Egy rosszfiú kiszemeltje

Hwayi

- Ezt még vedd fel - mondta az anyuka, és próbált rágyömöszölni lányára még egy pulóvert.

- Anya ne! Meg fogok sülni! - nyafogott, és próbálta eltolni maga mellől a plusz anyagot.

- Az nem érdekel. A babának nem szabad fáznia. Süljöm csak be a segged lányom - húzta rá a pulóvert, mire Bell olyan durcásan nézett, akár egy gyerek. Hagyta inkább hogy anyja felöltöztesse, hogy hamarabb túlessen rajta.

- Azt akarod hogy forrjon fel a magzatvizem - motyogta bosszúsan.

- Nem a gyereket idegesítem, hanem téged - kuncogott jóízűen lánya gyerekességén. Élvezte hogy még mindig gondoskodhat róla.

- Gonosz vagy - morogta bajsza alatt.

- Nem gonosz, csak az anyád, és az a dolgom hogy vigyázzak rád. Most inkább rátok.

- De én csak a sarki bolta mentem volna el. Csak pár ház - magyarázta.

- Nem érdekel. Akkor is kint vagy a hidegben.

- De nincs is olyan hideg!

- Annabell. Hamarosan hét hónapos terhes vagy - kezdte el magyarázni - És hideg van és szeptember közepe. Szerinted hagynám hogy.. - tette volna fel kérdését, de zár kattanása hallatszódott, és az ajtó nyílt. YoonGi ahogy felpillantott, meglepődött a két nőn, kik azonnal őt fogadták. Tudta hogy valamilyen beszélgetés közepébe csöppent, így megszeppenve csak becsukta maga mögött az ajtót - Szia YoonGi.

- Sziasztok... Um... Mi történt? - váltogatta kettőjük közt pillantását. Látta, hogy Kedvese nem éppen a legjobb formájában van. Úgy állt ott kettőjük között, akár egy megsértett gyermek, aki nem kapta meg a játékát. Ilyenkor nem tudta komolyan venni a lányt, és leginkább szétpuszilta volna a fejét, próbálva jobb kedvre deríteni.

- El akartam menni a boltba ami csak pár házzal arrébb van - kezdett bele Annabell karbatett kezekkel, s kihangsúlyozta az utolsó négy szót - Csak anya fázik és rám adta ezt a pulóvert amibe mindjárt belesülök.

- Mit szeretnél venni? Elugorhatok gyorsan - ajánlotta fel a fiú.

- De én is szeretnék egy kicsit kimozdulni... - motyogta újfent.

- Akkor megyünk együtt. Úgy is rég nem mentünk el együtt valahova. Vigyük Holly-t is - mondta, és meg sem várva szerelme válaszát, vette le a fogasról a kis hámot, majd füttyentve egyet szólította meg a kutyust - Holly! Megyünk sétálni! - ahogy kimondta, apró körmök hangja terítette be a házat, s nem sokkal később, egy barna kutyus jelent meg, ki gyors léptekkel gazdájához szaladt, köszöntve őt. Farka eszeveszetten járt jobbra-balra, és úgy tekintett fel YoonGi-ra, mintha egy megtestesült isten lenne - Maradj egy kicsit nyugton. Anyu és apu elvisz sétálni - mondta, s közben már a hámot rakta fel a kis állatra.

Séta közben, alig szóltak egymáshoz, inkább élvezték az együtt töltött időt, mégha az néma is volt. YoonGi látta, hogy szerelme nagyon nagyon elgondolkodott valamin, és így, inkább nem kísérelte meg félbeszakítani a gondolatmenetét, nehogy őt szakítsa félbe menyasszonya. A meleg kis kéz amely markában pihent, még mindig olyan apró és meleg volt, mint először... Mintha csak először járkálnának kézen fogva, olyan hihetetlen volt még minden a férfi számára. Két éve ilyenkor, még a lány vérét szívta és próbálta magába havarítani. Mintha csak tegnap lett volna...

- Hwayi - mondta ki hirtelen a nevet Annabell, mire YoonGi kiszakadva gondolatai közül, nézett furcsállóan a lányra, nem értve mindezt.

- Micsoda? - kérdezett rá.

- Szeretném ha ez lenne a neve, Hwayi.

- Miért?

- Hallottam valahol, és megtetszett - rántotta meg vállát, s újra maga elé kezdett bambulni.

