-Suga. Ébredj- szólt lágyan hozzám, gyönyörű hangja, majd egy csókot nyomott a szám szélére- Iskolába kell mennünk- lökött még párat rajtam, majd még egy puszit nyomott ugyan oda, mire én tarkójához emeltem a kezemet, és a megfelelő helyre nyomtam. Hosszas csók után elvált tőlem. Egyik keze a mellkasomon pihent, míg a másikkal támaszkodott. Szemem már nyitva volt, így láttam minden egyes mozdulatát. Haja kócosan lógott világba, és szemeivel folyamatosan engem pásztázott, mint én őt. Porcelán testét, csak a takaró fedte. Nagyon tetszett ez a látvány. Minden egyes nap ilyenre akarok majd kelni. Édes illata körüllengett.
-Jó reggelt-köszöntöttem, majd közelebb hajolt hozzám, még egy csókra- Mennyi az idő?- kérdeztem meg tőle.
-Fél hét- válaszolt az elbűvölő mosolyával. Mindig mellette akarok lenni. Tavasszal, nyáron, ősszel, télen, mindig, és látni, ahogy mosolyog. Olyan melegséget, és szeretetet áraszt, hogy az számomra felfoghatatlan. Mindig gyönyörű az én szememben. De akkor a legszebb, ha mosolyog.
Fura a régi pillanatainkra visszagondolni. Akkor az elején még szóba se állt velem, de most, már itt fekszik mellettem, anyaszült meztelenül, és csókolgat. Ha nekem azt mondta volna valaki, hogy a jövőben megkapom, akkor én hittem volna neki, mert van bennem annyi optimizmus, hogy az enyém legyen ez a lány. Ha róla van szó, akkor sosem adom fel. Minden kérését teljesíteném...
-Kelj fel, mert még tusolnod is kell-.. kiéve ezt a kettőt. Felkelni és tusolni.
-Tusolnom? Nem tusolnunk? Ha jól tudom, és érzem, akkor itt nem csak én vagyok a büdös- kötözködtem vele.
-Én most megyek, szóval..-állt volna fel, de elkaptam a karját, majd magamra húztam.
-Együtt menjünk.
-Ahogy téged ismerlek, nem kelsz fel innen egyhamar- nemlegesen megráztam a fejemet- Én veled ellentétben, szeretnék végre tusolni, mert ragadok az izzadságtól.
-Nem tudsz megvárni?- most ő rázta meg a fejét.
-Túl sokat kéne várnom- villantott egy apró mosolyt, amit én is követtem. Mélyen egymás szemébe néztünk, és elvesztünk egymás íriszeiben. Közelebb hajolt hozzám, majd még egy csókban részesített- Szeretlek te kis Bűzös- adott egy puszit az orromra.
-Én is.
Még egy utolsó csókot adott a számra, majd felkelt. A takaró nesztelenül esett vissza az ágyra, míg a lány kikelt annak a takarásából, így szemem elé került karcsú, tökéletes alakja. Fehér bőrét az ablakon bejövő fény világította meg. Nekem háttal állt, és nyújtózkodott. Izmai megfeszültek az apró hátán. Ittam a látványát, ahogy itt előttem nem szégyenlősködve mutogatja magát, miközben a szobában sétálgat, ruhát keresve. Most ebben a pillanatban azt kívántam, hogy az összes ruhája tűnjön el, és így maradjon.
-Mentem tusolni. Ha visszajövök, azonnal mész, és nem akarom anyafogásodat hallgatni- emelte fel mutató ujját figyelmeztetésképp, amin csak nevetni tudtam. Elmosolyodott, majd kiment. Egy ideig még az ajtót néztem. Majd a gondolatok teljesen elárasztották a fejemet.
Ebben a pillanatban az járt a buksimban, hogy a jövőben, kétszer is igent mondjon. Amikor megkérem a kezét, és amikor végleg a feleségem lesz....
Bella szemszöge
A hadművelet kezdetét vette!
A suliban vagyok, és épp Jiwoo-val köszöntjük egymást, ahogy szoktuk. Megölelgetjük egymást, majd együtt bemegyünk a terembe. Leülünk egymás mellé, és belekezdek.
-Ezt már régóta meg akartam kérdezni. Van olyan, aki ebben a pillanatban tetszik?-tértem azonnal a lényegre. Apró pír szökött az arcára, majd az ölében lévő kezére pillantott. Ujjaival játszadozott, miközben szerintem összeszedte a gondolatait.

YOU ARE READING
Egy rosszfiú kiszemeltje
RomanceMagyar lány egy szöuli iskolába megy, ahol a környezet elég durva, de vannak normálisak is közöttük. Egy hét fős csapat, egyik tagja kiszemeli a lányt.De a lány.... Eddigi legjobb helyezés: Romantikus #1 Kérlek légy tekintettel arra, hogy az első és...