Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Megfontolandó fogadalmak

„Sose becsülj alá egy sárkányt!"

„Fontos, hogy az egyensúly megmaradjon. Ha valamit elveszel, valamit vissza kell, hogy adj, s, amit elveszel, ne érjen többet annál, amit képes vagy visszaadni."

„A hatalom még a legerősebb szíveket is megmérgezi néha. (...) Ha a hozzáállásod meg is változna, a szavad megmarad, arra elékeztethetlek!"

„A vadon törvénye ugyanis soha, semmilyen körülmények között, senkivel sem kivételez, és senki sem áll felette. Nem úgy a városban, ahol egy uralkodó, vagy akár egy tábornok kivételt képezhet bizonyos megszorítások alól, sőt, néha ő maga hozhatja meg azt."

Kis idő múltán a szomszédos asztalnál ülő Oziré magához intette Mahadót. Az altábornok a többiektől is megviseltebbnek és bánatosabbnak tűnt, így a tábornok nem váratta, hanem reggelijét otthagyva csatlakozott hozzá.

– Altábornok – szólította meg óvatosan a késő középkorú mágust.

– Na, épp ez az, altábornok... – zsörtölődött az említett.

– Oziré, mire véljem ezt? – vonta fel gyanakodva szemöldökét Mahado.

– Gondolkodtam, Szekhemré. Az, ami Noferuval történt, a többi lányommal is megtörténhet... sőt, akár a fiaimmal. Daakamon még a jobbik eset, most már belátom, hogy nem bántotta, sokkal inkább csak megbántotta Noferut. De a gyermekeimnek sokkal több felügyeletre lenne szükségük, mint azt altábornokként nyújthatok.

– Oziré, csak... nem arra célzol, hogy lemondasz az altábornoki rangodról?

– Te is lemondasz a főpapiról, ha jól hallom, nem igaz?

– Igaz, de...

– Az ilyen helyzetek, mint ez a küldetés elgondolkodtatják az embert. Rákényszerítik, hogy belássa, mi az, ami számára igazán fontos, és mi az ami nem. Amikor élet és halál között lebegtem, Daakamon feláldozta volna magát értem, azért, hogy a gyerekeim ne maradjanak árván. Ozirisznek hála, máshogy alakult, ám ettől függetlenül döntésre jutottam. Odina és Horeth megrázó halála csupán az utolsó cseppek voltak a pohárban. Nem látom értelmét a barátaim és beosztottjaim halálát végignézni, ami ellen úgy tűnik, semmit sem tehetek. Nem én vagyok az altábornok, akire a Rendben szüksége van, de én vagyok az apa, akire a gyermekeim számítanak!

– Megértelek, Oziré, tökéletesen megértelek, ám ettől függetlenül mi még szintúgy számítunk rád! Odina és Horeth halála nem tőled függött, sokkal inkább az én saram, amiért ilyen elhamarkodottan csatába vezettem az embereimet.

– Mi sem elleneztük igazán a tervet – mutatott rá Oziré. – Igaz, hozott pár ostoba döntést, kezdve azzal, hogy nem Elyaas küldte első körben a vezérlőterembe, de végső soron mind hibáztunk.

– Igen, ez valóban hiba volt. Ha nem ragaszkodom annyira hozzá, hogy én magam menjek a hercegnőért, akkor talán...

– Ne most gyónd meg a bűneidet, amikor épp a lemondásomat próbálom veled közölni!

– Igaz, elnézést. És biztosítalak arról, Oziré, hogy ha újból a mágusok vezére leszel, megpróbálunk annyi szabadidőd biztosítani számodra, amennyire szüksége van a családodnak...

– Mágusvezér? Azt hiszem, nem értesz, Szekhemré...

– Akkor egyszerű rendbéli mágussá lépnél vissza?

– Nem egyszerűen lemondok, Szekhemré, hanem itt hagyom a Rendet! – jelentette ki végül Oziré, amivel a tábornokot is sikerült igazán megdöbbentenie.