- Nincs semmi olyan magyar név ami jó lenne?

- Hm... Nem. Nem tetszettek annyira, és ha volt is, azt nem tudnád kimonndani - magyarázta, mire a fiú megértően bólogatni kezdett.

- Min Hwayi... - ízlelgette a nevet, és aprókat bólogatott - Nekem tetszik. Menőn hangzik... Pont mint az apja.

- Hjaj már megint kezded - forgatta meg szemeit nevetve Annabell, ahogy látta párja megint a génjeivel vág fel.

- Nem drágám, még mindig - nevetett jóízűen.

...

- Mindent elraktunk, igaz? - tette fel kérdését Annabell, majd párjához fordult, aki a hátára dobta a hatalmas táskát, mely a lány, és a baba cuccaival volt tele. Ma volt az ideje annak, hogy bevonuljanak a kórházba, hogy babájukat biztos kezekre bízzák Bellel együtt.

- Igen - húzta közel magához, majd kezét levezette a másik hasára, míg homlokaikat összeérintette. Lehunyta pilláit, és élvezve a pillanatot, ujjával simogatni kezdte a vastag, sötétlila pulóverrel fedett pocakot. Érezte tenyere alatt, hogy a baba aprókat rúg, mely még boldogabbá tette őt. Felfoghatatlan és szavakkal el nem magyarázható érzés volt számára mindez. Mintha csak álmodna... Sokszor el sem akarta hinni, hogy ez tényleg megtörtént és történik. Hogy a világ egyik legszebb nője az övé. Hogy élete szerelme a gyűrűs menyasszonya, és hogy most gyermeke fog születni... Túl szép ahhoz hogy igaz legyen dolog volt ez neki, hisz mindent megkapott amire gyerekkorától kezdve mindig is vágyott. Többet kapott mint amennyit megérdemelt... - Szeretlek titeket... - suttogta kettőjük közé, amit a lány megmosolygott, s még közelebb bújt a férfihoz.

- Mi is szeretünk...

...

Annabell a betegágyon feküdve, kábán, tartotta kezében a törékeny kis csöppséget, ki hatalmas, krisztálykék íriszeivel anyukáját nézte. Gyönyörűen ívelt mandula szemek, tejszőke fürtök, husis, puszigatnivaló alkat, hófehér bőr. A lány csodálattal leste a kezében nyugvó gyermekét, kinek látványát mohón itta, s meg mert volna esküdni, nála szebb babát még életében nem látott. Minél tovább nézte, annál jobban látta benne YoonGi vonásait, melyekért oda volt és vissza.

- Mi az szépségem? - mosolygott lágyan, ahogy sejmes hangján a babához szólt - Oh Hwayi... Olyan vagy mint Apu. Te is ugyan olyan jóképű leszel és édes... Okos... Szeretetre méltó... Jó ember... - úgy nézett rá a lány, mintha élete nagy szerelmét látná. Még most sem tudta felfogni. Anya lett... Olyan boldog mint még sose, csak szomorú volt egy picit, s mardosta őt ez az érzés belül, hogy ezen az érzésen, egyesekkel nem osztozhat... De biztos volt benne, hogy apukája látja őket, és büszke rájuk, és hogy ő is látja milyen szép unokája van...

YoonGi... YoonGi az sűrű edzések, tánc- és énekórák miatt még nem is láthatta gyermekét... Marcangolta belül magát emiatt, mert nem tudott elmenni... Hogy nem lehetett ott mikor a gyermeke megszületik... Hogy nem tudta támogatni Bellt... Mindig futott a kórházig hogy beérjen még a látogatási időre, de az órái mindig úgy végződtek és kezdődtek, hogy lehetetlen lett volna bemennie. Mintha az élet egy hatalmas pofont adott volna neki a sok boldogság után... Úgy érezte mindent elrontott és azt gondolta menyasszonya haragszik rá, de az igazság az volt, hogy Annabell már az elejétől fogva tisztában volt mindazzal, hogy YoonGi nem lehet mindig ott vele, még ha a fiuk születéséről is van szó. Tiszteletben tartotta álmait és céljait amit el akart érni, melyekben mindig 100%-osan támogatta. Nem haragudott rá vagy vetette meg... Bármit is tett YoonGi vagy nem tett, ugyan úgy szereti mint eddig, hisz ő is a férfi egyik álma...