Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Rejtélyes idegen

"Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy biztonságban érzed magad, hogy semmitől sem félsz, hogy úgy érzed, semmitől sem kell tartanod! Bátor csak akkor lehetsz, ha van félelmed, amit legyőzhetsz, s legyőzöd azt!"

„A félelmed a legjobb módja, hogy megmutasd, milyen bátor is tudsz lenni! Senki sem születik erősnek, de erősebbé válhatsz, ha van elég erőd bátornak lenni, és tovább menni az úton, még akkor is, ha úgy érzed, egy lépést sem tudsz már megtenni."

„Egyedül az számít, hogy feladod, vagy a végsőkig kitartasz! (...) Az élet küzdelem, és minden csata addig tart, amíg az egyik fél veszít, vagy feladja. (...) Lehet, hogy amúgy is veszítenél, de ha feladod, az utolsó esélyed is eldobod magadtól. Amíg csak lehet, menj tovább az úton, mert erről szól az élet!"

Néhány perccel korábban...

Mahado feszülten kutatott minden érzékével a hercegnő után a nyugati-negyed utcáit róva. Ozirisz templomához érve azonban akaratlanul is egy fekete ruhás alakot fedezett fel a kavargó tömegben. A főtéren elhelyezett fáklyák fénye megvilágította az emberek színes, éjjeli ruházatát, míg az alak sötét árnyékként mozgott közöttük. Döntenie kellett, s úgy vélte, ha elfog legalább egy elkövetőt, azzal végső soron a birodalom biztonságát őrzi. Ekkor észrevette a közelben szaglászó Mosit, aki még emberi formájában volt, s szintén felfigyelt az alakra.

– Mosi! – kiáltotta a tábornok. A kém koncentrációjából kizökkenve fordult a mágus felé.

– Kapjuk el! – bökött Mosi az egyre távolodó fekete sziluett irányába.

– Te, kérlek, keresd meg a hercegnőt, és védelmezd őt az életed árán is! – adta ki a kérésszerű parancsot Mahado. – Érzem, hogy ez a fekete ruhás egy mágus, így előnyösebb, ha én megyek utána.

– Igaz, én is megéreztem – bólintott Mosi. – Megyek – hajolt meg engedelmesen, és homokszínű oroszlánná változva elvágtatott az ellenkező irányba.

A varázsló lelkéről egy kevés kő esett le, hogy immár van, aki Sitara után néz, de nem volt vesztegetni való ideje. Egy időre kizárta elméjéből a lány iránt érzett aggodalmat, és a tömegen keresztül a fekete ruhákba bújt mágus után iramodott. Célpontja viszont hamar észrevette őt, s a főtér szélét elérve egy könnyed, gyors ugrással felugrott egy falszerű kerítésre, majd egy fehérre meszelt, négyzetes alakú ház tetőteraszára. Egyik lapos háztetőt követte a másik, s sivatagi nyúl ügyességével menekült a hold-negyed irányába.

Mahado nem tétovázott, hasonló, varázserejét is igénybe vevő ugrásokkal a nyomába szegődött, s bosszúálló oroszlán módjára követte az idegent. Hosszú percekig kergetőztek a házak felett, amíg egyszer úgy tűnt, a célpont fáradni kezd. Mahado már a kezdetektől érzett valamit az aurájában, ami nyugtalanította, de a heves hajsza lefoglalta minden figyelmét, így eddig képtelen volt rájönni, mi az. Végső elhatározásában a levegőbe vetette magát, szemei zöld lángokban égtek, majd a természetfelettien hosszú ugrás lendületét kihasználva térugrott.

Közvetlenül a fekete ruhás mellett jelent meg, elkapta a karját, egy forgó mozdulattal kiseperte alóla a lábait, és a földre vitte. Mikor az alak tápászkodott volna fel a háztetőről, lendületből egy hatalmasat készült behúzni neki. Ekkor viszont meglátta az arcot, amit addig a fekete kapucni teljesen eltakart, ám most csak haját fedte el. Ökle ösztönösen megállt fejétől egy hüvelyknyire.

– Nő vagy! – döbbent meg Mahado a sötétbőrű nő világító, zöld szemeibe tekintve. A fekete ruhák több rétegben takarták testét, elrejtve főbb nőies vonásait, ám elég közelről észrevehető volt homokóra alakjának lágy sziluettje. – Varázslónő...