyan jót tudok álmodni, ha tudom, hogy velem van. Magamhoz akarom láncolni, hogy senki se tudja tőlem elvenni. És aki megpróbálja, azt szarrá verem.

-Most megharagudtam rád- szólalt meg tettetett sértődöttséggel(ilyen kifejezés vajon létezik?)- Csak nemrég tusoltam le, és te már is újra leizzasztasz? Fogadjunk, hogy te nem fürödtél- erre csak bólogattam- Valahogy gondoltam- megszagolta a fejemet, mint egy kutya, amin csak nevetni tudtam- Büdi vagy.

-De te ezt a büdi fiút szereted- felemeltem a fejemet, arcomra egy huncut mosolyt varázsoltam, majd ajkaira tapadtam. Olyan finom. Olyan édes. Karjaival átkarolta a nyakamat. A kis mohó. Eltávolodtam tőle- Ha akarod, akkor együtt tusolhatunk- húztam perverz mosolyra a számat, mire egyet a karomba ütött- Auuuu. Óvatosan! Fáj a vállam a karmolásaidtól!- igazából nem is fájt- Ápolj le- kúsztam közelebb hozzá. Orrunk össze ért, és csak egymás szemeit pásztáztuk.

-Bocsánat. Nem akartalak bántani- szólalt meg halkan- De nagyfiú vagy már, és le tudod magad ápolni.

-De attól még......ajjjjjjjj!- megőrjít- Segíts- vettem elő az ellenállhatatlan bociszemeimet. Gyerünk. Tudom, hogy nem tudsz neki ellenállni.

-Na jó- adta be a derekát egy kis idő múlva. Én meg csak győzelemittasan keltem fel róla, és mentünk a fürdőszobába.

Annabell szemszöge

Szombat este, már nem aludt itt Yoongi. Már majdnem elaludtam, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Hunyorogva vettem kezembe a készüléket, majd olvastam le, hogy ki is hív. Ismeretlen. Ki az a hülye, aki hajnalok hajnalán hívogat másokat?! Kinyomtam, és visszafeküdtem. Két perc múlva, megint megszólalt. A fülemhez emeltem.

-Halo?- hangom bizonytalan volt.

-Nem hiányzik Apuci?- kérdezi egy hang. Megint ő hív.

-Rohadtul nem! Hagyj békén Jay!

-És ha nem? Akkor mit csinálsz? Megversz? Vagy esetleg rám uszítod a pasikádat?

-Nem- húztam horrorisztikus mosolyra a szám- Dehogy fogom rád uszítani. És nem megverni foglak. Hanem megölni- a túloldalon elkezdett nevetni.

-Na ezt a Bellát szeretem. Vérszomjas és tüzes. Ezt akarom- hallatszott hangján, hogy tetszett neki a kis mondókám.

-Hát nem kapod meg- azzal bontottam a vonalat. Felforr az agyvizem ettől a szemétládától. Nyugtalan lesz az éjszakám, azt már érzem....

Eljött a hétfő. Vártam is, meg nem is. Semmihez és senkihez nem volt kedvem. Egyedül akartam lenni. Lehet, hogy bal lábbal keltem. Nem tudom. Sálamba burkolózva jártam végig a sulihoz vezető utcákat. Olyan hideg volt, hogy a leheletemet is láttam. Szeretem a hideg időt. Pont illik a kedvemhez. A sulihoz érve az ismerőseimnek csak intettem egyet köszönésképp. Suga-val eddig még nem találkoztam, de ebben az állapotomban nem is bánom. Nem akarom, hogy így lásson. Elfoglaltam a régi helyemet az ablak mellett. Az üres székre helyeztem a táskámat. Fülembe raktam a fülhallgatót, majd egy beraktam egy számomra elgondolkodtató számot. Tekintetem az ablakon túli világra vándorolt. A fáknak már nincs gyönyörű szép, zöld  koronája. Helyette csak kopasz ágak, amiket a hideg szél mozgat. A száraz falevelek táncoltak az udvaron, mint ha egy régi estélyen lettek volna. Szemem sarkából láttam, hogy valaki le akarja szedni a táskámat az elfoglalt helyről, ezért vissza nyomtam a hátizsákomat. Hátra pillantottam. Jay idegesítő, mosolygós feje.

-Menj innen- szóltam hozzá unottan. Nem kívántam vele beszélgetni. 

-Bocsánat, de ez az én helyem is- próbálta hátra húzni a széket, de nem hagytam.