Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Macskák és kutyák

„A macskák nem ismerik a nyelvet, de ugyanúgy éreznek és érzékelnek dolgokat, mint mi, emberek és isteni kegyeltek."

„A fekete oroszlánok mindig is különlegesnek számítottak az alakváltók körében."

Éjfél után nagyon lecsökkent a hőmérséklet a nappali hőséghez képest, amihez a sivatag felől érkező hűvös szél is hozzájárult. Mahado és Sitara a nap-negyed déli határánál járhattak, mikor egy erősebb széllökés pár pillanatra az arcukba fújta hajukat. A hercegnő megborzongott, s karjait dörzsölve húzta magán össze krémszínű köpenyét. Eddig észre sem vették, hogy a közeli sikátorokból, lyukakból, ládák közül macskák gyűlnek az utcára, akik lassan közbeveszik őket.

– Fázol? – kérdezte Mahado a lánytól.

– Nem – felelte Tara makacsul, szeretett volna minél erősebbnek tűnni.

– Hm – vont vállat a mágus egyet sóhajtva.

Sárga és zöld szempárok villantak a közelben, a hold és a fáklyák fénye verődött vissza a félhomályból kibontakozó macskák szemében, akik feltartott farokkal, óvatos léptekkel közeledtek.

– Sitara, nézd! – bökött a macskák felé Mahado.

– Sokszor csinálják ezt – felelte a lány kicsit sem meglepetten. – A macskák egyrészt maguk közül valónak tartják a macskavérűeket és elfogadják őket, másrészt tisztelik őket.

– Valami hasonlóról én is tudtam. De mindig körétek is gyűlnek?

– Nos... nappal nem gyakran, mert olyankor inkább lustálkodnak. A macskafélék éjszakai lények – magyarázta az oroszlán, miközben az őket kíváncsian figyelő cicák egyre közelebb merészkedtek. – Ám néha, ha Nanával a hold-negyedben lógunk estefelé, odajön hozzánk öt-tíz macska, és szinte körberajonganak engem. Nana emiatt hajlamos féltékeny lenn... – Egy pár macska hangos nyávogásba kezdett, majd rázendített a többi is, így a lány nem tudta folytatni.

– Talán ők is féltékenyek valamire? – kérdezett rá a varázsló. – Ezt is gyakran csinálják?

– Nem, inkább dorombolni szoktak! – próbálta Tara túlkiabálni a nyávogó hangzavart.

– Mit akarhatnak? – kérdezte a tábornok, szinte csak magától.

– Mindjárt kiderítem! – határozta el a lány. Mahado kissé csodálkozva nézett rá, mert nem értette, ezt mégis hogyan készül megtenni, hiszen... A macskák nem beszélnek, még a macskavérűekkel sem.

A lány féltérdre ereszkedett a holdfényben, miközben szemei átváltoztak, s karmaival a homokba kapaszkodva nézett a körülötte tekergő macskák szemébe. Azok hirtelen elcsendesedtek, megálltak és néhányuk egész közel merészkedett Tarához. A hercegnő mélyebben karmolta a homokba, s a közelben lévő néhány macska, egy fekete, egy vörös cirmos, és két világosabb színű ugyanezt tette, miközben mélyen néztek egymás szemébe. Az oroszlán akkor megérezte, sőt, szinte sajátjaként érzékelte, mit gondolnak a macskák.

– Mit csinálsz pontosan? – érdeklődte a varázsló, de Tara idegesen csendre intette.

– Pszt!

Mahado nagy levegőt vett, és szó nélkül figyelte tovább, ahogy a lány négykézláb ereszkedik, s egyre közelebb hajol a macskákhoz. Szemeikben egyszer-egyszer újabb fény csillant, teljesen úgy tűnt, minta értelmes lények módjára kommunikálnának. Egy-két cica különféle, nyávogáshoz hasonló hangokat is kiadott, közben Tara néha bólogatott, néha hümmögött valamit.