Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Tea és borpárlat

„Az asztalnál nincs erőszak!"

„Nem lehet olyasvalakit belevinni a rosszba, akinek magának semmi kedve a csínyekhez!"

„Érdekes tény, hogy minél lassabban hajtasz végre egy varázslatot, néha annál kevésbé tűnik fel másoknak."

– El is felejtettem! – csapta össze a kezeit Antef derűsen, megtörve ezzel a Mahado és Írisz között kialakult feszült csendet. – Mielőtt az északi negyedbe mentem volna a megbízómhoz, a hold-negyedben jártam!

– Igen? Na, és mi történt? – kérdezte Nana kíváncsian.

– Találkoztam azzal az indiai kereskedő házaspárral, akikről te és Sitara annyit meséltetek!

– Jujj, de izgi – vigyorogta a varázslólány. – Mit vettél?

– Mit hoztál? – puhatolózott Tygaar is, s szinte már a Szekhemré család szerves részének érezte magát.

– Kitalálom! – vágott közbe Sitara féloldalas mosollyal. – Anura ma is ők vigyáztak, és amikor a máguskámmal elugrottunk érte, mi is jól bevásároltunk az új szállítmányból!

A hercegnő jelentőségteljesen a varázslóra nézett, aki lágyan elmosolyodott. Anu, aki az asztal mellett ült, szintén lelkes vakkantásokat hallatott.

– Tulajdonképpen, a vacsora végére tartogattuk a meglepetést – magyarázta Mahado, majd felállt, de nem távolodott el sokkal székétől. Varázserejével magához vonzotta a jól megtömött vászontáskát, amit érkezésükkor a vállán viselt, majd az asztalra helyezte. – Egyszerre? – nézett biztatóan Antefre.

Az építész bólintott, majd varázserő híján ő gyalog baktatott ki az előtérbe, majd kapott fel eszközeit tartalmazó ébenfa kosárból egy tarisznyát, amit végül ő is az asztalra helyezett.

– Azért az ételt előtte eltakaríthattátok volna – rótta őket Iréne a szemét forgatva. Ő és Írisz pillanatok alatt a konyhába reptették a maradék ételt, s a tányérokat a fehér vászonnal borított étkezőasztalról.

– Jujj, már nagyon izgulok! – lelkesedett Nana. – Te is? – pillantott a mellette kuporgó szőke kisfiúra.

– Igen – bólintott Tygaar izgatottan.

– Ez jó lesz! – vigyorogta Sitara.

Mahado és Antef a táskából, illetve a tarisznyából még kisebb tasakokat húztak elő. Azok hajszálvékony, színes selyemből voltak szőve, s mind legalább lapos dinnye méretűre tömve. A mágusnál két bordó, egy halványzöld és egy halványsárga, Antefnél egy vörös, egy halványsárga és egy középzöld tasak volt. Tygaaron kívül, akinek családjában nem volt divat ilyesmit fogyasztani, már mindenki sejtette, miről van szó, s a tasakokból áradó jellegzetes, kellemes zöld, fás és édeskés illat ebben erősítette meg őket.

– Igen! Igen! Igen! – derült fel Nana, és felpattanva a levegőbe öklözött. – Anya, forralj vizet, most! – utasította tőle nem várt természetességgel Irénét. – A rangidős mágusnő felvont szemöldökkel, s szúrós tekintettel illette cserébe. – Megtenném én is, de Mahado szerint egy időre jobb lesz kímélni a varázserőmet!

– Ezzel tisztában vagyunk – bólintott Antef. – De kislányom, nagylány vagy már! – fordult Nanához jelentőségteljesen. – Ahelyett, hogy édesanyádat utasítgatod, menj a konyhába és intézd el magad! Van tűzkő, szalma, tűzifa, rakj tüzet, mint bárki más és...