Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Oroszlánrablás

„Add át üdvözletemet Básztet anyádnak!"

„Úgy tűnik, ez a kiscica messzire kóborolt otthonról!"

Dél felé a nap-negyedi mellékutca kihalt volt, legtöbben a Naptemplomban voltak. Az a pár ember, aki megfordult rajta, nem foglalkozott különösebben a két egymásnak eső nővel. A mágusnő szerette volna minél előbb, minél kevesebb szemtanúval elintézni a dolgot, ám Sitara az istennőkért sem volt hajlandó megkönnyíteni a dolgát. Minduntalan elugrott a döfései és csapásai elől, s amikor ezt megunván a varázslónő hosszú, fekete fényű karddá alakította tőrét, oroszlánná változott. Zoana számtalanszor térugrott, hogy a közelébe jusson. Varázserejével útszéli hordókat, ládákat gördített akadályként az útjába, ám az oroszlán eddig ügyesen kitért előlük, ahogy kardcsapásait is sikerült elkerülnie.

Anu és Zara ezalatt szorosan egy ház homorú beszögellésébe húzódtak, s onnan szemlélték az eseményeket. Anu heves ugatással szurkolt gazdájának, ám ő nem szállt be a harcba. Akármikor próbálkozott elhagyni a menedéket, Zara felsőbbrendűen rávicsorgott, vagy legalábbis jelentőségteljes morgással adta a tudtára, hogy eszébe ne jusson beleavatkozni. A fekete kutya ekkor szomorú nyüszítéssel adta meg magát, s kedvetlenül huppant vissza a földre.

Legalább két percig vívtak macska-egér játékot, mikor a varázslónőnek kezdett elege lenni a kergetőzésből. Zoana körbenézett, s mivel még mindig minimális volt a szemtanúk, s egyben a beavatkozni kész személyek száma, úgy határozott, bevethet komolyabb varázslatokat is. Egy jól irányzott zöld erőtérrel ledöntötte a lábáról az oroszlánt, aki a mágikus csapás hatására egyben vissza is változott. Tara fájdalmasan tápászkodott négykézlábra, ám akkor zöld energiacsóva fonódott köré, s mint egy kötél, kötötte gúzsba. A varázskötél felemelte a levegőbe, s egészen Zoanáig repítette, ahol két lábbal landolt a földön. Az energiahuzal megszűnt körülötte, ám a boszorkány egy legyintésére újabb varázslat vette uralma alá, amely nyaktól lefelé lebénította. Moccanni sem tudott.

– Eressz el, de azonnal! – követelte Tara bosszúsan, s legalább annyira kétségbeesve.

– Elegem van a játékból! – jelentette ki Zoana fagyosan, könyörtelen tekintettel meredt a hercegnőre. Jobb kezében újra megjelent a fekete tőr, amin megcsillant a Nap halovány fénye.

– Álnok boszorkány! – sziszegte az oroszlánlány, s arcon köpte a nőt. Zoana felháborodva pofozta fel bal kezével, míg jobbja rászorult a tőr markolatára.

– Add át üdvözletemet Básztet anyádnak! – vicsorogta a varázslónő, s már készült lendíteni a pengét, amikor váratlan kiáltás hasított az utca lágyan pangó csendjébe.

– Hahó! Oroszlánfelség! – hallották meg a hercegnő számára igencsak ismerős, jellegzetes férfihangot.

Hamarosan a hang forrásánál egy magas, délceg férfit is észrevettek. Az északi-negyed felől közelített hozzájuk, heves karlengetéssel próbálta magára felhívni a figyelmüket. Kék-arany öltözete kihívóan fénylett a sok díszítéstől, hosszú, szőke haja vadul lebegett rugalmas léptei hatására, alóla kilógtak hegyes sárkányfülei.

– Sárkányféle?! – döbbent meg Tara, amint felismerte Mahado legjobb barátját, Elyaast. Lelkében halvány remény sejlett fel pár rövid pillanatra, szaggatottan szívta be a levegőt.

– Hé, őmacskasága, azonnal lépjen távolabb attól az alattomos, galád nőszemélytől! – ordította a szőke, miközben elkezdett feléjük rohanni. – Meneküljön! – sürgette a hercegnőt, ám ő csak lemondóan megrázta a fejét, miközben tekintetével a sárkányfi segítségért esedezett.