Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A Nap útja II.

„Bármilyen problémáról, bármivel kapcsolatban is van szó, remélem, tisztában vagytok vele, hogy azt elsősorban nem elvadult állatok példájára, hanem megfontolt, bölcs emberek módjára kellene megoldanunk!"

„Az ellenséget bántsátok, ha jön, ne egymást, ám néha még az ellenségedet sem árt tisztelni!"

A Rend tagjai kivonultak az udvarra, ahol Elyaas és Széth még a köröket futotta. Mahado vezetésével a tagok gyakorló ruhájukba öltöztek, ami a férfiaknál egy homokszínű nadrágot, a nőknél egy rövid ujjú, fél lábszárig érő, hasonló anyagú egyberészest jelentett, majd ők is csatlakoztak a futáshoz. Két kör után megkezdték a bemelegítést és a harci formagyakorlatokat. Ezekben már azok az új mozdulatsorok is szerepeltek, amiket a Zöldsárkány Rend tagjai mutattak nekik. A keleti rendtől már évekkel ezelőtt is érkeztek mesterek, akik megosztották velük tudásukat, és tőlük is utaztak el megbízottak a távoli Zöldsárkány Rendhez, de az, hogy a találkozóban legalább négy tucat rendtag vegyen részt, és az itt töltött idő alatt mind együtt edzenek, az idén valósult meg először.

A formagyakorlatok után némi erősítés következett, majd harci gyakorlat, és szintén erősítés. Az edzés félideje tájékán Elyaas, aki addig a futás fáradalmait pihente ki, is csatlakozott a társasághoz, és az aranysárkányok ősi harcművészetének további leckéit tanította a Rend tagjainak. Az idősebb tagok, és Mahadó is ennek a technikának már szinte minden csínyját-bínyját ismerték, ám nekik is jól jött a gyakorlás, és a fiatalabb tagoknak a tanulás. Az edzés legvégén egy úgynevezett szabad harc volt, amiben mindenki szabadon választhatott ellenfelet, vagy ellenfeleket, akikkel megküzdött gyakorlás céljából. Ám sokszor ezt a fázist a tagok a különféle viszályok elrendezésére fordították, és az elfajuló harcokat a magasabb rangú tagoknak kellett leállítania.

Kicsit más volt a helyzet ezúttal, mivel most két elég magas rangúnak számító személy, Széth és Elyaas esett egymásnak, és gyepálták rongyosra egymást a központ déli végében található nagyobbacska mesterséges tó partján. A harc annyira eldurvult, hogy már senki sem mert közbelépni, megkockáztatván, hogy súlyosan megsérül. Bár Elyaasban volt annyi tartás, hogy varázserejét, köztük lézercsóváját, ne használja egy földlakó ellen, fizikai erejét tekintve így is kemény ellenfélnek bizonyult. Széth felváltva emberi és fekete sakál alakjában küzdött ellene, de így sem bírt vele. Alig párszor sikerült harapásaival felsértenie Elyaas bőrét, miközben a sárkány őt többször a földhöz vágta. Kezdetben még kardokkal harcoltak, de azok már rég szanaszét hevertek a tó partján, s most öklükkel estek egymásnak.

– A végén még megölik egymást! – aggodalmaskodott Nia a verekedők köré gyűlt kisebb tömeg élén.

– A sárkányok és a sakálok túlságosan is forrófejűek – jegyezte meg Mosi.

– Az ő bajuk, ha kinyírják egymást – vont vállat flegmán Imina. – Bár egy-két éjszakát még eltöltöttem volna az aranyhajúval.

– Micsoda?! Te... együtt aludtál vele?! – fordult a nő felé döbbenten Horeth. Imina válaszul lazán vállat vont. Horeth nem győzte ingatni fejét a szemérmetlen viselkedésén.

– Szerintetek nem kellene közbelépnünk? – kérdezte Hatti.

– Maguknak keresték a bajt – jelentette ki Imari. – Egyébként is, melyikőtök szeretne szembe szállni egy aranysárkánnyal, ráadásul, amikor efféle elmeállapotban van? – hordozta körbe tekintettét vezetőtársain.

– Én biztosan nem – jelentette ki Nia. Hatti, Mosi és Imina egyetértően bólogattak.

– Akkor hagyjuk, hogy elpusztítsák egymást? – kérdezte Horeth, de neki sem fűlett a foga a közbeavatkozáshoz.