- Kérlek gyere - könyörgött Tae a telefonban. Ma jelentik ki, hogy kit vettek fel gyakornoknak. De ez most pont nem érdekelt. Elmerültem az önsajnálat és a szomorúság mély mocsarában, és semmilyen pozitív dolgot nem láttam. Csak a megoldást kerestem, mással pedig nem nagyon törődtem még Holly is próbált folyamatosan felvidítani, de még szomorúbb lettem olykor-olykor miatta, mivel rá emlékeztetett.
- Menjetek nélkülem - hangomon semmilyen érzelmet nem lehetett hallani. Másfél órát tudtam csak aludni az éjjel, ami meg is látszott rajtam. Szemeim alatt karikák díszelegtek melyek miatt úgy néztem ki mint egy panda. Nem volt energiám. De nem tudtam aludni. Hiányzott az a lány a sok szemétkedésével. Hiányzott a mosolya. Az apró termete. Az ölelése. Mindene. Hiányzott mikor együtt aludtunk, hülyéskedtünk vagy szeretkeztünk. Ő volt az első, aki mellett úgy éreztem hogy másabb a szex, de valami felemelően jó. Ő volt az első akinek elvettem a szüzességét, és ez azt jelentette, hogy megbízik bennem, és szeret. És nekem ennyi pont elég volt. Sokszor szoktam rajta gondolkozni, de mindig azt mondom, hogy "baszki! én kurvára szeretem őt".
- Gondold meg magad. Két óra múlva kezdődik... Remélem ott leszel - ezzel le is tette. Lehet hogy ezzel megbánthattam őket vagy elvettem a kedvüket, de most rossz barát voltam. Alig érdekelt bármi is Bellen kívül. A felvételi eredményeit úgy is meg fogom tudni, és úgy is fel fognak venni, még ha nem is jelenek meg. De a srácok miatt, Anna miatt is úgy érzem hogy mindent én rontottam el. Ha jobban figyeltem volna, most derűs kedvvel és egy édes csókkal a számon indulnék el a fiúkkal. De nem...
Annabell szemszöge
A villanyt felkapcsolva a kis helyiségben láttam meg Vernon-t, aki megint jókedvűen fütyörészve közeledik felém egy papírzacskóval. Lerakta a ketrec elé, majd gyorsan odahúzott egy széket, amelyre kényelmesen leült.
- A kedvencedet hoztam, Hercegnő - jelentette ki fülig érő mosollyal. Őrült. Egy kibaszott őrült. Én csak semleges pillantásokkal néztem a fiút és a zacskót. Éhes voltam, de nam akartam hagyni a csábításnak. Visszakellett folytsam éhinségemet és megerősíteni keges maszkomat ellene. Nem tudhattam mikor borul ki legközelebb, így minden egyes izmom fájdalmasan megfeszült. Néha úgy éreztem, mintha már begörcsölt volna valamelyik végtagom, de nem csodálkoztam volna ha megtörténik - Miért nem eszel, Kicsikém? De hát a kedvencedet hoztam és sütöttem. Csokiskeksz és uborkás májas szendvics. Ezeket szereted. Ezek a kedvenceid! Miért nem eszed meg?! - minden egyes mondatánál feljebb ment benne a pumpa és a hangereje is egyre nagyobb lett. Már ennyivel ki lehett borítani ezt a vadállatot. Ez az ember nem normális.
- Nem vagyok éhes... - mondtam neki, mire ő lendületesen felkelt a székéről, ami hátra is esett. Elém lépett és egy hirtelen mozdulattal megfogta a ruhámat, és a ketrec rácsaihoz húzta testemet. A lendülettől bevertem a fejemet, melytől megszédültem.
- Mi az hogy nem vagy éhes?! Két napja éheztetlek! Két kibaszott napja! Most edd meg azt a kurva sütit, vagy én nyomom le a torkodon! - azzal el is lökött, így hátammal nekiestem a rácsoknak, mely a csontjaimmal találkozva egy hatalmasat koppant, mire felszisszentem - Most megfogod azt a tetves zacskót, és zabálsz!
