Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Keveredő utak

„A halottak várhatnak, az élőkkel kell foglalkoznunk!"

„Együtt jöttünk, együtt távozunk. Senkit nem hagyunk hátra... legalábbis, aki még megmenthető."

„Mint egy különböző mélységekben húzódó útvesztő."

Számos éjelf katona vonult a vezérlőszoba előtti folyosóra, azzal a paranccsal, hogy semlegesítsék a betolakodókat. Oziré sikeresen elragadta nagyjuktól lézerfegyverüket, Odina pedig a maradékot fosztotta meg tőlük. Mosi és Desta vállvetve küzdöttek, a legváltozatosabb pörgéseket és átfordulásokat bevetve indítottak vágást és döfést aranyszínű kardjukkal. Hatanub és a másik sakálvérű férfi, Kek, már a kezdetektől állati alakban támadták az ellenfelet, akárcsak az oroszlánvérű nő, Sanura. A harcos férfi, Oziré és Odina végül csatlakoztak a közelharchoz, utóbbiak különféle varázserejű csapásokkal fűszerezve mozdulataikat.

A folyosón eluralkodott a káosz. A kékek hamarosan újabb lézerfegyvereket szereztek, és néhány lövedék sajnálatos módon eltalálta a harcos fejét, aki azonnal holtan esett össze. Oziré rögtön mellé térugrott, ám újabb csapásokat kellett kivédenie, s már érezte, amúgy sem lenne esélye visszahozni őt. Az ellenség fölénybe került és nem akadt más választásuk, mint menekülőre fogni. Az altábornok tudta, hogy ebben a helyzetben az egyetlen esélyük, ha sikerül lerázniuk az ellenfelet.

– Le a földre! – ordította el magát Oziré, majd amikor életben maradt csapattagjai mind leguggoltak vagy egyszerű vetődéssel a talajra hasaltak, egy táguló, sárga erőteret idézett meg, ami pár pillanatra összezavarta az ellenfelet. – Visszavonulunk! – kiáltotta, és maga is abba az irányba vetődött, ahonnét jöttek. Hatanub és Kek értek először a kijárathoz, ám mindketten újabb katonák által lövöldözött lila lézersugarakkal találták szembe magukat. Igyekeztek kitárni, de Kek nem járt sikerrel, eltalálták a gerincénél és holtan esett össze.

– Ne, Kek! – kiáltotta Hatanub, s Desta is elkerekedő sakálszemekkel meredt elbukott emberére. A sakállány ösztönösen rohant volna hozzájuk, felsegíteni a sérültet a földről, de Mosi megakadályozta benne.

– Desta, hagyd! Már halott! – Az oroszlánvérű megragadta a sakállány karját és a másik irányba húzta. – Erre!

– Hatanub! – kiáltott Desta, majd ahogy látta, hogy sakálja felzárkózik, ők hárman a folyosó másik vége felé menekültek. Oziré és Odina, akik már a végére térugrottak, aranyszínű pajzsokkal fedezték őket, melyek eltérítették üldözőik további lézernyalábjait.

Amikor pillanatok múltán Sanura is utat tört magának, észveszejtő sebességgel elkezdtek rohanni az ismeretlenbe. Mosi és Desta vezették a sort, miközben Oziré és Odina mágikus csapásokkal igyekeztek feltartani az őket fáradhatatlanul hajszolókat. Számos helyen bekanyarodtak, letértek az adott járatról, remélve, hogy így lerázzák üldözőiket. Néhány perc erőltetett vágta után végül úgy tűnt, a kékek kezdenek leszakadozni. Mosi ekkor egy szűkösebb járatba vezette hat tagra lecsökkent csapatát, majd az utoljára beérkező altábornokra pillantott.

– Oziré! A rejtő mező!

A mágus azonnal megértette. Kurta bólintás közepette aranyszín erőteret húzott fel a csapat tagjai köré, ami színtelenné válásával őket is láthatatlanná tette az odakint közeledők számára. Ugyanakkor a láthatatlanság nem volt egyenlő a sérthetetlenséggel, így Mosi és Desta intésére a csapattagok egész a barlangfalhoz lapultak, hogy ha esetleg a kékek a biztonság kedvéért belelövöldöznének a járatba, el ne találják őket. Némán szemeztek egymással, igyekeztek a lehető leghalkabban lélegezni. Hamarosan a kékek lefékeztek a járat előtt, és alaposan átnéztek azon, ám őket szerencsére nem fedezték fel sem benne, sem a másik oldalon álló teremben.