Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Prológus

Azt mondják, Egyiptom a Nílus ajándéka volt, Afrika ékköve, ahol a földek gazdagok és termékenyek voltak. A birodalom, ami számos szomszédos országot igázott le, és fejlettsége nagyban meghaladta a környező vidékekét. Úgy tartják, Egyiptom virágzását a napistennek, Ámon-Rének köszönheti, az ő kegyéből tettek szert az ottani emberek tudásra, vagyonra, jólétre. Egyiptomban az emberek valóban istenként imádták a Napot, és más dolgokat, sokak szerint kultúrájuk a természetfeletti felé irányuló téves hiedelmeiken alapul. Csupán egy dolgot nem említ senki, méghozzá azt, hogy Egyiptom fejlődését és virágzását nem másnak, mint a meridiánoknak és az aranysárkányoknak köszönheti. A „meridián" kifejezést egyébként a középkorban kezdték el használni az emberek, annak idején, az ókori Egyiptomban egyszerűen csak az istenek kegyeltjeinek hívták őket.

Az istenek kegyeltjei különleges képességekkel megáldott halandók voltak, akik kétszer-háromszor annyi ideig éltek, mint az átlagember. Legtöbben gyorsak voltak, erősek és kivételes kapcsolatban álltak a természettel. Az alakváltók valamely állat erejével, ösztöneivel bírtak, s ha úgy kívánták, felvehették az adott állat formáját. Afrikában többek között sakálvérűek, sólyomvérűek, illetve oroszlánvérűek és párducvérűek, összefoglalva, macskavérűek fordultak elő. Akadtak, akik beleláttak a múltba, a jelenbe, és a jövő lehetséges eseményeibe, őket hívták látónak vagy jósnak. Előfordultak a többieknél is nagyobb testi erővel, gyorsasággal és harci készségekkel rendelkező személyek, akiket a maat* szellemharcosainak neveztek. Végezetül voltak a mágusok, akik a természet erőit irányítani tudták, így a hétköznapi emberekből, de néha még a többi meridiánból is csodálatot kiváltó dolgokra voltak képesek.

Az egyiptomi birodalomban, és az ókori világ számos más területén, a meridiánokat nagy tisztelet és megbecsülés övezte. A Nílus vidékein úgy tartották, hogy a mágusok Ámon-Ré, a napisten végtelen erejének egy részével bírnak. A látók Thotnak, a bölcsesség istenének, a szellemharcosok Maatnak, az igazság istennőjének megáldottjai. A sakálvérűek Anubisznak, a holtak védelmezőjének, a sólyomvérűek Hórusznak, az ég istenének vérvonalából származnak. A macskavérűek eredete pedig Szekhmetnek, a tűz és háború istennőjére, Básztetre, a Hold és a termékenység istennőjére, illetve a többi, számos macskavérű istenségekre vezethető vissza.

A Nílus menti civilizáció rohamos fejlődésnek indult a meridiánok segítségének, erejének hála. A legtöbb csatát, háborút a különböző természetfeletti csoportok közötti harc döntötte el, s emiatt Egyiptom trónjára is sorban e csoportok tagjai közül kerültek. Kezdetben mágusok és szellemharcosok váltották egymást, akik látókat vettek maguk mellé tanácsadónak. A városokban templomok épültek az isteneik tiszteletére, ahol az adott istennel kapcsolatba hozott meridiánok közül kerültek ki a papok és papnők. Így lettek például sokan a mágusok közül a napisten, Ámon-Ré papságának, és a macskavérűek közül a holdistennő, Básztet papságának tagjai.

Négyezer éve a birodalom végveszélybe került, aranysárkányok hada árasztotta el Észak-Afrika térségét. A sárkányok többsége békés szándékkal érkezett, új otthon után kutatott, mivel korábbi bolygóikon meglehetősen elszaporodtak, és nem maradt a számukra elegendő élelem. A mágusok, szellemharcosok, látók, sakál- és sólyomvérűek reakciója mégis a támadás, az ellenük fordulás volt. Meg sem hallgatták a sárkányok mondanivalóját, rögtön lerohanták őket, féltve tőlük birodalmuk törékeny egyensúlyát, vagyonát. Az aranysárkányok azonban hatalmas, félelmetes erővel rendelkező lények voltak. Hamar Egyiptom térsége háborús övezetté változott, ahol mind a sárkányok, mind az isteni kegyeltekkel együtt harcoló emberek oldalán a túlélés volt a cél. A virágzás után évtizedes szegénység, nyomor és nélkülözés vette kezdetét, aminek végül egy önzetlen tett vetett véget.