Egy rosszfiú kiszemeltje

Nézz rám!

- M-Mi?... - fagytam le azonnal, és döbbenten néztem az előttem álló lányt - Miért?... - csak ennyit tudtam kipréselni magamból. Remegtem és eluralkodott testemen a félelem és a szomorúság. Azt gondoltam, és éreztem hogy elsírom magam szégyenemben... Elkéstem...

- Yoon Gi... - kezdett bele lassan - Bántottál és hazudtál nekem, nem is egyszer. Sokszor mondtad hogy emlékszel rám vagy hogy beugrott valami. Hazudtál ezzel nekem kirva sokszor! Akkor nagyon sokszor összetörted a szívem. Más lányokkal flörtöltél miközben én ott voltam... Ott álltam és szégyenkezve néztem végig, ahogy a barátom másoknak csapja a szelet, miközben ott vagyok - hangja egyre erősebb és kimértebb volt. Remegett, de nem tudtam hogy az idegességtől, vagy a visszafogott sírástól, de érzelmei alapján látva, mindkettő - Nem törődtél velem. Le se szartad a fejemet... Kihasználtál annak ellenére hogy szerettelek. Próbáltam... Próbáltam megszeretni azt az undorító szörnyet ami lettél. Mert én - mutatott itt magára - Törődtem veled. Ott voltan akkor is amikor azok a rohadt ágyon feküdtél kómában. Otthagytalak közben? Nem. Megcsaltalak közben? Nem. És hozzáfűzném egyszóval sem mondtam hogy te ezt tetted volna amíg én is a kórházban voltam - intett csendre mielőtt bármit is szólhattam. Pedig egy szó sem akart kijönni a torkomon - Ha tudnád mennyit szenvedtem miattad. Ha tudnád mennyiszer ismételgettem magamban, hogy szeretlek és nem akarlak elhagyni... Yoon Gi... - szólított meg újra, most már nyugodtabb hangnemben - ...Sajnálom... De nekem ez az egész sok fájdalommal járt... És nem csak erről az utóbbi pár hónapról beszélek. Hyuna zaklatásaival, és tényleg! Kurvára de a haverjaidtól kellett megtudnom hogy nálad járt amíg én Magyarországon voltam! - hangneme megint erősebb lett, és fület farkat behúzva néztem le a földre... De... Erre nem is emlékszem... - És az hogy a piti kis hazugságaid mellett, amik talán megcsalás lehet a flörtölések mellett, úgy kihasználtál mintha egy olcsó kurva lennék! Yoon Gi... - fújt ki egy nagy adag levegőt, ahogy próbált megnyugodni - Tényleg sajnálom, de most kérlek menj el... Lesz majd valaki akit jobban fogsz szeretni nálam... - mosolygott rám keserűen, nekem pedig összetört a szívem. Tudtam hogy azért mondja ezeket, mert nem szeret haraggal elválni senkitől... Ez volt az amitől féltem... Ettől a nyugodt beszédétől a végén... Most... Most tényleg vége?... Tényleg ezt mondta?... Nem lesz az enyém?... Nem aludhatok vele többet?... Nem csókolhatom meg többé?... Nem élvezhetem vele az életet?... Nem lehet az enyém egy életre?... Ne... Ezt nem akarom... Nem veszíthetem el őt végleg... Ki kell javítanom... Egy balfasz voltam... De... Az nem én voltam...

Az ajtó csukódott, melyre feleszméltem. Azonnal felálltam, majd egy hatalmasat csapva az ajtóra, állítottam meg, és löktem be. Belépve a házba, fogtam meg Annabell törékeny csuklóját, miközben lábammal becsuktam a bejáratot. Arcán láttam a meglepődöttséget és a félelmet s orcája még pirosabb lett. Azok a csodálatos kék szemeivel csak engem nézett. Semmivel sem törődve, húztam fel, egészen a szobájáig, mely közben folyamatosan ütögetett, mindenfélét vágott a fejemhez, és próbálta kihúzni a kezét markomból. Egy szavát sem vettem magamra. Elborult az agyam. Ha ezt az énemet nem akarja meghallani, akkor hangosabb leszek! Megadom neki az a rosszfiút akivel először találkozott! De... A szívem egyre hevesebben kezdett el verni ahogy újra megérinttem az a kicsi, meleg kezet. Annyira hiányzott a bőre érintése, és a közelsége. Meg fogom akadályozni, hogy elfeledjen, elhagyjon vagy hogy másba szeressen. Engem kell szeretnie! És tudom hogy szeret!

