Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A legenda valósága

"Az utóbbi időben megváltozott valami bennem. Egyre inkább vonzott a tűz, a lángok látványa..."

Egyre nyomasztóbbá vált a félhomályos, lila derengéssel telített, nyirkos levegő az éjelfek és földi szövetségesei által Pincének gúnyolt barlangbörtönben. A baljós csendet a cseppkövekkel tarkított plafonról pergő vízcseppek tompa koppanásai és az odalent tartózkodók fáradt sóhajai törték meg időről időre, hogy utána újból némaságba burkolózzanak. Sitara és a három oroszlán testvér már legalább egy órája törték a fejüket, de eddig nem jutottak semmi hasznosra. Pár mélyebb levegővétel kíséretében néha összenéztek, majd lemondó pillantásokat váltva megrázták a fejüket.

Pár újabb, végtelennek tűnő perc múltán váratlanul Zara ügetett le a Pincébe vezető folyosón és caplatott oda a hercegnő cellájához. Sitara érdeklődve kúszott négykézláb a cellát a folyosótól elválasztó rácsokhoz, mialatt Ekon, Ekene és Khari kíváncsi macskaszemekkel kísérték mozdulatait. A szőke kutya közelebb dugta a fejét a hercegnőhöz, majd a földre terített köpenyen kuporgó fekete eb felé bökött, s kacéran vakkantott párat. Tara bosszúsan megforgatta a szemeit, majd morgott egy sort, ahogy ráeszmélt, hogy Zara nyilván nem segíteni akart nekik, csupán a kanját jött meglátogatni a börtönben. Ezt igazolván a szuka újakat vakkantott Anu felé, aki azonban először gazdájára nézett, mintha csak az engedélyét várná a társalgáshoz.

– Tessék, beszélgessetek csak! – szűrte a fogai között Tara, és kissé távolabb húzódott a rácsoktól, hogy amikor Anu odaügetett, Zarához férhessen. A két kutya megszaglászta egymást a keskeny, de erős fém rudak résein keresztül, s amennyire lehetséges volt, még meg is nyalogatták egymás arcát, kissé összenyálazva a rácsokat.

– Szóval a kutyád nagy szukapecér! – kurjantotta el magát Ekon, mielőtt ő és Khari jót vigyorogtak. – Mefnet szerelmére, még az álnok boszorkány kutyáját is idecsábította!

– Inkább a világos szuka csavarta el a hercegnő kanjának a fejét! – véleményezte lánytestvérük, Tara korábbi beszámolójára visszaemlékezve.

– Ekenével értek egyet! – bólintott a hercegnő. – De legalább... – nézte az egymás társaságát láthatóan élvező párost, s kezdett lassan elhomályosulni Zara ellen irányuló korábbi ellenszenve –, Anu jól érzi magát vele!

A kutyák mélyen egymás szemeibe néztek, vagy éppen egymást szaglászták a rácsokon keresztül. Olyannak hatott az egész jelenet, mintha valamiféle ősi módon kommunikálnának egymással, s ezt mindketten kifejezetten élvezték is, amiről farkuk lelkes csóválása és vidám nyüszögéseik adtak bizonyítékot. Végül Zara és Anu egy utolsó nyalakodással zárták a találkát. A szőke kutyalány még búcsúzásképpen vakkantott egyet a hercegnőnek, majd elügetett azon az alagúton keresztül, amelyen érkezett. Sitara unottan sóhajtott és visszamászott a cella végébe, ahol az oroszlántestvérek tekintetével találkozott össze.

– Nos, a boszorkány szukája nem bizonyult hasznosnak a kijutásunkat tekintve – állapította meg Ekene komoly hangon.

– De legalább láthattunk egy jó kis előjátékot, szórakoztatás képen – vigyorgott Ekon. – Mindig is érdekelt, a kutyák hogyan nyomják! – Ekene jól tarkón vágta a bátyját, így az nyögött egyet, de tovább vigyorgott. – Úgy tűnik, nekünk csak ennyi jutott!

– Nem igaz! – rázta a fejét Tara, mialatt újra elszántság vett erőt rajta. – Ez az volt, ami Anunak jutott, egy futó börtönrománc! Most jön az, ami nekünk jár!

– Vagyis mi? – tudakolta Khari.

– Hazajutni! – vágta rá az oroszlánlány szenvedélyesen. – Csak még... ki kell találnunk hogyan!