Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Meglepő fordulatok I.

„Megfogadtam, hogy nem adom fel, hogy nem leszek gyáva kiscica!"

Sitara rájött, hogy az a néhány edzés, amin rész vett a Rendnél, koránt sem volt elég, hogy egy efféle karddal vívott harcra felkészítse. A fegyver ugyanis bizonytalanabbul nem is állhatott volna a kezeiben, vágásai és döfései ennél ügyetlenebbül nem is alakulhattak volna. Rosszabbul állt, mint korábban, így végül elhajította a kardot, ami egy cseppkőbe fúródott, majd oroszlánként küzdött tovább.

Egyre nehezebben tartotta magát, a két éjelffel szemben, a tagjai sajogtak, ő maga pedig végtelenül kimerült. Úgy érezte, minden izma ellene van, s másodpercek kérdése, hogy kiterül, ellenfelei nyílt prédájává válva. A helyzete végzetesen kilátástalanná vált, cseppkőoszlopok vették körbe, nem volt hová menekülnie a két oldalról közelítő kék bőrű katonák elől. Nagyot nyelt, ahogy készült, hogy talán mégis Mahado után menjen az Alvilágba. Ám mielőtt végleg elvesztette volna az oly nehezen visszaszerzett reményt, a macskavérűek női vezérének szavai törtek utat maguknak aggódó elméjében.

„Soha, senki nem fog tisztességesen harcolni veled, ha vérre megy a küzdelem!" –Nia átható szavai szinte a lelkébe égtek. – „Macskavérű vagy, egy ragadozó, a mi fajtánk. Erős, szívós, vad és független, s emellett nő is vagy. Macskanő. A ravaszság a legfőbb fegyvered, használd!"

Az oroszlánlány gondolatai sebesen pörögtek, mialatt két oldalról közelített felé egy-egy végzetes csapást indító penge. Mély levegőt vett, lehunyta szemeit, majd az utolsó pillanatban leguggolt, és pár hátra bukfenccel menekült ellenfelei elől. A két éjelf egymást találta el, bár páncéljuk megvédte őket a sérüléstől. Ám Sitara sem volt rest, minden maradék erejét összeszedve tért ki a soron következő csapások elől, majd úgy manőverezett, hogy a katonák végül sikeresen elbuktak. Egyikük egy alacsonyabb állócseppkövön bucskázott át, a másik a saját lábait akasztotta össze. Tara ekkor el tudta szedni az utóbbi kardját, majd amíg ő botladozott, egy jól irányzott csapással felé suhintott, ám a tag hirtelen elesett, így csak a levegőt találta el.

A cseppkövön átesett kék katona feltápászkodott, s a másik is összeszedte magát, és újra közrezárták a hercegnőt, aki feltartott karddal nézett velük macskaszemet. Tudta, hogy ha újabb kardvívásba kezdenek, nem jut semmire, így ezt inkább elterelésnek szánta. Újra az erejét készül bevetni, s amikor sikerült megfelelően hangulatba jönnie, elejtette a kardot, majd tenyereit a kékek arcai elé tartotta, s minden maradék energiájával a lehető legforróbb hősugarakat küldte feléjük. Kezei most vörös színnel is felizzottak, mintha lángoló aura vette volna körbe a bőrét, mialatt ellenfelei fájdalmas ordítások közepette kaptak felhólyagosodó arcbőrükhöz.

Az ezüsthajú katonák egy térdre estek a kínoktól, ám Sitara hasonlóan sokkos állapotot élt meg. Teljesen üresnek érezte magát, mintha az összes életenergiáját kiszívták volna. Minden tagja sajgott, nehezen vette a levegőt, mialatt növekvő foltok kúsztak látóterébe. Végül már csak azt érezte, hogy kicsúszik a talpa alól a talaj, ő maga pedig rongybaba módjára dőlt el a hideg, kemény földön. Utolsó pillantásai közepette látta, ahogy Anu odaüget hozzá, aggodalmasan megugatja és nyalogatja az arcát, majd végleg a sötétség birtokló karjai ölelték át, s ő maga a semmibe veszett.

A cseppkőoszlopokkal tűzdelt, étkezőnek használt csarnokot lármás csatazajok töltötték be. Időközben az oroszlántestvérek helyzete is kezdett meglehetősen reménytelenné válni. Jahi és Szokar kényelmetlenül sarokba szorították Ekont a terem szélénél, ahol az oroszlánnak már nem volt hova hátrálnia, s egyre fáradékonyabban és darabosabban mozdulatokkal védekezett. Afolabi éles fogai és karmai súlyosabbnál súlyosabb vágásokat ejtettek Khari bőrén, vére vörösre színezte korábban selymes fénylő, aranybarna bundáját. A fájdalom kezdte meghódítani az oroszlánfiú kitartását. Ekene alig győzte kapkodni a fejét az éjelf harcos és a két sólyom között, miközben egyre gyakrabban került a földre. Hiába minden állhatatossága, az ő teste sem bírta már sokáig az effajta megerőltetést.