Egy rosszfiú kiszemeltje

Rémálmok tengere

Annabell szemszöge

- Hagyj békén! - ordítottam telitorokból, hátha valaki hallja segélykérő hangomat, de semmi. Csak én voltam és ő… Magával a megtestesült ördöggel néztem farkasszemet, kinek íriszei feketén csillogtak. Szürkéskék haja tökéletesen állt, annak ellenére is, hogy pár kósza tincs a szemébe lógott. Ruhája gyűrötten takarta el testét, és néhol egy-két szakadást lehetett felfedezni. Arca véres volt… a szerelmem vére díszízette izzadságtól nedves arcát. Hatalmas tenyerei törékeny csuklóimat szorongatták, melyekbe belenyilalt az éles fájdalom.

- Hogy képzelted hogy megcsalsz azzal a fapöcsű kis szőkeséggel amíg nem vagy mellettem, ha?! - hangja mély volt és karcos, melytől a hideg végigfutott a hátamon, s gyomrom borsó méretűre zsugorodott. A torkomon akadt a szó… Féltem… Féltem ettől az embertől, jobban mint eddig - Miért nem válaszolsz?! Örülj hogy megöltem azt a mitugrászt!

- Hagyj békén! - ordításom egy része sikításba torkollott, ahogy idegességemet s minden félelmemet próbáltam kiadni magamból, miközben lehunytam szemeimet, hogy ne tudjak még véletlenül se ránézni.

Szemeim hirtelen pattantak ki, és próbáltam realizálni magamban, hogy most ez mi a franc volt. Szívem a torkomban dobogott és szaporán vettem a levegőt. Íriszeim cikáztak mindenfelé a sötét szobában, megbizonyosodva róla, hogy tényleg itt vagyok e. Remegtem ahogy nem tudtam eldönteni hírtelen hogy melyik is a valóság, de ahogy meghallottam mellőlem a mély levegővételt és az apró morgást, tudtam hogy olyan mellett vagyok most, aki sosem tenné azt velem, mint Vernon. Megnyugodva ejtettem vissza fejem az izmos vállra. Rendeztem légzésemet és közben folyamatosan szagolgattam a mellettem fekvő Yoongi-t, akinek arca nyugodt volt és makulátlan. Egy gyönyörű ördög. Beleszerettem ebbe a a férfiba, és csak magamnak akartam. Önzőnek éreztem magam, mert azt szerettem volna, ha mellettem marad úgy hogy soha ne hagyjon el és még ennek a gondolata se forduljon meg a fejében. Betegesen szerettem őt, és nem tagadtam.

Ajtó nyitódására feleszméltem, s a hang irányába fordítottam a fejem. A résnyire nyitott ajtón keresztül egy apró fekete alak pillantott be a sötétbe burkolózó szobába.

- SoRa. Miért nem alszol? - kérdeztem meg hallkan, de mégis olyan hangerővel, hogy kérdésem elhallatszódjon odáig.

- Yoongi ébren van? - hallottam meg kicsit reszketeg hangját, mintha sírt volna, vagy csak egy gombóc akadt volna a torkára.

- Mi a baj? - ültem fel óvatosan, hogy a mellettem lévő fiú ne ébredjen fel tettemre, majd a kislány elé léptem, s letérdeltem elé - SoRa.. Mi történt? - kérdeztem meg hallkan, mire és kezeim közé fogtam apró pofiját.

- Csak.. - szipogott egy aprót - csak rosszat álmodtam…

- Nyugi, nyugi, nyugi - öleltem magamhoz az aprócska testet, mely ugyan úgy átkarolva engem, tartott magánál - Aludjak veled, Tündérke? - kérdeztem meg aranyos hangon, hogy szomorú kedve azért egy kicsit oldódjon. Elvált tőlem, majd kis kezével elkezdte dörzsölni egyik szemét.

- De bátyus haragudni fog…

- Nem fog. Nagyfiú ő, tud egyedül is aludni, és amúgy is. Még sosem aludtam még veled, ő vele meg már nagyon sokszor. Kibírja és észre sem fogja venni- kuncogtam magyarázatom után. Igazam volt, hisz eddig még nem nagyon láttam vagy éreztem hogy az éjszaka közepén felkel. Alszik mint a bunda.

- Biztos?

- Igen. Na menjünk, mert késő van és aludni kéne - álltam fel, majd tereltem ki játékosan a szobából. Az ajtóból visszanézve, loptam még egy pillantást, majd becsuktam magam mögött a falapot.

…

Egymással szemben feküdve a kis ágyon susmorogva beszélgettünk. Nyakig betakarózva röhögcséltünk, ezzel elkergetve a körülöttünk lévő rossz dolgokat. Ezzel a kis éjszakai beszélgetéssel jobban megismertük a másikat és röviden szólva, minden szóba jött. Hol találkoztam a bátyjával, mikor lettünk egy pár és efféle kérdések hangzottak el a szájából.

- Téged sokkal jobban kedvellek mint Hyuna-t - mondta ki hirtelen jött gondolatát.

- Jaj de édes vagy~ - mondtam fülig pirulva, s arcom elé emeltem kezeimet. Mosolyom levakarhatatlan volt és igaz. Élveztem ennek a kislánynak a társaságát, hisz nem volt nyávogós, sem buta. Rendesen el lehetett vele beszélgetni, úgy mindenről. Tényleg Yoongi húga.

- Annabell.. Remélem Yoongi sosem fog téged elfelejteni vagy elhagyni - ahogy ezt kimondta, tekintetemet rá kaptam, de SoRa-nak addigra lecsukódott a szeme, s közben lágyan mosolygott, ahogy én is. Nem gondoltam volna hogy ennyire megkedvel ő, vagy akár a családja.

Lehunyva a szememet hajtottam fejem álomra, de csak egy egy mondat kattogott végig a fejemben. “Remélem Yoongi nem fog elfelejteni vagy elhagyni”. Igazából, mintha a lány olvasott volna a gondolataim tengerében, s azonnal kiszúrta volna a kívánságomat. A számomra tökéletes embert akartam s vele a tökéletes életet.

Ebben a gyermeteg tudatban aludtam el. Nem fog elfelejteni. Nem fog elhagyni. Velem marad...

De nem így volt... mert elfelejtettél… És magamra hagytál...