Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Jó tett helyébe...

„– Megmutatjuk a midgardiaknak, hogy velünk nem lehet szórakozni!

– Az biztos, hogy nem vagytok szórakoztató társaság!"

„Húzogass egy törpedinnyét, az való neked!"

Zoana sebesen szelte a kék és lila derengésben úszó, egyre kanyargósabb barlangfolyosót. Pár pillanatra végre meglátta a fővezért és kíséretét befordulni egy kacskaringós járatba. Mivel nem szerette volna újból szem elől téveszteni őket, így rögtön a kanyarhoz térugrott, majd nagy lendülettel vetette magát az éjelfek után. Sejtette, hogy a fővezér és társai egy kevésbé használt útvonalon a tartalék vezérlőterem felé tartanak, amely egy tágasabb, de még használatlan barlangteremtől nem messze nyíló, spirálisan felfelé ívelő járatot jelentett. A boszorkány eldöntötte magában, hogy nem hogy a teremig, de még az oda vezető alagútig sem engedi őket eljutni.

Összpontosította minden energiáját, s amikor a következő kanyar előtt újból látóterébe kerültek a kékek, egy intenzív, zöld erőteret küldött rájuk. A fekete páncélok mély kondulással csapódtak a kemény kőfalnak, majd hulltak tehetetlenül az agyagos talajra. A fővezér lila páncélja, azonban, mintha jobban bírta volna a megpróbáltatást, avagy maga a vezért volt szívósabb. Míg emberei négykézláb botladoztak a földön, ő a falról lecsúszva eleve talpára érkezett. Térdeit kissé behajlítva vezette el a becsapódás energiáját, majd szilajul elkapva a boszorkány tekintetét nézett vele farkasszemet, ahogy baljósan felegyenesedett. Ívelt, szürkészöld szemeiben harag és veszélyesség fénylett.

A katonák feltápászkodtak, s a vezér intésére máris sortüzet nyitottak a boszorkányra. Zoana egy vaskos, zöld erőtérrel védekezett. A lila fénynyalábok az ütközés helyén körkörös hullámzást generáltak a pajzson, mint amikor egy kavics a tóba esik, majd a hullámok elülésével elnyelődtek benne. A rengeteg elnyelt energia azonban egyre instabilabbá tette a pajzsot, s Zoanának mind több és több energiára volt szüksége, hogy fenntartsa azt. Végül, amikor az erőtér visszafordíthatatlanul szétfoszlott, egy vetődés és bukfenc kíséretében egy közeli cseppkőtömb mögé húzódott. Ereje mélyére nyúlva zöld villámokat küldött a katonák fegyvereire, amelyek így végre deaktiválódtak, s lila szikrázás kíséretében darabokra estek szét.

A vezér és emberei fekete kardot rántottak, ám azokat Zoana egy telekinetikus rántással szinte azonnal elszedte tőlük, majd rejtekéből kilépve egy újabb energiahullámmal másodszor is a falnak vágta őket. A katonák ezúttal eszméletüket vesztették. Zoana számára mégsem jött el a várt megkönnyebbülés, kimerülten, térdére hajolva zihált. Az előbbi varázslatok alatt felhasználta szinte minden maradék energiáját. Még épp arra elég maradt, hogy a végső varázslatot, a hegy beomlasztását végrehajtsa, majd, mielőtt őt is betemetik a romok, egy térugrással elmeneküljön. Az ezekre szánt energiát nem szerette volna elpazarolni, így valamivel védtelenebbül nézett újra farkasszemet a felé közelítő fővezérrel.

A köpcös férfi volt az egyetlen, aki talpon maradt, s most egy fekete fém rudat rántott ki az övén lévő tokból, és abból hamarosan lila fénypenge szökött a szabadba. Zoanát a fegyver rögtön Elyaas fénykardjára emlékeztette, ám míg a sárkány kardja teljes egészében kristályosított fényből készült, addig a vezérét plazmaként áramló lila lézerpenge ékesítette. Az éjelf haragosan közelített a nőhöz, szürkészöld szemei baljósan villantak, ahogy lecsapott a lézerkarddal. Zoanának sikerült elhajolnia a csapás elől, majd a sorra következő támadásokat is kivédte. Mozdulatai azonban lassabbak voltak, mint a vezéré, s tudta, nem kerülheti el a támadásokat a végtelenségig.