Egy rosszfiú kiszemeltje

Bárcsak egy álom lenne

Yoongi szemszöge

- Nos fiúk, megkaptuk a papírokat a meghallgatásról. Vasárnap délután 2 órától fog kezdődni a bejelentés, miszerint kiket vettek fel gyakornoknak. Mindenkinek szurkolok, hogy bejusson - mondta el Namjoon a híreket állva, kezében fogva a papírt, melynek írt szövegét röviden elmagyarázta nekünk. Erre vártunk mindannyian. Iugultam mint az állat, és ezt nem tudtam volna tagadni. Nagyon fel voltam villanyozva az eddig történtek ellenére is, mivel ez volt az egyik legnagyobb álmom. Az eddig megírt és.még meg nem írt szövegeimet dalba foglalni. A világgal elhitetni és mind azokkal akik eddig lenéztek, hogy lett valaki. Elértem valamit. Üzenni tudok mindenkinek a zenéimmel. El tudom mondani mit érzek, mit tennék, mi voltam s mi leszek, mindent.

Annabelltől megkaptam húsz perce az üzenetet, miszerint elindult haza, de nem írt azóta semmit. Kicsit aggódtam, de valami olyasmi érzésem volt, hogy elfelejtett írni, vagy hogy ahogy hazaért, elaludt. Elmosolyodtam ahogy elképzeltem a kis jeleneteket, ahogy még haza sem ért, máris bealudt. Micsoda egy édes teremtés. Kicsit aggódok miatta, hogy túlhajszolja magát, ami miatt még sétálás közben is elaludna. Minden egyes ilyen gyakorlóra beíratta magát. Csak baj ne legyen ebből...

…

Hazafelé szedve lábaim, hallgattam fehér fülhallgatómon a hangosan szóló zenéket. Boldog voltam és egyben nagyon izgatott is. Holnap után megtudom hogy felvettek-e vagy sem. Bell biztos büszke lesz rám, ha megtudná, hogy felvettek, és anyáék is. Nem várnék nagy partit vagy köszöntőt. Elég lenne ha a család összegyűlve ünnepelné mindenki sikerét, melyért keményen dolgoztunk.

A zene hirtelen megállt, majd csengőhangom vette át a helyét rezgésekkel párosítva. Fülemből kivettem a kis eszközt, majd kihúzva a telefonomból is, vettem ki a zsebemből. Annabell anyukája hívott. Elhúzva a zöld gombot, emeltem a fülemhez a készüléket.

- Szia, bocsánat ha zavarlak, de ott van veled Anna? Még nem ért haza és gondoltam veled van, mert nem vette fel a telefont.. - hallottam meg a nő hangját, és hogy mit mondott, és megállt bennem az ütő, és ez megállásra késztette lábaimat. Félbe kellett szakítanom, hisz amit mondott, az ledöbbentett.

- Nincs velem - mondtam halkan. Szívem ezerrel vert és azt hittem majd’ kiugrik a helyéről. A hirtelen ért dolog úgy fejbecsapott, hogy egy pillanatra megszédültem. Remélem ez csak egy vicc…

- De… már haza kellett volna érnie. Már egy órája vége van az órájának - a telefont túloldalán hallottam, ahogy az anyuka hangosan gondolkodva, akadozva beszél és hallottam, hogy sírósba vált hangneme - Nem ment volna el senkivel…

…

Annabell szemszöge

A hideg marta a bőrömet, ahogy valami fagyosan feküdtem. Testem és szemeim mintha ólom súlyúak lettem volna. Nem bírtam.mozogni. Fájt mindenem, de főleg a fejem és az orrom. Alig kaptam levegőt. Mintha több kilós súlyok nyomták volna le. Ujjaimat lassan mozgatni kezdtem, ezzel áromaltatva véremet ernyedt kis tagjaimba. Lassan szállt vissza az erőm. Még csukott szemekkel is tudtam hogy forog a világ körülöttem. Gyomrom ugrándozott és azt hittem nyomban kidobom a taccsot. Léptek hangját hallottam, ahogy körüljárják szinte élettelen testem. Szívem hevesen dobogott... Féltem... Imádkoztam magamban, hogy ez csak egy rossz álom legyen és hogy otthon legyek, és az ágyamban álmodjam ezeket.

- Kicsit sok lett az altató - hallottam meg a tompa, mély férfihangot hangot mellőlem. Tudtam ki az... Lassan felé fordítva a fejemet próbáltam felnyitni pilláimat, de szemeim a fáradtság miatt és a fény miatt, folyamatosan csak fennakadtak, de láttam homályos és sötét vonalakat, melyek függőlegesen helyezkedtek el, ezzel takarva a személyt - Hát nem haltál meg - hangja a boldogságot sugározta. Éreztem egy lágy érintést arcomon, mely hatalmas keze volt - Azt hittem olyan sokat adtam be, hogy nem élted túl… de most már itt vagy... velem... Örökre… és csak engem fogsz szeretni... - hüvelykujjával folyamatosan simogatga hideg bőrömet, melytől folyamatosan rázott a hideg - Nem lesz mostantól senki és semmi ami közénk állhatna... Mondtam hogy egymásnak teremtettek minket Kicsikém... De most pihenj... - elvette rólam a kezét, majd felállt. A paca, mely Vernon volt, csak állt, és nézett. Oly' végtellen tűnő percek telhettek el ez idő alatt. Tekintete égette meggyötört valómat és csak mégjobban elfogott a szégyenérzet. Kiszolgáltatott lettem ennek a pszichopatának.

Eltűntem... Nem tudják hol vagyok... Ó bárcsak... Bárcsak ez egy rossz álom lenne, mely nem enged felébredni. Hadd ébredjek fel ebből az álomból, és hadd legyek szabad végre... Azt akarom hogy szányaljon a lelkem, de testem ehhez a helyhez köt, mely mint ketrec a kis madarat, fogva tart... Ó bárcsak elszállhatnék innen, el a semmiségbe, nemtörődve senkivel... Ó bárcsak újra úgy élhetném az életem mint nemrég... De fogvatartott testem nem enged, s nem ereszt szorításán... Csak még jobban roppantja össze lelkem, ezzel megtörve engem...