Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Felkészülés

„Nincs időnk most a múlton fennakadni!"

„Egy mágusnak nincs szüksége iránytűre, hogy az égtájakat megtalálja."

Az egyre vörösebb árnyalatot öltő napkorong gyorsan süllyedt a hegységekkel szegélyezett nyugati horizont felé, meleg sugarai lágyan töltötték be az előttük elterülő bokros szavannát. A folyó felől hűvös szellő kélt útra, s járta be a város negyedeit, hogy a kora esti langyossággal keveredve az éj elkerülhetetlen közeledtére emlékeztesse lakosait. A rendtagok négy különböző helyszínen vettek részt a bevetés előtti elsőkörű megbeszélésen, eligazításon, illetve felkészülésen.

Oziré a villa aulájának széles főlépcsőin állt és tartott beszédet mágusainak az ellenség bizonyos, veszedelmes technológiájáról, s annak feltételezett kiiktatási módjáról.

– Ennél többet csak akkor mondhatok, ha majd megvitattuk a dolgot az alkimistákkal – tisztázta az altábornok. – Addig is fegyverkezzetek fel, majd gyakoroljátok a különféle védelmi és támadó erőterek létrehozását! Egyelőre ez tűnik a leghatásosabb taktikának.

A mágusok még mindig az éjelfek létezésére rácsodálkozva, avagy jelenlétükön megbotránkozva súgtak össze, majd vonultak ki a főbejáraton keresztül a szabadba. A villa lépcsőihez érve aztán a csoport kettévált, és a széleken haladva kerülték ki a lépcső közepén álló Tamirt.

A nagydarab vezér a lépcsők aljánál összegyűlt harcosainak tartott beszédet, mialatt azt magyarázta, hogy miféle természetfeletti erő rejlik az ellenfél páncéljában és vértjeiben.

– Ha egyiptomi fegyverrel, vagy puszta kézzel értek a páncéljukhoz, megcsap a bénító, lila energia. Egyedül az aauriai fémből készült fegyvereink vehetik fel az ő felszerelésükkel a versenyt. Akinek nem jut tehát aranyszínű fegyver, az kizárólag a szabad testfelületeiket célozza. Kék a bőrük, így a sötétben könnyen egybeolvadhat fekete páncéljukkal. Tartsátok nyitva a szemeteket és nagyon figyeljetek oda!

– Igenis – bólintottak a harcosok fegyelmezetten, nők és férfiak szinte egy emberként mozogva.

– Most pedig fegyverkezzetek fel, és gyakoroljátok a nyakra és fejre célzott támadásokat!

– Igenis!

A harcosok csoportja útnak eredt, s követték a villa oldalából nyíló fegyvertárba tartó mágusokat.

Ez alatt az udvar szemközti részén, a Központ mesterséges tava mellett sakál- és macskavérűek népes csoportja gyűlt össze, s állták körbe a nekik magyarázó Destát és Niát. A két nő egymást használta partnerként a harci bemutatóban. Jelenleg mindketten egy kétélű, aranyló dárdát tartottak a kezükben, mialatt kihívóan egymás szemébe néztek. Desta ezüst sakálszemeit, Nia arany macskaszemeiket villantották a másikra. Egymás felé rohantak, Nia támadott, Desta hárított, majd kigáncsolta, és a földre eső leopárdnő szívének szegezte dárdája élét.

– Mondjátok el, mi a hiba! – utasította Nia embereit, aki még a földön fekve is mérhetetlen magabiztosságot és tekintélyt sugárzott. Bár ehhez az is hozzátartozott, hogy oktató jelleggel ezúttal direkt hagyta magát elintézni. Mivel senki sem tudott válaszolni, így Desta tette meg.

– Az éjelfek páncélja szinte az egész testüket befedi. Ha azt támadjátok, az abban rejlő energia visszavág!

– Az aauriai fegyverek megvédenek a páncélból kitörő energiától, mivel elvezetik azt – magyarázta Nia, mialatt macskaszemet nézve Destával óvatosan ülésbe fordult. Egy váratlan pillanatban azonban guggolásba ugrott, kiseperte a sakálnő alól a lábait, s amikor földet fogott, fölé hajolt, és torkának szegezte saját lándzsáját, egészen az álla alatti részhez nyomva annak hegyét. – Ám ha a páncélt támadjátok, elvesztegettétek az alkalmat egy hatásosabb támadásra – jelentette ki a leopárdnő. – Az álluk alatt, a nyakuk felső részét nem fedi páncél, ott sérülékenyek!