Egy rosszfiú kiszemeltje

Otthon édes otthon

- Felkészültél? - tette fel az anyuka a kérdést a kislányának, kinek kezéből Yoongi kivette a cuccaival megtömött táskát, nehogy törékeny szerelmének kelljen cipelnie.

- Igen - válaszolt mosolyogva, és kezébe fogta az utolsó dolgot amit nem raktak el. A fiútól kapott plüss rókát, melyet egyik nap hozott neki miután megjárta a sulit. Azt mondta hogy gyógyító rókát hozott hogy minél hamarabb haza tudjon menni hozzájuk, és hogy legyen itt valaki aki vigyáz rá. Tettén még Bell is meglepődött. Yoongi egyáltalán nem olyan aki ajándékokat vesz, vagy ilyen dolgokat tesz vesz. De persze ezt az aranyos gesztusát sok csókkal, összebújással és persze megszokott basztatásokkal köszönte meg.

- Minden megvan, szóval indulhatunk - jelentette ki az anyuka, majd el is indult, ki a szobából, minél hamarabb elhagyva azt. Nem bírta a kórházak szagát, környezetét és hangulatát. Minden egyes négyzetcentie arra a borzalmas napra emlékeztették, noha nem is itt történt.

- Gyere Kicsim... - fogta meg a kis kezecskét, s kezdte el húzni gyengéden magával - Menjünk haza...

...

Kinyitva a ház ajtaját, bentről azonnal egy fürge kis göndör bundájú kutyus rohant ki, hogy láthassa gazdiját, kis hónapokig távol volt. Farkát úgy csóválta hogy félő vzilt hosz szétesik ez a csöpp jószág. Ugrált fel a lányra, könyörögve azért, hogy felvegye az ölébe, hogy még puszikat is kapjon az arcára. Ezt a kis jelenetet mindenki végigkövette a szemével és senki sem bírta ki nevetés nélkül.

- Valakiknek nagyon hiányoztál - mondta a nő mosolyogva, majd belépett a házba.

- Jaj te! Nekem is nagyon hiányoztál - mondta mosolyogva, csukott szemekkel, miközben a kezeiben lévő Holly folyamatosan csak nyalogatta ahol csak érte.

- Na menjünk be. Hideg van kint még ahhoz hogy kint maradj - simított hátára, majd lefele vezetve kezét, a fenekénél picit ráütött, ezzel indulásra késztetve a lányt, ki belépett a házba, mögötte Yoongi-val. Levették cipőiket, és indultak volna az emeletre, de az anyuka megállította őket.

- Én most megyek vissza dolgozni. Vigyázzatok magatokra - lépett oda hozzájuk, majd kislányát elkapva adott neki puszikat az arcára. Mindezt Yoongi sem úszhatta meg, mivel a nő az ő arcát is teleszórta puszikkal. Yoongi mindezt összeszorított szemekkel, mosolyogva "tűrte" - Milyen kis puha arcocskád van. Te legalább hagyod magad, nem mint ő legtöbbször - biccentett Bell felé - Na mentek Drágáim! Vigyázzatok magatokra! Későn jövök! - mondta ahogy az ajtó felé lépkedett - Sziasztok! Szeretlek titeket!

- Mi is szeretünk! - mondta szinkronban a páros, majd megvárták míg a nő becsukja a ház ajtaját. Yoongi-nak csak ennyi kellett, már az ölébe kapta Annabellt egy hirtelen mozdulattal, ki egy kicsit felsikkantott, és a kezében lévő kutyust jobban magához szorította.

- Te hülye! - horkantotta le amiért szívrohama lett tőle majdnem.

- Csak a tied - nyomott ajkaira egy édes csókot, mely után már nem szólalt meg a lány, csak a száját rágcsálta. Egy kicsit feljebb dobta hogy le ne essen és már indultak is - De Yoongi. Tudok járni.

- Nem baj. Azelőtt is voltak alkalmak mikor tudtál járni és így vittelek, utána is lesz ilyen - magyarázta, majd lábával az emeletre lépett és azonnal a szobájuk felé vette az irányt, ott pedig óvatosan az ágyra fektette szerelmeit. Holly azonnal leszállt gazdijáról, és már a másik kezeiben akart lenni. Annabell szétnézett a szobájában. Semmi sem változott, mégis olyan régen látta ezt és furcsa érzés volt újra végigmérni a terepet. Az ablakában Neo szunyókált, melegítettve szürke bundáját a nappal. Olyan sokáig szuggerálta a cicát, hogy Yoongi odament és elvette a helyéről. A macska meg sem mozdult, fel sem ébredt, olyan mélyen aludt. Egyenesen a lánynak adta, ki a mellkasára fektette a csöppséget ami dorombolni kezdett. Kimondhatatlanul boldog volt. Az otthon illata, a családtagok s azok szeretete. Igen. Yoongi véglegesen a család tagjává vált.

Befeküdt a lány mellé, átkatolva vállánál, úgy hogy Annabell feje a felarján pihenjen. De ez nem volt elég neki. Még közelebb férfőzött a férfihoz, így buksija már a vállán pihent.

- Mostmár minden olyan lesz mint régen, ígérem... - suttogta miközben simogatta szerelme karját.

- Ilyet ne ígérj. Minden jobb lesz... Másabb... - mondta. Válasza meglepte a fiút, de egyben boldoggá is tette.

- Ahogy mondod Kicsim...

...

Annabell szemszöge

Hittem... Csak hittem azt hogy minden jobb lesz. Az elején még tényleg minden olyan volt ahogy mondtam, de az után az eset után, minden gyökerestül megváltozott. Nem néztél már rám olyan szerelmesen mint régen. Már nem éreztem érzelmeket a csókjaidban, sem bármelyik érintésedben sem. Fájt... Kimondhatatlanul fájt. De gobdoltam, hogy neked csak idő kell. Idő kell arra hogy rájöjj hogy itt vagyok és szeretlek. De mintha csak egy árnyék lettem volna neked akire néha napján rápillantasz. Romlott lettél Min Yoongi. Egy olyan ember lettél akitől legszívesebben hánynék, de nem tudok. Tudod jól hogy sosem szerettem hazudni neked. Ezért mondtam a ballagásunk napján hogy szakítsunk... Nem bírtam már azt a fájdalmat amit folyamatosan rám mértél. Nem kellett nekem a fájdalom, és tudtam hogy nem kell neked a rám pocsékolt időd, amit inkább másra vagy másokra fordítanál. Biztos lennék abban hogy pár nap alatt elfelejtenél. Elfelejtenéd ki voltam neked. Láthattál bármilyennek Min Yoongi. Láthattál szomorúnak, boldognak, szerelmesnek vagy megbántottnak. Ügyetlennek, bolondnak, viccesnek vagy komolynak. De mindig egy lány leszek neked. Aki olykor utált, szeretett, de te mégis csak elfeledted...