Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Letartóztatások

„Ha már megütött egy nő, legalább ne picsogj, mint egy kiscica!"

„A tudomány segítségével az emberek is képesek lennének a természet uralására..."

„Az isteneket csak az emberek találták ki, hogy szánalmas életük szánalmas eseményeit megmagyarázhassák."

„Nem lehet olyasmit megdönteni, ami nem létezik."

Pár sólyom körzött a Rend központja felett, ahogy a reggeli nap sugarai a villa homokszín falára vetültek. Mahado sebes léptekkel szelte át a kertet a néha csupán Imhotep házának nevezett melléképület felé. Zuna ügyét pár perce megtárgyalta a többiekkel, őröket küldött a Holdtemplom köré, s két védelmező kíséretében küldte haza a holdpapnőt. Így már csak egy dolgot kellett elintéznie a tervezett letartóztatások előtt.

Sietősen lépett a hallba, majd a lépcsőn lejutva nagy hévvel tárta ki a gyógynövény és vegyszer illatú labor ajtaját. Tekintetével máris a széles, oszlopokkal tűzdelt félhomályban úszó termet szemlélte. Pár fiatal alkimista segédet látott csupán. Kevesen voltak ilyen korán az alkimisták laboratóriumában, ő mégis remélte, hogy azt, akit keres, itt találja majd.

– Sebeth! – kiáltotta, mikor megunta a nézelődést. – Sebeth!

Az egyik asztalra halmozott jókora könyv és pergamenkupacok közül ekkor egy idős, fehérruhás úr bukkant elő. Lassacskán feltápászkodva pár lépést oldalra csoszogott, hogy jobban szemügyre vehesse a jövevényt. Nem éppen az, akire Mahado számított.

– Sebeth nincs itt – felelte a töpörödött tudós.

– Mikorra várható? – tudakolta a tábornok.

– Honnét kéne nekem azt tudnom? – húzta fel az orrát az öreg. Érdes hangja alig visszhangzott a tágas teremben. Mahado bosszúsan összevonta szemöldökét.

– Gebmesz! Ne szórakozz velem! – pirított állítólagos beosztottjára.

– Önnel egy légtérben lenni távol áll a szórakozástól! – Gebmesz aszott ajkairól olyan könnyen gördültek a gunyoros szavak, hogy Mahado hirtelen alig bírt visszatartani egy kelletlen felkiáltást. Valahogy aztán mégis sikerült neki, s megpróbálta szokásához hűen megőrizni hidegvérét, legalábbis annak látszatát.

– Az érzés kölcsönös – vágott végül vissza a tábornok. Az alkimistát mintha ez kissé meglepte volna, s eddig lenéző grimaszba forduló arcán mintha apró, elismerő mosoly jelent volna meg. – Tudnom kell, mikor érkezik! – folytatta a mágus. – Szükségünk van valamire, amit megígért, hogy mára elkészít!

– Igen, igen, a fekete méreg ellenszerére, a korábbinál nagyobb mennyiségben – legyintett Gebmesz, és az egyik szekrényhez battyogott. Mahado követte. – Sebeth ma nem jön be, röpke ötlet hatására Thiniszbe utazott. Meghagyta nekem, hogy ezt adjam oda. – Kivett a szekrényből tizenkét kisebb, parafa dugóval ellátott üvegcsét, amikben ugyanaz az aranyszínű folyadék csillámlott, mint a tegnap estiben. Mahado megkönnyebbülten vette át a fiolákat, s már épp próbálta volna egy varázslattal az aurájába rejteni őket, amikor az öreg óvón felemelte kezét.

– Az anyagtalanítás befolyással lehet a főzetre – figyelmeztette a mágust Gebmesz. – Ha egy másik dimenzióba rejti, majd visszahozza, lehet, hogy nem pontosan ugyanaz jön vissza. Az asztrális erők annak ellenére is kárt tehetnek egy ilyen bonyolult anyagban, hogy az aurájához lesz kötve.