Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Félrecsúszott feltételezések

„Minden legyőzhető, ha nem máshogy, a saját ereje által!"

„Innentől párokban haladunk, ami azt jelenti, hogy könnyebben elrejtőzünk, gyorsabban mozgunk, de sebezhetőbbek is leszünk, valamivel gyengébbek, mint nagyobb csoportban."

Zoana épp csak kibontakozott a zöld aurából, máris a meghökkentő látvány taglózta le, ami fogadta őt a semlegesítőhöz vezető barlangfolyosón. A vezérlőszoba négy őre holtan hevert a földön, az ajtószárnyak kiszakítva a fémes keretből. Előttem értek ide? – döbbent meg, amint a teremhez közelítve hangos, egyiptomi nyelven folytatott vitatkozás hangjai szűrődtek ki odabentről. Honnan tudtak egyáltalán erről a helyről? Hatti és Imari bizonyára nem beszéltek. Hacsak...

Zoana visszaemlékezett a seregre, amit még odakint, a szavannán megállítani szándékozott. Valamivel Szekhemré és lova mögött ott állt Odina is szürke kancáján. A máguslány visszaállt volna? Talán, ahogy Jahi és a sólyomfiúk, mások is újra a Rendet választották? Nagyszerű – vált egyre idegesebbé. Még velük is számoljak! A varázslónő benézett a helyiségbe, s a tönkretett számítógépek, megrongált felszerelés és kiütött éjelf dolgozók után megpillantotta a nyolc fős csoportot az energiatermelő körül vitatkozni. Odina valóban ott volt közöttük, a mágus, aki beszólt neki a szavannán, akit Szekhemré csendre intett, és még hat másik rendtag, de a többi nem mágus, velük könnyebben elbánik. Figyelemfelkeltően megköszörülte a torkát, mialatt a küszöböt átlépte.

Oziré, Odina, Mosi, Desta és társaik nehezen jutottak dűlőre az energiatermelő megsemmisítésével kapcsolatban, mígnem egy nem várt vendég köhintése zökkentette ki őket a szenvedélyes vitából. Döbbenten kapták fejüket a küszöbön áthaladó, szürke köpenyes boszorkány felé. Lila hajfonatairól rögtön felismerték, tekintetükbe aggodalom és ellenszenv vegyült.

– Már csak ez hiányzott! – dörmögte Oziré.

– Tudod, én is pontosan ezt gondoltam, amikor felfedeztem a jelenléteteket – mondta Zoana hidegen.

– Remek – vonta össze Mosi bosszúsan a szemöldökét, majd ő, Desta és Hatanub rögvest kardot ragadtak.

– Azt hiszitek, azokkal a túlméretezett sárga késekkel bármire is mentek? – gúnyolódott Zoana. Arcán lenéző mosoly jelent meg, ahogy egy varázslattal mindegyikük kezéből kiragadta a kardot, még azoktól is, akik nem szegték azt fel, s kitaszította őket a folyosóra.

– Mit akarsz itt, boszorkány?! – förmedt rá Oziré, ahogy testét harcra készen arany aura vonta be, szemei zölden villogtak.

– Ó, tulajdonképpen... – Zoana a legnagyobb természetességgel beljebb sétált, majd elfordulva egy fémből készült kocka alakú szekrényhez lépett. Az valójában egy széf volt, aminek elején egy panelbe kellett beütni a megfelelő kódot. Oziré és csapata értetlenül nézték, ahogy bizonyos írásjeleket érint meg a kijelzőn, majd a szekrény pittyen egyet, s az ajtaja magától kitárul. Odabent egy tenyérbe illő, ovális alakú, fura szerkezet volt, ami a legtöbb éjelf dologhoz hasonlóan fekete fémből készült. Zoana felkapta a gombokkal és egy kisebb antennával ellátott szerkezetet, s kurtán felmutatta. – Csak ezt – mondta, majd úgy vélte, ideje faképnél hagyni a meghökkent bagázst, s a kijárat felé lendült.

A boszorkány útját utolsó pillanatban egy aranyszínű erőtér állta. Zoana ahelyett, hogy kapásból megpróbálja megszűntetni azt, dühösen kapta fejét az akadály létrehozója, Oziré felé.

– Azt hiszed, hagyom, hogy ránk küld a többi kéket? – kérdezte az altábornok lenézően. – Ostoba fruska! – Sárga varázskötél tekeredett Zoana teste köré, s vágta a falnak a korábbi széf mellett.