Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Pusztítás és pusztulás

„A hajnal ezúttal nem új nap reményével, hanem a tegnap gyászával, fájdalmával és kínjaival érkezett meg."

„A hősök nem egy szikla tövében nyöszörögnek a csata után, hanem dicső tetteikről tartanak beszédet az őket csodálóknak az élők köréből, vagy az Alvilágból..."

Ez alatt a szavannán...

A megtelő holdkorong megkezdte ereszkedését az éjjeli égbolton, ám a hajnal érkezte még váratott magára. Odakint, a csillagtenger alatt erőteljesen dúlt a harc az éjelfek és az Aranysárkány Rend seregei között. A csata lassan fordulópontjához ért, amely eldönti, ki maradt talpon, és ki veszik el. Az éjelfek nagy létszámtól és lila energiától duzzadó serege úgy tűnt, felülkerekedik a rendtagokon. Jahi és a harcosok minden erejüket bevetették a küzdelemben, szemeik kék ragyogása szinte állandó kísérőjükké vált, mégsem tudtak kikeveredni a szorult helyzetből. Számos éjelf gyűrűjébe kerültek, és bárhogy próbálkoztak kitörni belőle, nem sikerült, így egy idő után már csupán az számított, hogy vajon hány percig élhetnek még.

Egy tucat kék katona a földre taszította, és sarokba szorította Destát és Imanit. Széth és Hatanub az utolsó pillanatban siettek a segítségükre, ám amikor majdnem eltalálta őket pár lézernyaláb, kénytelenek voltak a földre vetődni. A kékek serege ekkor szinte átrobogott rajtuk. Egyedül alakváltó képességeiknek köszönhették, hogy mielőtt eltaposták volna őket, még fel tudták venni sakálformájukat, és úgy manőverezve próbáltak kijutni a páncélok útvesztőjéből. Ám a csatatér mostanra hosszan kitolódott, s a néha fájdalmasan az ellenségbe ütköző sakálok kétségbeesve kezdtek attól tartani, hogy talán már nem menekülnek innen élve. Félelemtől és tanácstalansággal telített, borostyánszín sakálszemek villantak a fekete páncélok rengetegjében.

Mosi és Sanura immár vállvetve harcoltak, közös erővel egyszer oroszlán, egyszer emberi alakjukban támadtak az ellenségre. Ám a harcolók nagy sűrűsége miatt egyre gyakrabban ütköztek fekete páncéloknak, melyek lila energiájukkal taszították el őket, s sérüléseik miatt kezdték erejüket veszteni. Ekon és Khari is igyekeztek kitartani egymás mellett, s fivériesen fedezték egymást a vad összecsapásban. Khari leginkább kardot forgatott, Ekon pedig izmos oroszlán képében vetette magát ellenfeleikre, a lila energia csapásait egyre nehezebben, de állhatatosan eltűrve. A négy oroszlánvérű hamarosan egész közel kerül egymáshoz, ahogy az ellenség minden irányból összeterelve őket nyomult közelebb hozzájuk. Mosi, Khari, Ekon és Sanura aggodalomtól csillogó, sárga macskaszemekkel néztek össze.

Davu és Szatiah egész szélen harcoltak, ahol nem kellett egyszerre a tér minden irányába, s egyszerre több ellenfélre figyelniük, ám varázserő nélkül, pusztán karddal és bottal harcolni kezdett túlontúl megterhelővé válni. Időközben Tale is kifogyott a varázsenergiájából, ő nem messze a párostól vívott. A többi mágus is határait súrolta a kimerítő küzdelemben, ám ők varázslataikkal még igyekeztek fedezni a többieket.

Egy kék váratlanul kigáncsolta Talét, s ahogy a boszorkány a földre zuhant, máris indította felé a végzetes csapást. Fémes kondulás, a fekete kardnak végül két aranyszínű penge tartott ellent. Davu és Szatiah siettek a lány megmentésére, erősen zihálva lökték távolabb a kéket, s míg a mágus utána rövid párharcba fogott vele, a mágusnő felsegítette Talét a földről. A boszorkány hálásan biccentett megmentőinek, akik kurta bólintással válaszoltak, s ezek után mindhárman egymást fedezték. Helyzetük mégis a pillanat hevében fordult kritikussá, ahogy egy tucat katona kerített be őket, elzárva minden lehetséges menekülési útvonalat.