Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Újabb csapás

„Akármilyen szörnyű dolog is történt... egy aranysárkány sem veszélyeztetne ártatlan életeket, ez szembe megy mindennel, amiben hisznek, amit vallanak. (...) Egy igazi aranysárkány sohasem kezdene gyászából kifolyólag dühös pusztításba és rombolásba... egy kifejlett aranysárkány legalábbis."

Pár kékfejű íbisz botorkált Théba nyugati-negyedének mellékutcáján, a folyótól messzire tévedve, s rikoltozva rebbentek tova, amikor egy arra tartó kereskedő szamár húzta kocsiját vezetve elhajtotta őket az útból. Még egy órája sem volt, hogy pirkadt, a narancsos fényt sugárzó napkorong nem sokkal a horizont felett lebegett, fekete árnyakká alakítva a város keleti része felé szálló madarakat. A Nílus parton sok íbisz tanyázott, akik még a krokodiloktól sem féltek, sőt néha a városba is betévedtek, ám jelenleg úgy tűnt, hagyták magukat természetes élőhelyükre visszazavarni. A világos ruhákba és fejét takaró sálba öltözött kereskedő a szamaras szekérrel az Aranysárkány Rend központja előtt is elhaladt, aminek hatalmas kapuszárnyai nem sokkal utána kitárultak, s a Rend tábornoka lépett ki rajta.

Mahado ma, Ízisz napján, nagyon korán, már hajnalban elindult, hogy a hercegnőért menjen a palotába, majd útközben unokahúgát és Noferut is összeszedve, reggelire visszaérjenek a központba. A délelőtt a szokásoshoz hasonlóan telt. A tábornok rövid megbeszélést tartott reggeli előtt, majd mind együtt étkeztek, s utána kivonultak az udvarra edzeni. Noferu és Nailah ezúttal két másik mágussal, Odionnal és Odinával együtt gyakoroltak, természetesen Mahado felügyeletével. Sitara, mivel előző nap hajlandó volt a büntetését elvégezni, ma Niával és Mosival edzhetett, aki további macska trükköket tanítottak neki.

A délelőtti edzést követően Mahado elvitte Sitarát a Holdtemploma, ahol ezúttal a hercegnő kénytelen volt elviselni nagyapja, Bászthotep társaságát is. Nanát és Noferut a pékségig kísérte, ahol immár mindkét lány dolgozni vágyott, majd csatlakozott Íriszhez a Naptemplomban a délben kezdődő szertartásra. A főpapnő már reggeltől a templomban dolgozott, ezért sem tudott ma is csatlakozni az edzésükhöz. Az előkészületekkel éppen hogy végeztek, amikor a nap-negyed népe elkezdett beszállingózni a templom kapuin, majd a padokban helyet foglaltak. Mahado és Írisz ekkor már mindketten fehér-arany díszpapi ruhájukat viselve sétáltak ki a főhajóba, és fordultak szembe a néppel.

Már közel járhattak az istentisztelet fénypontját jelentő áldozatbemutatási részhez, amikor hirtelen hatalmas robaj rázta meg az épületet és zavarta meg a szertartást, amit erősödő lárma, sikoltások és zúgolódás követett. Mind a hívek, mind a papság a templom kijárata felé fordultak, a zajok ugyanis odakintről, a lépcsők felől szűrődtek be. A tömeg szinte egyszerre indult meg az ajtók felé, ám Mahado és Írisz hamar előrefurakodtak, így az elsők között jutottak ki a templom árkádokkal fedett teraszára. Szinte egy emberként rohantak a lépcső kezdetéig, s néztek körbe az alattuk elterülő téren, ám tekintetük hamar közvetlenül maguk alá tévedt.

A látvány vérfagyasztó volt, hatására mindkettejük szívverése kihagyott egy ütemet, s mellkasuk szorítása még utána sem enyhült. A szentély lépcsőin két hatalmas aranysárkány teteme feküdt vérbe fagyva, mozdulatlanul. A főtéren hamarosan nagyobb tömeg gyűlt össze, akik bámészkodni és sugdolózni, sokan szörnyülködni kezdtek, s hozzájuk csatlakozott a Naptemplomból kiáramló hívek csoportja. Mahado azonban nem adott időt magának a bámészkodásra, amint meglátta a holttesteket, érzékeivel azonnal a lehetséges elkövetők után kutatott. Egyelőre nem sikerült nyomra akadnia, egy fekete ruhás egyén sem rejtőzött a tömegben, vagy menekült el a közelből.