Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A Nap útja I.

„A Nap felkel! A nép felemelkedik!"

Hangos harangszó hasított a reggeli nyüzsgésbe, amikor Mahado és Elyaas a nyugati-negyed főterén haladtak keresztül, mellettük a hatalmas, márványból és homokkőből álló templom emelkedett ki a környező házak közül. Az Ozirisznak, az Alvilág urának, épült templom főként törtfehér és zöld színekben játszott, a zöld bőrű istenséget ábrázoló szobrokat és a tetőt tartó oszlopokat smaragd, aquamarine és lapis lazuli kristályok díszítették.

Az Alvilág temploma talán nem tartozott a legmagasabbak közé, de méltán rendelkezett a legnagyobb alapterülettel, és a legtöbb földalatti szinttel, pontosabban néggyel. A második földalatti szinten volt található Anubisz, a holtak védelmezőjének szentélye is, akit a sakálvérűek legfőbb istenségükként imádtak. Rögtön a bejárat mellett pedig Ízisz, a hűség és házasság istennőjének szentélyét rendezték be, akit emellett Ozirisz feleségének is tartottak.

A harang tovább csengett, éles hangja még a negyed széleihez is elhallatszott. Mahado számára nyilvánvalóvá vált, hogy ma reggel már nincs ideje tiszteletét tennie az Alvilág templomában, vagy köszöntenie Ozirisz főpapját, illetve Anubisz papjait*. Az Alvilág templomához tartozott egyébként a legtöbb halandó pap, Ozirisz papjai, mivel Ré, Básztet, Thot és Hórusz papjai főkén az istenek kegyeltjei közül lettek kiválasztva.

– Ez nekünk szól, a Rendgyűlést jelző harangszó! – jegyezte meg Mahado idegesen, Elyaasra pillantva. – Elnéztük az időt, már ott kellene lennünk!

– Nos, akkor mi lesz? Felpattansz a hátamra? – vigyorodott el az aranysárkány. Ő legkevésbé sem izgatta magát a késésen. Neki csupán annyi dolga volt a Rendnél, hogy a népe harcművészetét, harctudását adja át a tagoknak. Ellenben Mahadónak a kiképzés felügyelése mellett még számos, más tennivalója akadt.

– Álmodozz csak! – vágta rá a mágus, és szemeiben élénkzöld fény csillant. – Ott találkozunk! – mondta, majd tett pár futólépést előre és elteleportált a Rend központjának kapujához.

Az Aranysárkány Rend központjának egész területét több méter magas kőfal és mágikus erőpajzs védte, lehetetlenné téve így, hogy bárki a központ bármiféle belső tere és a külvilág között teleportáljon. Ha valaki már odabent tartózkodott, az térugorhatott ugyan egyik helyről a másikra, de kizárólag a központ határain belül.

Mahado kihúzta magát, megigazította az ugrás közben kissé összegyűrődött köpenyét, és amint a bejárat előtt álló őrök kitárták neki a hatalmas, arannyal díszített faajtó két szárnyát, besétált a végtelennek tűnő udvarra. A két, páncélba öltözött és lándzsát tartó kapuőr fejet hajtott neki, mialatt elshaladt mellettük. Tekintetét gyorsan végighordozva az udvaron az a tőle jobbra elhelyezkedő hatalmas, fehér és arany színekben tündöklő villa mellett összegyűlt tömegen állapodott meg.

Intenzív, tompa puffanás által keltett rengéshullámok rázták meg lábai alatt a talajt, amikor félúton járt a villa és annak széles lépcsősora előtt összegyűlt rendtagok táborához. Hátra sem kellett pillantania, hogy meggyőződjön róla, Elyaas ért földet a falon kívül, s nyilván nemsokára beéri őt. Lágy szellő csapta meg hátulról, mialatt Elyaas felvette emberi alakját, délceg léptei az udvar felé közeledtek.

– Szép és derűs reggelt, uraim! – köszöntötte a sárkány széles mosollyal az őröket, akik egy biccentéssel válaszoltak. – Hé, Mahado, várjál már meg! – kiáltott jobb karjával hadonászva a vállai felett hanyagul hátrapillantó mágusnak. A tábornok csupán megforgatta a szemeit, s egy nagy levegővételt követően tovább haladt a villa főlépcsője felé.