- Bazd meg magad te tetves pszichopata - szólaltak fel ellene. Arcán látszott, hogy nem nagyon tetszett neki a folyamatos ellenállásom. Állkapcsa megfeszült és szúró szemeivek engem vizslatott - Egy undorító patkány vagy. Nem vagy te nekem senkim és semmim. Olyan vagy nekem, akár egy ember aki mellett elmegyek az utcán... Nem ismerem és csak egy pillanatig találkoztunk össze az életben... Veled is ez lesz Vernon - vezettem rá tekintetem, ahigy hangom elkezdett mélyülni és szinte úgy beszéltem, mintha előre láttam volna a jövőt és megfélemlíteném tőle.
- Nem! Ez nem lesz egy pillanat! Nem egy perc lesz! Sem egy óra! Bazdmeg! Még mindig nem fogtad fel azzal az okos fejeddel? - hátracsapva fejét, nevetett fel hitetlenkedve, mely egy pillanatta megrémisztett. Ilyenkor nem tudok semmi jót sejteni felőle. Orrnyergét megmasszírozva guggolt le, majd nézett újra rám fekete szemeivel, most már abbahagyva a kacagást. A hirtelen, vészjósló csend állt be közöttünk, és a légkör pattanásig feszült volt, akár az idegeim - Innen nem jutsz ki Kicsikém - rázta meg óvatosan a fejét nemlegesen, miközben tekintetünk összekapcsolódott - Csak akkor ha végre elfogadod, hogy az enyém vagy, és rajtam kívül nem szeretsz mást. Még azokat a rühes dögöket sem - hangja lágy volt és félelmet keltő. Olyan nyugodtan beszélt ezekről, mintha megkérdezték volna tőle, hogy mi a kedvenc színe - Senki sem fog itt keresni. És senki sem fog rádtalálni. Kiszámoltam és elterveztem mindent a közös jövőnk érdekében. Emiatt nem kell aggódnod - mosoly húzódott ajkaira, majd leült a hideg betonra - Majd 22 évesen fogsz szülni először, így lesz sok időnk a jövőben. Kettő gyereket terveztem - vigyora hatalmasabb lett a gondolatra, én pedig mégjobban undorodni kezdtem. Nem csak tőle, magamtól is. Elképzektem, ahogy ez a szörnyeteg nap mint nap kielégíti a perverz kis vágyait rajtam, és éli az életét boldogan, tervezgetve a következő lépést, amíg én a négy fal közé zárva várom a lássú, kínkeserves halált. Nem így akartam végezni, és nem pont vele. Mással és máshogy. Olyan életet akarok élni, ami nincs megtervezve! Nincs veszélyben a testi épségem vagy másé! A saját utamat járom! És nem hagyon hogy ezt a lehetőséget elvegye tőlem egy undorító kis faszjalap aki ezüstfasszal a seggében született! - Amerikában talá.. - elrugaszkodva, egy hirtelen mozdulatt fogtam meg pólójának nyakát, és húztam közel. Arcán egy pillamatra kiült a döbbenet.
- Kussolj!
- Nocsak - kuncogott újra jóízűen - Mi a baj Hercegnő? Tán nem kielégületlen vagy? Akkor ilyen ideges az ember. Egy szavadba kerül és megkapod azt az élvezetet..
- Nem érdekel amit mondasz te undorító kis pöcs - szűrtem ki fogaim között - Engedj ki innen - mondatomra arca elkomorult, és megfogta az őt fogó csuklómat.
- Megmondtam... - kezdte egyre jobban szorítani, mire én elengedtem a ruháját - Nem menetsz innen el! Soha! - azzal kicsavarta a kezemet és a hirtelen megrántva azt indultam meg előre és fejeltem le a rácsokat...
YOU ARE READING
Egy rosszfiú kiszemeltje
RomanceMagyar lány egy szöuli iskolába megy, ahol a környezet elég durva, de vannak normálisak is közöttük. Egy hét fős csapat, egyik tagja kiszemeli a lányt.De a lány.... Eddigi legjobb helyezés: Romantikus #1 Kérlek légy tekintettel arra, hogy az első és...