Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Irány a hegy belseje!

„Nem vagyunk barbárok, nem gyilkolunk nemre vagy korra való tekintet nélkül!"

„Kölcsön karmolás visszajár."

„Senkit sem hagyunk hátra!"

„A büszkeséged ne álljon a küldetés útjába!"

„Nem várhatunk ölbe tett kézzel a sorsunkra!"

„A hercegnői rang nem pont azzal jár, hogy mindig van egy érdekelt hős lovag, aki megmenti a bajba jutott lánykát?"

Mahado és szűk kétszáz főt számláló serege egy nagyobb szikla mellett gyűltek össze, ahonnan már jól rá lehetett látni felettük a sziklafalon a barlangrendszer bejáratát jelentő ovális lyukra. Mivel ezt, a Vörös-tó csarnokához vezető a járatot használták az éjelfek legritkábban, ezért úgy döntöttek, mindhárom behatoló csapat innen szivárog be, s odabent válnak majd szét útjaik. A tábornok maga mellé intette vezéreit, az aranysárkányokat, a kint maradó csoportok kijelölt vezetőit, s mindenki mást, akik a hegység belsejébe készültek, ők pedig engedelmesen gyűltek köré. A barlangba belépő csapatok egyébként nem lettek népesebbek nyolc főnél, ami a lopakodás szempontjából volt elengedhetetlen.

– A felosztást már ismeritek. Nia, Tamir, Davu és Nala! – szólította fel őket, s ezzel egyetemben a velük álló Chikelut, harcos férfit és nőt, és kreol bőrű varázslónőt, Szatiah-t is végigmustrálta.

– Megkeressük a fegyvertárat! – fogott bele Nia küldetésük részletezésébe. – Hatástalanítjuk az őröket, és lehetőség szerint a fegyvereket!

A tábornok bólintott, majd a következő csoportra pillantott.

– Oziré, Mosi, Desta és Imina! – nevezte meg őket, s egyben végignézett a hozzájuk csatlakozó két sakálvérű férfin, egyikük a Széth által megnevezett Hatanub volt, egy oroszlánvérű nőn és egy harcos férfin.

– Megkeressük a központi vezérlő szobát, ahol az éjelfek a fegyvereik feltöltéséhez szükséges töltőegységet tartják – jelentette ki Oziré. – Megsemmisítjük a technológiájuk központját, hogy előnyüket szegjük!

Mahado bólintott, majd végignézett saját csapatán. Elyaas, Széth, Imani, egy nő és egy férfi leopárdvérű, egy harcos és egy boszorkány szorosan körülötte álltak.

– Mi pedig eljutunk a Pincébe és kiszabadítjuk a túszokat! Ha ez megvolt, jómagam és Tale – nézett a sötét hajú, kreol bőrű boszorkányra –, térugrással kihozzuk őket ide, majd kettéosztódva a két másik csapat után megyünk, hogy szükség esetén a segítségükre legyünk.

Az népes csoport minden tagja kötelességtudóan bólintott.

– Végezetül pedig! Imina, Horeth, a négy másik aranysárkány és a sereg többi része idekint marad. A szűkös, sötét járatokban még nagyobb hátrányba kerülünk, ám ha az éjelfek felfedeznek, igyekszünk a nyílt térre kicsalni őket. Ebben az esetben kerül sor az igazi összecsapásra, és mindannyiótoktól elvárom, hogy készen álljatok rá!

– Igenis!

– Igenis, tábornok!

A rendtagok zúgolódni kezdtek, ám mielőtt a kijelölt csoportvezetők visszatértek volna osztagukhoz, a Nia és az Oziré által vezetett csapatok pedig már el is indultak volna a hegyoldal felé, Mahado feltartott kezével intette türelemre őket.

– Még valami! – szólalt fel a tábornok. – Nők, idősek, gyerekek!

– Mi van velük? – kérdezte Nia.