Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Akadályok sorozata II.

„A kristályosított fény az univerzum egyik legkeményebb anyaga, még a gyémántot is úgy szeli ketté, mint konyhakés a törpedinnyét!"

Elyaas, Oziré és Odina a kacskaringós járatokat szelve szűk negyed óra alatt visszaértek a Pincéhez. Onnét épp egy csapat kékbőrű katona masírozott kifelé. Élükön egy valamivel díszesebb, lilára festett páncélt viselő, zömök, idősödő férfi haladt, arckifejezésében aggodalom és méreg keveredett, vállig érő ezüsthaja vadul lebegett feje mellett.

– Az egyik vezér, három közül a főnök – suttogta a többieknek Odina, a csoport élén haladó felé bökve.

A hármas a börtönbe vezető alagút egy homorú beszögellésébe húzódott, s Oziré láthatatlanná tévő erőteret húzott fel köréjük. Némán várták, hogy az éjelfek elhaladjanak, majd amikor melléjük értek, lélegzetüket is visszafojtották pár pillanatra. Épp fújták volna ki megkönnyebbülten a levegőt, amikor a vezér feltartott kezével megállította a kékeket, majd körbenézett. Oziré, Odina és Elyaas már majdnem azt hitték, lebuktak, s harcra készen emelték mágiájuktól aranyszínben felizzó kezeiket, amikor a vezért horkantott egyet, s mintha mi sem történt volna, tovább indult. A kékek engedelmesen vonultak utána.

– Szerintetek észrevehetett valamit? – kérdezte Odina. – Mert nagyon úgy nézett ki, mint aki gyanút fogott.

– Nyilván az a csapat hulla sem tette boldoggá, akiket a folyosón látott – tette hozzá Elyaas. – Elég sok kékkel végeztünk, amikor felfedeztek minket.

– Nem érünk rá ilyesmiken rágódni! – jelentette ki Oziré, s intett a másik kettőnek, hogy kövessék. – Mielőbb meg kell találnunk a másik energiatermelő szerkezetüket!

A sárkány és a varázslólány elfogadóan bólintottak, majd követték az altábornokot a barlangbörtönbe. A cellákhoz érve Oziré kissé megtorpant, ugyanis ő először járt erre. Elyaas vette át a kis csapat vezetését, elszánt léptekkel haladt a megüresedett cellák mentén, miközben követői kissé még elcsodálkoztak a hercegnő által korábban kiégetett rácsokon. Pár percen belül a terem másik végében voltak, ahol félkörbe álltak, s mindhárman alaposabban szemügyre vették a két cellasor között húzódó tömör, egyenetlen felületű barlangfalat. Melankolikusan mély levegőt vettek, mint aki tisztában van vele, hogy kifejezetten nehéz feladat előtt áll, majd aggodalmas, de elszánt tekintettel néztek egymásra.

– Szóval a tartalék vezérlőterem ennek a falnak a másik oldalán van? – kérdezett rá Oziré, hogy végleg tisztázzák a dolgot.

Elyaas egészen a falhoz sétált, tenyerét a nyirkos felületre simította, és elérte, hogy csatlakozva a környezet energiáihoz újból magával ragadja a látomás. Lila villámok cikáztak a fejében, s egyben a barlangfalban, terjedésük nyomán pillanatok alatt átjutott a falon, s egy nagyobb szobára emlékeztető barlangteremben találta magát. Odabent összesen öt éjelf ügyködött. Ők nem fekete páncélt, hanem szürke alapon egyszerű, lila mintás palástot viseltek. Övükre erősítve viszont nekik is elmaradhatatlanul ott pihent a lézerpisztoly és még egy sötét bőrtok, amibe valószínűleg tőrjüket rejtették.

A sárkányfi kiszakadt a látomásból, majd kissé idegesen fordult a mágus és a varázslólány felé. Hüllőszemeiben, melyekből lassan kiveszett a látomás alatti ragyogás, némi röstellés ült.

– Igen! Ám sajnos úgy tűnik, elszámítottam magam. Talán mégsem erről az oldalról lehet a legjobban megközelíteni a vezérlőtermet.

– Mivel hogy?! – kezdte elveszteni a türelmét Oziré.

– Mivel hogy a termet nem egy keskeny barlangfal választja el a Pincétől, hanem legalább húsz láb vastag, tömör kőzet...

– Micsoda?! – hökkent meg Oziré. – Három-négy lábnyi vastag falat még át tudnánk robbantani, vagy alagutat omlasztani bele, de húsz láb hosszan... Húsz percbe is beletelhet, s az azt követő rezgések addigra bizonyára feltűnnének a kékeknek. Akkor lőttek a meglepetés erejének!