Egy rosszfiú kiszemeltje

A fiúk kattogó agya

- Anya szerdán fog hazaérni - mondtam Yoongi-nak, miközben vágtam fel a csirkehúst. Ő söprögetve hallgatta kijelentésemet, egyhuzamban a zenével ami a hangfalakra kapcsolt telefonjáról szólt.

- Akkor majd kimegyünk elé és hazahozzuk - mondta ötletét, mely kedves volt tőle. Nagyon tetszett ês megmelengette a szívemet, ahogy mennyi szeretetet sugárzott anyukám felé. Egyszer mesélte, hogy nagyon sokat jelentett neki mikor anya hitt a kapcsolatunkban és nem zavarta el annak ellenére hogy ő egy olyan ember akivel sok baj van. De ott volt, támogatott és lökdöste a hátunkat, míg nem úgy összeütköztünk, hogy én végül magamhoz szorítottam a szívemmel, de akkor testemmel még el akartam lökni. Ebben igaza volt Manónak. Anyának tényleg sokat köszönhetünk. Akár azt is mondhatjuk hogy a kapcsolatunkat.

- Köszönöm - letettem kezemből az éles kést, és megtöröltem játszós pólómban a kezemet és sétáltam oda hozzá, majd egy apró, édes és köszönő puszit nyomtam ajkaira melyet azonnal elfogadott.

- Ez természetes ha szeretem az anyósomat - jelentette ki kuncogva, majd egyik kezébe fogta az egyik seprűt, míg a mádikkal derekamat átkarolva húzott magahoz közelebb. Tekintetünk összeakadt és nem hagyta hogy a másiké szabadon szaladjon bármerre is. Az ilyen pillanatainkban olyan volt mintha újra és újra elcsábított volna ez a férfi.

- Még nem az anyósod - oktattam ki suttogva, s szinte ajkaira fújva a szavakat. Párnáink szinte már egymáséin voltak, de húzva egymás agyát nem érintettük össze.

- Még - mondta ki mosolyogva a kis szócskát, majd ajkait az enyémeknek nyomta, melyeket örömmel fogadtam.

- El akarsz venni egy külföldi lányt? - kérdeztem vissza ugyan úgy suttogva kettőnk közé.

- Igen. Igent mondanál?

- Nem - kuncogtam viccelődésképp, melyet ő is értve szállt be mellém a nevetésbe. Az a mély orgánum melyben hallottam kuncigását, elvarázsolt és egy másik világba repített.

- Szeretsz még egyáltalán te hülye? - kérdezett újra, még mindig mosolyogva.

- Dehogy is. Gyűlöllek te szemét - nyomtam még egy puszit párnáira.

- Akkor jó - döntötte homlokát az enyémnek, és lehunyta szemeit. Én is követtem tettét, és lehunytam pilláimat. Ez az a csend amit szerettem. Mikor csak az ő lélegzetvételét hallom és érezem. Mikor hozzám ér olyan lágyan, akár egy újszülött kiscicához. Mikor csak mi vagyunk...

...

Vernon szemszöge

Nos számoljuk ki. Három nap múlva jön az anyukája vissza. Az én szüleim pontosan egy héttel utána. Szóval. Még anyáék érkezése előtt kéne elhozni. De baszki hogyan. Leüssem? Elkábítsam? Vagy leragasszam a száját és lekötözve hozzam el? Vagy esetleg bedrogozzam? Annyi féle módja van ennek! Egy olyat kéne találni ami nem okoz túl nagy kárt. Drog kihúzva. A kiütést még meg lehet hagyni ha nem sikerülne időben megtenni. Kloroform. Biztonságosabb mint az előző kettő. Ha lekötözöm, nem marad nyugton és feltűnést kelt. De szerintem viszek mindent ha bármenyik közül az egyik nem használna. Egy téli napon a legtökéletesebb. Hamar lesz sötét, és akkor megy haza. Perfect! De akkor meg is kéne addig figyelni. De baszki! Mindig más úton megy és azzal a kis szőke fasszal! De várjunk... Van olyan mikor egyedül megy. Akkor... Hm... Lehetséges hogy megoldható... Nagyon tetszik ez a játék. De még mennyire!

Yoongi szemszöge

Agyan olyan szinten kattogott, hogy nem hagyott egy percre sem aludni. Minden egyes nap, az a bizonyos rossz érzés, mely egy jó ideje rabságban tart, egyre jobban erősödött. A mellkasomra mintha 20 kilós súlyokat raktak volna és akaratom ellenére is minden izmom megfeszült. Ugrásra kész voltam mindenre. Éreztem, sőt tudtam hogy valami itt készül. És az a mocskos bűz, Vernon felől jött. Mint egy levakarhatatlan szardarab. Legszebben és leggyengédebben, így tudtam volna leírni.

Annabell rajtam feküdve aludta az igazak álmát, melyeknek én lettem az örző védője. Még mindig hihetetlen belegondolnom, még ennyi idő után is. Ezzek az ördögi szépséggel, ezernyi fiú és férfi csorgatja utána a nyálát. És az kellett neki, aki a legrosszabbak közt volt. Bárkit megkaphatott volna, BÁRKIT! Még Vernon sem tévesztette szem elől, és azért a lányok szemében ő sem egy ronda csávó, ahogy elnéztem. De mindegy is. Neki legyenek ott a kis mázos kurvák. Nekem itt van Bell. A földreszállt angyal, aki elfogadta a hibáimat és ezeket aranyosnak találta, illetve érdekesnek. Valaki undorodott és lenézett engem a beszédhibám miatt. Ő aranyosak találta. Valakinek nem tetszett hogy alig vagyok romantikus. Neki ez pont tökéletes volt. Hozzám bújt, fogta a kezem, csókot adott mikor jól esett és mikor zaklatni akart. Piszkált, hogy jobb kedvem legyen. Anyáskodott, mikor hülye voltam vagy csak simán tapasztalatlan valamiben. De azt szerettem legjobban mikor mellettem van. Mindig imádtam ahogy félig a mellkasomon alszik, vagy ha hátulról átölelem. Olyan nyugodtságot sugárzott és élveztem, hogy a legvédtelenebb pillanatában, én vigyázhatok rá. Az illata, a meleg, finom és puha bőre, a kis termete, az édes szuszogása nélkül, már nem tudtam volna elképzelni az estéimet. Mikor a ruháimat hordta, egyszerre volt kislányos és nőies ami nagyon imponáló volt számonra. Ha ezt a lányt elvennék tőlem, én nem tudom mit tudnék utána kezdeni. Nem tudnék anélkül elaludni, hogy ez az apró termetű lány ott ne lenne mellettem és nem idegesítene fel minden egyes adandó alkalommal, mikor csak kedve szottyan hozzá. Igazából ezért szerettem bele. Érdekes és váratlan személyiség, tele izgalmakkal, szenvedéllyel és szeretettel, melyet mind magamnak akarok. Tudom hogy önző vagyok. De egyben őszinte is.