Egy rosszfiú kiszemeltje

Élettelen szerelem

Teltek a napok, a hetek, s lassacskán a hónapok. Minden visszaállt a régi kerékvágásba, és jobb is lett ennél minden. Yoongi már nem nézett rosszallóan Jihoo-ra, és befogadták a kis társaságukba. Biztonságban érezték magukat, és vigyáztak egymásra. Vernon tárgyalása is lement, mely maga volt a Pokol. Szemeit folyamatosan a magyar lányon legeltette. Szerelme nem múlt el iránta, de gyűlölete a világ iránt, és legfőképpen Yoongi és az anyja iránt úgy felerősödtek, hogy nem bírta olykor visszafogni magát. Teljesen őszinte volt. Mit tehetett volna? Minden jegyzete, terve és iratai az ő kezükben volt, és ezek alapján semmit sem tudott volna tagadni. Szavait köpte folyamatosan, és undorral telve mondta, de akárhányszor Annabellt nézte és akkor válaszolt, hangja ellágyult. Olykor azt érezte, hogy nincsenek azok a vastag bilincsek a kezén és simán oda tudna menni, és elvinni onnan. A bíróság és az esküdtszék nem tudta eldönteni hogy a férfi hova ia kerüljön. Börtönbe, vagy elmegyógyintézetbe? De végül, hosszú tanakodás után, az utóbbit választották meg, úgy, hogy onnan élve ki ne jöjjön. Gyomorforgató volt Vernon beszámolói, ami miatt sokan ki is mentek a teremből, egyenesen a mosdókba, hogy kiadják gyomruk tartalmát. Mindezeket oly' nyugodtan adta elő, mintha csak egy kitalált gyerekmesét mondana... De vége lett mindennek. Lezárult ez a szakasz, és megkapta ez a szörnyeteg amit érdemelt. Bezárták, és sosem fogják kiengedni. Békénhagyja őket, végleg. Nem kellett már semmitől és senkitől sem tartani...

...

Április eleje volt és hétvége. Annabell Yoongi-ék házában tartózkodott a fiú családjával. Az anyuka a konyhában bíbelődött az aznapi ebéddel, Sora a nappali közepén, hason feküdve írta a házi feladatát, Yoongi pedig fel s alá járkált a házban, míg Annabell az anyuka és a kislány között ropta a lépteket. Segített az anyukának, és közben szeretett lánykájának is. A konyhába volt éppen befogva, és szétszedte az egész fej salátát, mely rá volt bízva. Vizes kezeit a pólójába törölgetve lassú léptekkel indult vissza Sora-hoz, mikor meghallotta a zongora dallamát, s azonnal az irányába ment. Meglátta Yoongi-t, aki a zongoraszélen ülve játszik egy ismeretlen dallamot. Csontos, hosszú ujjai a billentyűkön, görnyedt testartás, kicsit felfelé biccentett fej és csukott szemekkel játszott a barna zongorán. Élvezte minden egyes lejátszott hangot, mely a szívéből szólt. Nem tudta hogyan jutott neki ez eszébe. Talán hiányzott neki a lány. Talán most szüksége volt a csókjára vagy az ölelésére, nem tudta.

Annabell hallkan hallgatta a melódiákat, melyek a zongorista fiú zongorájából jöttek. Lassan odalépkedve hozzá, felsőtestét a zongorára fektette, s kezeit a feje alá tette és úgy nézte a szőke hajú férfit. Itta látványát, és egyenesen megbabonázta. Yoongi dús ajkai kicsit szét voltak nyitva, és néha megnedvesítette őket nyelvével. Tudta hogy kedvese figyeli őt, így laposan, el nem vesztve az ütemet és zenét, felé pillantott, s ilyenkor kicsot jobban megnyomta a hangokat. Ujjai szinte csak hozzáértek a fekete és fehér billentyűkhöz, máris holyan dallamot játszott, melyet emberi fül még nem hallott.

Az utosló hangokat is lenyomta, majd lassan és komótosan kinyitotta szemeit és a vele szemező lányra mosolygott, aki viszonozta a gesztust.

- Ez gyönyörű - mondta halkan s egy kicsit kábán, ahogy még a zongora dallama járt a fejében.

- Csak úgy jött - vallotta be - De jónak tűnik.

- Tökéletes - Anna mosolya még nagyobb lett - Nagyon ügyes vagy.

- Köszönöm Kicsim....

....

Kora délután volt, és már mindenki megebédelt. Yoongi-ék anyukája elment dolgozni, míg ők hárman otthon maradtak. Vagyis nem sokáig, mivel a fiúnak időpontja volt a város kicsit forgalmasabb szélénél. Megkötették neki a könyvet, és csak ma volt ideje elhozni. Nem lesz sok idő. Körülbelül 10-15 perc és újra itthon van, és persze ezt az utat motorjával akarta megtenni. Fél háromra lett megbeszélve hogy elmegy érte, és sunyiban elhozza, anélkül hogy párja bármit is észrevenne.