Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Ütköző vélemények

„Ne olyasmivel takarózz, ami nincs!"

„Jellemző, hogy a férfiak végső soron sohasem mernek igazat adni egy nőnek! Sértené a büszkeségüket, ha egyszer egy nő oldaná meg a problémájukat, ezért inkább megszabadulnának tőle!"

„Visszajössz még, vagy fogadjam el mostantól a barlangi macska sorsot?"

„Életben kell lennie! Olyan nincs, hogy nem!"

Nia egyszerre három ellenféllel harcolt, s sebesebben pörgött-forgott bárkinél, ám mozdulataiban egyértelműen megmutatkozott a kimerültség. Nala és Ekene már szinte csak leopárd, illetve sárga oroszlán alakjukban szökelltek a kékek között. Chikelu megpróbálta emberi és oroszlán alakja váltogatásával megzavarni az ellenséget, egyre kevesebb sikerrel. Tamir szerzett az éjelfektől egy fekete kardot, így egyik kezében fekete, másikban aranyszín pengével próbált ellen tartani két ellenfélnek, mialatt a harmadik csapásai elől igyekezett kitérni.

Mahado elhajolt a felé lendített fekete penge csapása elől, majd saját, aranyszín kardjával lendült ellentámadásba. Bevetette volna varázserejét, hogy újból fordítson a harcon, de érezte, hogy energiatartalékai igencsak kifogyóban vannak. Bár a kékek nagy létszámuk miatt kezdtek felülkerekedni rajtuk, a tábornok bölcsebbnek látta varázserejét egy esetleges vészhelyzet vagy éppen arra a bizonyos megfelelő alkalomra tartalékolni. Háttal állt ellenfelének, majd egy félfordulattal egybekötött erélyes kardlendítéssel támadt rá, a két kard egymásnak feszült, végül súrlódva csúsztak el egymáson.

A mágus hirtelen egy erélyes rúgással taszította távolabb magától az éjelfet, ám ahogy bakancsa a fekete páncéllal érintkezett, egy feltörő, lila erőtér őt is hátralökte. Hanyatt a talajba csapódott, majd a becsapódás okozta zúzódások fájdalmait elnyelve ugrott talpra, s lendítette kardját kelletlenül az újabb felé tartó katona irányába. A tábornok harc közben erősen járatta a fejét, hogy vajon miképpen kerekedhetnének ki az egyre reménytelenebb helyzetből, amikor a megoldás ezúttal önmagát hozta el.

Váratlanul egy szinte ugyanolyan, gyöngyházfénnyel izzó erőtér söpört végig a folyosón, amellyel már korábban is találkozott. Az idegen energia ezúttal is megbolygatta kicsit auráját, ahogy hatására Nala és Ekene ideiglenesen, önkénytelenül visszaváltoztak emberi alakjukba. Nia, Tamir és a többiek ösztönösen néztek össze Mahadóval, majd ismerték fel, hogy a kékek páncéljából kiveszett a lila izzás.

– Semlegesítette az energiájukat – tette szóvá az egyértelműt Kelu.

– Pont, mint a csarnokban – jegyezte meg Tamir.

– Zoana... – vetette fel Nia elmerengve.

Mahado már kevésbé engedett magának időt a merengésre. Kihasználva azt a pár pillanatot, amíg a kékek zavarodottan meredtek egymásra, elkiáltotta magát.

– Földre! – utasította embereit, mialatt kezeit olyan pozícióba emelte, mintha egy láthatatlan, nagyobbacska gömböt tartana.

Ahogy Nia és a többiek a talajra vetették magukat, a mágus tenyerei között zöld szikrázás jelent meg, mely egyre nagyobb intenzitással pattogott. S amikor Mahado az ellen felé fordította tenyereit, az energia zöld villámok formájában hasított a levegőbe, s talált el pontosan a mellkasán minden éjelf katonát. Ahogy a villámok elérték őket, zöld szikrázás vonta be testüket, s így, hogy páncéljuk nem tartalmazta a lila energiát, szinte tovább vezette rajtuk a halálos csapást. Az ellenség tagjai, több tucat katona, kivétel nélkül eszméletüket vesztették, páran életüket, s erőtlenül rogytak a földre.