Belépve a fénnyel alig megvilágított szobába, a szekrény elé vezettem, majd magam elé rántva Annabell apró testét, állítottam szembe a tükörrel. Csuklóit megfogva kétoldalt fogtam le. Fejét lehajtva küzdött ellenem, de persze semmi esélye nem volt velem szembe.

- Engedj el - fújtatott miközben rángatózott. Szomorú voltam, mivel már nem vágyott az ölelésemre, sem a közelségemre. Küzdött az ellen hogy szeressem.

- Nézz rám - mondtam teljesen nyugodt hangnemben. De ő makacs volt, és a fejét lent tartotta - Nézz rám! - kértem meg újra eréjesebb, kicsivel idegesebb hangnemben. Teste már nem küzdött, és hangnememre összerándult. Nem mozdult. Csak hagyta hogy tartsam. Nekünk nem küzdenünk kéne, hanem szeretni egymást. Nem ismeretleneknek kell lennünk egymásnak, hanem szeretőknek. Férjnek és feleségnek kéne lennünk. De elcsesztem mindent... Most meg kell próbálnom megváltoztatni... - Kérlek... - hangom lágyabb lett, ahogy könyörgőbe váltottam. Fejemet a nyakhajlatá hajtottam. Finom illata mely az enyémmel keveredett és az orromba kúszott, magával ragadott, s visszarepített arra az időkre, mikor még semmi baj nem volt. Kezeimmel, melyekkel még mindig csuklóit fogtam, kereszteztem előtte, ezzel átölelve vékony, kicsit remegő testét. Fogyott... Éreztem ahogy csontjai szúrják a bőrömet és ahogy termete szinte eltűnik a karjaim között. De a bőre... A bőre még mindig olyan finom puha vilt, akár a selyem. De fehérebb, és törékenyebb. Még ezek ellenére is gyönyörű volt, de rosszul éreztem magam, mivel ez is miattam történt.

- Yoon Gi... - hallottam meg vékony, remegő hangot, melyre egy kicsit felemeltem fejemet, ránézbe a tükörből Annabellre. Mostmár láttam az arcát, mely meggyötört volt - Kérlek engedj el... - mondta halkan, mire az agyamat megint beterítette a düh kis köde, ami miatt csuklói körül ujjaim újra megfeszültek. Mosolyogva a füléhez hajoltam, majd mosolyogva mondtam az igazságot, ami ellen küldött.

- Rajtad van a pólóm... - mondtam mély, érzéki hangom, melybe egész lénye beleremegett - ... A láncom és az illatom... Virít rólad hogy az enyém vagy... - apró teste mint a kocsonya, remegni kezdett, mire mosolyom még nagyobb lett. Örültem hogy még mindig így reagál a mozdulataimra és a hangomra. Nyaka felé fordítva fejem kezdtem el beborítani csókokkal. Pőre olyan finom volt mint régen, ha nem finomabb. Lélegzetvételem hangosabb lett, és szorításom is megerősödött és még jobban magamhoz szorítottam - Nézz ránk Kicsim... - búgtam nyakába - Tudom hogy nem coltam egy minta pasi. És tudom hogy nem mondtam elégszer hogy szeretlek... De kérlek... Higgy nekem... Én csak téged akarlak... Csak téged szeretlek... Kérlek... - suttogtam bőrére, ahogy egyre jobban kezdtem megtörni. Fájt a szívem és a szerelem... Úgy, jogy megint itt van mellettem, ellágyultam, és egy érzelgős kisfiú lettem aki megbánta minden bűnét. Nem tudnék enélkül a lány nélkül elképzelni az életemet. Olyan szinten szerettem belé, hogy elvesztem volna nélküle - Kérlek... - szorítottam jobban össze szemem, hogy még véletlen se eresszek el egy kósza könnycseppet. Nem kaptam rendesen levegőt, így nehéz volt nem hirtelen venni éltető oxigént amely a mi illatunkkal keveredett. Számban egyre keserűbb íz lett, ahogy belegondoltam,... Talán most érzem ezt utoljára...

- Yoon Gi... - hallottam meg az angyali hangot, de nem mertem felemelni a fejem. Nem akartam hogy lássa az összetört fiút... Szememből kibuggyaltak az első cseppek, melyek benedvesítették vállát takaró pólómat. Éreztem, ahogy keze lassan kicsúszik gyengülő markom közül... Azt gondoltam hogy el fog lökni magától... De nem. A rövid kis ujjacskák a hajamba túrtak, mely miatt megfeszültem, de azonn megnyugodtam... Megérintett... Ez az a gyengéd, szerelmes érintés amit imádtam... - Kérlek ne sírj... - mondta halk, lány hangján, melyen érződött hogy hogy neki sem kell sok hogy elbőgje magát - Nem szeretem ha sírsz....