Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Nehéz reggel

„Nem vagyok én valami törékeny, nílusi virágszál, hogy még a folyosón is kísérgetni kelljen!"

„Hódítók kölykei, ha felcseperednek, maguk is hódítókká válnak!"

„A felszín a mélység kezdete, az önzés a túlélés. Tán nem arra teremtettek minket az istenek, hogy túléljünk?"

Alig emelkedett a karmazsin napkorong a horizontot határoló keleti hegyek felé, piros árnyalatba öltöztetve a Nílus vidékét, Théba oroszlánhercegnője rémülten riadt fel rémálmaiból. Pár szapora lélegzetvétellel igyekezett rendezni feje zúgását, s megnyugtatni magát, hogy a képek, melyek elméjét kínozták, a múlt szétfoszló árnyai csupán. Ahogy számított, az éjjel folyamán többször újraélte az éjelfekkel vívott csata borzalmait, a kegyetlen küzdelmet, a féktelen fájdalmat, a maró magányt. Álmai legkellemetlenebb elemének pedig utóbbi számított, azok a pillanatok, amikor úgy érezte, teljesen egyedül maradtak Anuval, amikor úgy hitte, reménye talán örökre elveszett.

Sitara Hathor, a szeretet és szerelem istennője napjának reggelén, ironikus módon, kifejezetten magányosan ébredt. Bár rémálmai elszigeteltségéből sikerült kiszakadnia végre, ezzel együtt abba is bele kellett törődnie, hogy most talán még inkább egyedül van, mint ott, a Pincének nevezett barlangbörtönben, avagy azon a sötét folyosón, az éjelfek elől bujkálva. Ott legalább Anu vele volt, ellenben a fekete eb most épp a Szekhemré házban romantikázott Zarával, a számára még mindig kétes megítélésű boszorkány, Zoana kutyájával. Mahado sem éjszakázott nála, csupán egy rakat testőrt csődített lakosztálya ajtói elé, ám ők koránt sem számítottak számára értékelhető társaságnak.

A hercegnő kedvetlen sóhajok közepette mászott ki langyos ágyból és fogott bele reggeli rutinjába. Nakato szerencsére már minden szükségeset előkészített neki a mosakodáshoz és öltözködéshez, így nem feltétlenül volt szüksége azonnali segítségére. Sitara örült, hogy nem kell szobalánya után kiabálnia hajnalok hajnalán. Amikor csak alkalma adódott, szertett mindennemű piperkőc, udvari szokást mellőzni és egyedül készülődni. A macskafarkának sem hiányzik még egyetlen szolgálólány sem, aki haját tépi a fésűvel, túlságosan szorosan igazítja alakjára öltözékét, földig érő szoknyába tuszkolja bele, és mindezen testi kínzások mellett mindenféle kencéket és festékeket ken az arcára!

Ez utóbbit, a sminkelést a hercegnő előszeretettel hagyta ki, amikor csak egyedül készülhetett. Nem bírta a feles festék- és kencerétegeket elviselni a bőrén, a macskarisztokrácia helytelenítő, szinte már gúnyolódásba hajló megjegyzéseit már annál inkább. Ha pedig bármelyik nemes meg merte szólni hanyag külsejét, amit ő maga egyszerűen természetesnek nevezett, a csípős visszaszólások a hercegnő oldaláról sem maradhattak el. Vad és lázadó stílusa miatti botrányai árnyékában, melyekbe egy dekádon belül akár többször is keveredett, hagyományokat kigúnyoló kinézete volt még így is a legkisebb gond vele a macskarisztokrácia szemében.

A hercegnő friss rózsavízzel megmosta az arcát, majd mindenféle fonásokkal és gyöngyökkel való vacakolás nélkül kifésülte haját. Belebújt egy kényelmes, nem túl hosszú, se nem túl rövid ruhába és egy pár kényelmes saruba. Egyik szokásos, törtfehér tunikáját kapta magára ezüstmintás szegélyekkel, a hozzá illő övvel és hajpánttal, utóbbival a rakoncátlan tincseket simította ki arcából. Fekete, ankh kereszt medálja ezúttal sem hiányozhatott nyakából. S miután némi rózsaillatú parfümöt csepegtetett kulcscsontjára, abból sem mázsányi mennyiséget, máris indulásra készen állt.

Óvatosan pillantott ki lakosztályának ajtaján, s a testőrök tiszteletteljes biccentései közepette megkönnyebbülten nyugtázta magában, hogy azok a zizzent fivérek, Baako és Jojo nagy szerencséjére nem tartózkodnak közöttük. Nagy lendülettel indult meg az uralkodó család által használ kisebb étkezőhelyiség felé, ám még sebes lépteivel sem tudta lerázni az ezúttal kitartóan mögé szegődő testőröket. Mind aheten dárdát fogtak kezükben, ám oldalukon díszes hüvelyben kardot is viseltek.Sitara útközben többször is eljátszotta, hogy megállt, mintha egy díszvázát, fali festményt vagy kihunyó lángú fáklyát szemlélne éppen, majd hirtelen folytatta útját, ám a szentit és páncélt viselő három harcost, két macska- és két sakálvérű férfit nem tudta lehagyni, ők makacsul zárkóztak fel hozzá minduntalan.